Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.01
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Flags of the United Kingdom and the European Union.Brexit concept.
Nyitókép: egal/Getty Images

Késői ébredés: többségbe kerültek a brexitellenes britek

Hat év telt el a minden eldöntő népszavazás óta: már kisebbségben vannak azok, akik szerint jó döntés volt kilépni az Európai Unióból.

Egy friss közvélemény-kutatás eredménye szerint már csak a britek 43 százaléka véli úgy, hogy helyes döntés volt kilépni az EU-ból, 57 százalék pedig hibának tartja ezt a 2016-os döntést.

A British Polling Council elnöke, John Curtice által nyilvánosságra hozott számok jelentős elmozdulást mutatnak a 2016-os referendum eredményéhez képest: akkor 52 százalék szavazott a brexitre – írja a Euronews.

"A brexit támogatottsága sosem volt ilyen alacsony 2016 óta" – fogalmazott Curtice újságírók előtt. Hozzátette:

az uniópárti gondolkodás 2021 ősze óta kifejezetten erősödik.

Ekkor szembesültek a brit vásárlók és cégek azzal, hogy az országból hiányzó 100 ezer teherautósofőr miatt bizonyos importárukhoz nem tudnak hozzájutni.

Szakértők akkor azzal indokolták a helyzet kialakulását, hogy nagyon sok kelet-európai dolgozott sofőrként az országban, az egységes piac megszűntével azonban a mozgás szabadsága is megszűnt, ezért ezek az emberek máshol kerestek jobb munkalehetőséget.

Az infláció és az emelkedő energiaárak okozta megélhetési válság tovább mélyítette a szakadékot a brexitet jónak és rossznak tartók között.

Azt korai lenne kijelenteni Curtice szerint, hogy valóban másképp szavaznának ma a britek ugyanerről a kérdésről. Egyetlen brit párt sem tartja napirenden egy esetleges ismételt csatlakozásról szóló népszavazás meghirdetését. Mind a kormány, mind pedig az ellenzéki oldalon a politikusok még mindig a brexit utáni brit identitás kidolgozásával vannak elfoglalva.

A Munkáspárt sem akarja tematizálni a csatlakozást, attól tartva, hogy ezzel választókat riaszt el, emlékeztetett Curtice. A párt népszerűsége egyébként nőni kezdett Boris Johnson, majd Liz Truss miniszterelnökségről való lemondását követően. A folyamat Rishi Sunak kinevezésével megtorpant ugyan, de a Munkáspárt még így is népszerűbb, mint a konzervatívok.

"Egyetlen pénzügyi válság idején hatalmon lévő kormány sem élte túl a választásokat. Azért veszítettek támogatókat, mert a közvélemény már nem bízik abban, hogy a konzervatívok jól vezetik az országot" – figyelmeztetett Curtice. "

A következő brit parlamenti választásokat a tervek szerint legkésőbb 2025 januárjában tartják.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×