Infostart.hu
eur:
355.31
usd:
312.38
bux:
140406.26
2026. július 2. csütörtök Ottó
Ferenc pápa újságírókhoz beszél az őt Irakba szállító repülőgépen 2021. március 5-én. Római katolikus egyházfő most először utazik Irakba, első alkalommal síita többségű országba.
Nyitókép: Andrew Medichini

Ferenc pápa: súlyos sebet okoz a klímaváltozás

A jelentősebb vallások vezetői és a nemzetközi tudományos élet képviselői erőteljesebb fellépést sürgetnek az éghajlatváltozás negatív hatásainak elkerülésére az ENSZ COP26 klímakonferenciájához intézett közös felhívásukban, amelyet Ferenc pápa vezetésével a Vatikánban írtak alá.

A Hit és Tudomány című találkozóra több mint negyven vallási vezető érkezett a pápai államba, többek között I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, valamint Ahmed at-Tajjib, a szunnita iszlám nagy tekintélyű intézményének, az egyiptomi al-Azhar mecsetnek a főimámja.

Az elsőként Ferenc pápa által aláírt felhívás címzettje a Glasgowban október 31. és november 12. között esedékes COP26 klímakonferencia, amely a Párizsban 2015-ben rendezett találkozó óta a legjelentősebb esemény, amelyet az ENSZ tagállamai az éghajlat-változásnak szentelnek.

A vallási vezetők előtt tartott beszédében a katolikus egyházfő kijelentette, Glasgow-ban a nemzetközi közösségnek "sürgős válaszokat kell adnia a precedens nélküli ökológiai válságra", amely szavai szerint nem választható el korunk erkölcsi válságától sem.

Az egyházfő súlyos sebnek nevezte a klímaváltozás negatív hatásait, közöttük az elsivatagosodást, a környezetszennyezést, a biodiverzitás elveszítését, amelyek - hangoztatta Ferenc pápa - mind megbontják az ember és a természet közötti köteléket.

A vatikáni találkozót Nagy-Britannia és Olaszország szentszéki nagykövetsége rendezte: a felhívást átadták Alok Kumar Sharma brit politikusnak, a COP26 soros elnökének, valamint Luigi Di Maiónak, az olasz diplomácia vezetőjének.

Ferenc pápa 2015-ös Laudato si (Áldott légy) kezdetű enciklikája is a teremtett világ védelmét szorgalmazta. A pápa a nyáron bejelentette, hogy szívesen elutazna a glasgow-i klíma-konferenciára, de részvételét a Vatikán még nem erősítette meg.

Újdonságot jelentett, hogy a mostani vatikáni találkozón Ferenc pápa szájmaszkot viselt a résztvevők többségével együtt.

A pápa ritkán viseli ezt a védőeszközt.

A világvallások vezetői október 6-7-én részt vesznek a Szent Egyed közösség római találkozóján, amely csütörtökön a Ferenc pápa vezette közös békeimával zárul a római Colosseumnál.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×