Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Boris Pistorius, Alsó-Szászország tartomány korábbi belügyminisztere nyilatkozik a sajtó képviselőinek Hannoverben 2023. január 17-én, miután Olaf Scholz német kancellár bejelentette, hogy Pistorius lesz a következő szövetségi védelmi miniszter Németországban. A tárca eddigi vezetője, Christine Lambrecht január 16-án jelentette be távozását.
Nyitókép: MTI/AP/DPA/Julian Stratenschulte

Tanulóidő nincs, a mély vízbe dobják az új német védelmi minisztert

Molnár Tamás Levente, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint Olaf Scholz kancellár próbálta azt a látszatot kelteni, hogy szakértőbb ember folytatja a fontos tárca élén, miután elődjeit még egy régi logika alapján nevezték ki.

Mint kedden Olaf Scholz német kancellár bejelentette, Alsó-Szászország tartomány belügyminisztere, Boris Pistorius lesz a következő szövetségi védelmi miniszter Németországban. Elődje, Christine Lambrecht a szakmai munkáját és személyét érő bírálatok miatt kényszerült távozásra.

"Boris Pistorius jelölése a német sajtó és a biztonságpolitikai szakértők számára is meglepetés volt" - mondta az InfoRádiónak Molnár Tamás Levente, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója. "Az SPD-n belül inkább a jobb szárnyhoz tartozik, keményvonalas belügyminiszterként emlegették, aki a menekültpolitikával és az iszlamista bűnözőkkel kapcsolatban az utóbbi időben eléggé elhíresült, rigorózus kijelentéseket tett."

Ami még az új posztja szempontjából érdekes lehet, hogy tartalékosnak számít, míg elődjei közül sokan nem voltak katonák.

"Ez mindenképpen előnyt jelent majd, a hadseregben a katonák között az elfogadottsága szintje magasabb lesz, lesz egy alapvető fogalma arról, hogy mit jelentenek a katonai jelzések, a rövidítések" - vázolta Molnár Tamás Levente.

Hogy miért eshetett rá a választás, arról úgy vélekedett,

Olaf Scholz logikájában kell keresni a megfejtést, de mindenképpen "utolsó pillanatos" döntés volt.

"Mindenképpen szociáldemokrata politikust kellett választani, Olaf Scholz őt jól ismeri, a lojalitás pedig fontos szempont volt mindig is. Ami érdekes, és ez vitát váltott ki, hogy hogy kívánja így megőrizni a genderparitást úgy, hogy nő helyett választott férfit. Boris Pistorius kinevezésével ez a nemi egyenlőség megdőlt, férfitöbbség van a kormányban, és ez a Zöldeknek fájó pont, de le kell nyelniük ezt a keserű pirulát" - mutatott rá.

A Bundeswehr állapota közben - a szakértő szerint - "nem túl jó".

"A hidegháború óta mostohaminisztérium volt a hadsereget felügyelő tárca is, a politikai prioritások között nem szerepelt, hogy egy hadra fogható, ütőképes hadsereget állítsanak fel. A békeosztalék most nyújtja be a számlát, Németország és a német haderő nagyon kis mértékben hadra fogható, muníciós problémák vannak, a rendelkezésre álló haditechnika nem túl jó. A Bundeswehr belső felépítése sem túl jó, a minisztérium túlságosan bürokratikus, a beszerzés nehézkes, a tavaly megszavazott, 100 milliárd eurós védelmi külön alapból fontos lenne, hogy a védelmi minisztériumban a beszerzési szabályok gördülékenyek és gyorsak legyenek. Most Boris Pistoriusnak mindezeket meg kell reformálnia,

  1. fenn kell tartania, emelnie kell Németország vállalásait Ukrajna felé
  2. kell egy belső reform is.

Az utóbbi időben látszott, hogy Christine Lambrecht sem boldogult ezzel. Az ő kinevezése anno még 2021 decemberében még a régi logikát követte, olyan minisztert neveztek ki a posztra, akinek nem sok köze volt a biztonságpolitikához, stratégiai gondolkodással, védelmi kérdésekkel Boris Pistorius ilyen szempontból, hogy belügyminiszter volt, rendőrséggel volt dolga, illetve hadkötelezett volt; próbálták azt a látszatot kelteni, hogy egy szakértőbb embert a tárca élére helyezni. Óriási feladatai lesznek, nem lesz tanulóidő, hanem a mély vízbe dobják" - ecsetelte Molnár Tamás Levente.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×