A digitális belső piac (DMA) működési feltételei kapcsán az EU közös képviselőtestülete tavaly már rögzítette az Európai Bizottság által 2020 decemberében közzétett tervezetéről az álláspontját. Most ugyanennek a csomagnak a szolgáltatásokat szabályozó komponense (DSA) került napirendre.

Az alapvetően az online platformok működési feltételeit, számonkérhetőségét illetve felelősségét meghatározni hivatott DSA-szabályozás egyebek között olyan érzékeny területeket érint, mint

az illegális online tartalmak eltávolítása, a platformokra felkerülő tartalmak moderálásának a kérdése, valamint a fogyasztókat „nyomon követni” képes algoritmusok keretek közé szorítása,

helyenként teljes tiltása.

Ahhoz, hogy egy ilyen bonyolult kérdéskörben a mintegy 440 millió lakost lefedő uniós belső piacon egységes szabályozási keretrendszert teremthessenek – sok elemében valójában már korábbról létező fogyasztóvédelmi előírások módosításával, aktualizálásával -, a folyamatnak végig kell mennie az európai uniós döntéshozás klasszikus lépcsőfokain. Így a tagállamok szükséges többségének ugyanúgy egyet kell értenie egy közös nevezőnek tekintett megközelítéssel, mint a közvetlenül választott Európai Parlament jóváhagyása is szükséges.

Mindez az uniós intézmények közötti egyeztetések sok fordulós rendszerében tud kialakulni, aminek megkerülhetetlen előfeltétele, hogy a felek először is tisztázzák törekvéseik maximumát és minimumát, valamint a kizáró feltételeket. Az EP plenárisa a parlament részéről ennek tett eleget, midőn 688 jelenlévő eurohonatyából 530-an a módosítások után asztalon maradt verzió elfogadása mellett döntöttek (hetvennyolcan voltak ellene, nyolcvanan tartózkodtak). Ami egyébként azt is jelenti, hogy az EP-álláspontot a hagyományos középpártok mellett a szélsőséges frakciók soraiból is sokan támogatták.

A digitális kereskedelem átfogó szabályozásánál annak a nem egyszerű kettősségnek kell megfelelni, hogy egyszerre legyenek tekintettel a digitális piaci optimális és fair versenyfeltételek szavatolására, (így ennek érdekében például a piaci pozíciókkal könnyen visszaélő „túl nagyok” visszaszorítására), anélkül azonban, hogy ez visszavetné az európai digitális versenyképesség növeléséhez elengedhetetlen innovációs készséget és képességet.

Mindeközben, ezzel egyenértékű követelményként biztosítani kell azokat az alapjogi értékeket is, mint a fogyasztói és személyi jogok védelme (adatvédelem!), a személyi (például vagyoni) biztonság erősítése, a szerzői jogi védelem, vagy például a félretájékoztatási tendenciák kiszűrése.

A dolog természetéből fakadóan ezek a törekvések sokszor egymás rovására szavatolhatóak, miért is gyakran ellentétes törekvések jegyében csapnak össze

érdekvédelmi, érdekképviselői csoportok.

A kérdéskör könnyebb kezelhetősége érdekében a csomag egészét két nagyobb egységre bontották. Az egyik a digitális piac szabályozására, a másik a digitális szolgáltatásokra összepontosít. A szolgáltatások esetében egyebek között az alábbi területek szabályozásáról van szó:

• az illegális szolgáltatások/ tartalmak eltávolítás;
• nagyon nagy szolgáltatói platformok felé elvárás arra, hogy kockázatalapú intézkedéseket hozzanak a rendszereikkel való visszaélések kivédésére;
• az online piacokon való nyomon követhetőség biztosítása és ezzel az illegális áruk vagy szolgáltatások értékesítőinek a kiszűrhetősége.

Fontos alapelv, hogy azon platformok, amelyek 45 millió felhasználót elérve az Unió lakosságának több mint 10 százalékához eljutnak, rendszerszintűnek minősülnek, és ebben a helyzetben már nem lesz elegendő, ha kockázataik ellenőrzésére vonatkozó konkrét kötelezettségeknek próbálnak megfelelni, de egyúttal egy új felügyeleti struktúra hatálya alá is tartoznak majd.

A 2020 decemberi bizottsági tervezet digitális szolgáltatást érintő része kapcsán több, mint száz módosítási javaslat született a megelőző EP-vitákba. Közülük elemzők szerint az egyik leglényegesebb az a többpárti kezdeményezés volt, amely eredetileg a célzott hirdetések teljes tilalmát szerette volna elérni. Ez ugyan általános jelleggel nem sikerült, de szűkebb csoportokra vonatkoztatva – mindenekelőtt a kiskorúak esetében – már igen.

Fontos eredménynek tekintik, hogy az EP közös álláspont sarokpontja lett annak elvárása, hogy

a szolgáltatást igénybe vevők könnyen és egyszerűen dönthessenek arról, vajon készek-e hozzájárulni adataik jövőbeni kereskedelmi célú felhasználásához, vagy megtagadják azt.

(Mai tapasztalat az, hogy sok esetben a megtagadáshoz elvben hosszas szövegmagyarázatokon kell a fogyasztónak átrágnia magát, amit sokan inkább kihagynak, és ráhagyják a szolgáltatóra, hogy miként használja adatait.)

Az EP most azt kéri, hogy a hozzájárulás megtagadása ne legyen nehezebb és időigényesebb, mint a beleegyezés. További fontos elvárás, hogy annak, aki nem járul hozzá adatai használatához, legyen hozzáférése a platformhoz nyomon követés nélkül is. (A Politico ennek kapcsán említette, hogy az Instagram például lényegében a nyomon követés elfogadásától – felhasználó adatok megadásától – teszi sok esetben függővé a hozzáférés biztosítását.)

Egy másik izgalmas terület a platformon közzétett szövegekért való felelősségvállalás. A kiinduló alapelv sokáig az volt, hogy a közvetítő platform nem vállal felelősséget a megjelenő üzenetért, (úgymond, a hirdetőoszlop sem tehető felelőssé, hogy mit ragasztanak rá). Tekintettel azonban a teljesen moderálás nélkül hagyott platformhasználatban rejlő – idővel meg is tapasztalt – kockázatokra, megjelent a moderálás valamilyen formája is, de ezek számára mindmáig hiányoznak egységes követelmények.

Az EP álláspontja ennek kapcsán az, hogy a platform üzemeltetője valóban nem tehető jogilag közvetlenül felelőssé a netán törvénysértő tartalmak megjelenéséért, de az igenis

számonkérhető kell, hogy legyen, hogy „mindent megtesz” a tartalom szerzőjének a beazonosításáért, lehetővé téve szükség esetén ez utóbbi felelősségre vonását.

Az eredeti bizottsági javaslat ezt a mozzanatot voltaképpen a piacszabályozás (DMA) keretében gondolta kezelni, de a parlamenti betoldás most kiterjesztené ugyanezt a szolgáltatói fázisban a közvetítő felületek üzemeltetői számára is.

Fontos kiegészítése ugyanakkor mindennek – sokak szerint valahol „az érme másik oldala” -, hogy az EP nyomatékosan rögzítené a szólásszabadság és médiaszabadság elvének a tiszteletben tartását is. Elemzők emlékeztetnek, hogy ez a vetület különösen azt követően kezdett égető kérdéssé válni, hogy az Egyesült Államokban a Fehér Ház ellen tavaly januárban elkövetett támadás után több online-szolgáltató letiltotta sokak (köztük magának Donald Trump akkori amerikai elnöknek is) a felülethasználati jogát. Hasonló lépés utóbb más országok politikusai esetében is előfordultak.

Mindezek fényében ki is alakult bizonyos politikai nyomás a nagy szolgáltatókon, hogy „ne cenzúrázzanak”. Ez utóbbi mögött ugyanakkor szakértők szerint ma még nem kis reszt esetleges szabályozatlanság, illetve szabályozási töredékesség is áll.

Az új szabályozás elvben ennek különböző vetületeit próbálja átlátható és kiszámítható módon kezelni, az eddigieknél lehetőleg pontosabban megnevezve a különböző szakaszokban, hogy ki miért is felelős. A szolgáltató biztosítja a felület elérhetőségét, közvetlenül nem felel a tartalomért, de gyors elérhetőséget tesz lehetővé a tényleges szerzőhöz, akinek üzenetéről, ha megállapítják, hogy törvénysértő, akkor ugyancsak a szolgáltató dolga (tartalomtól függően) 1-24 órán belül intézkedni a kérdéses üzenet törléséről.

Mindezek mögött álló elv az a sokak által hangoztatott alapvetés, hogy:

ami az online-felületen kívüli világban tiltva van, az legyen online is tilos. Cserébe ne burjánzanak helyi online szabályok, amiket csak a helyi szolgáltató lát át.

Az EP elváráslista amúgy számtalan további követelést (illetve esetenként engedményt is) is megfogalmazott. Az utóbbira példa, hogy bizonyos kötelezettségek teljesítését csak bizonyos szolgáltatói „üzemméret” (adott nagyságú felhasználói kör) felett írnák elő, és mentesülnének az internetes mikro- és kisvállalkozások.

Az első reagálások az EP végső szövegére a hírek szerint vegyesek. A minél kötetlenebb digitális piacfeltételekért küzdők szemében a követelések többsége "túlzás", felesleges és úgymond „lehetetlen működési feltételeket” teremtene. Az európai fogyasztóvédelmi szervezet (BEUC) viszont helyenként inkább hiányérzetet hangoztatott.

Tudósítások visszatérően idézték például Ursula Pachlnak, a BEUC főigazgató-helyettesének nyilatkozatát, amiben fájlalta a nyomkövető reklámok teljes tilalmának elhagyását, és hibának nevezte a kisebb szolgáltatóknak kilátásba helyezett mentességet. De azért összességében „a helyes irányba tett lépésként” értékelte az EP álláspontját.

A következő lépés tehát most a döntéshozásban résztvevő két EU-intézmény (EU-tanács és Európai Parlament) többfordulós egyeztetésének a megkezdése, bevonva az eredeti javaslatot jegyző és a szöveg egészéért felelősséget viselő Európai Bizottságot is. Az úgynevezett „trilógusok” számára már ki is tűzték a lehetséges időpontokat (január 31., február 22, március 15, március 24-25 és április 6-8).

A francia EU-elnökség ambíciója – amit sokan túlzottnak tartanak -, hogy a június végéig tartó „francia félév” alatt végleges formába öntsék a leendő jogszabályt. Hatályba helyezési céldátum: 2023. január 1.