Infostart.hu
eur:
379.18
usd:
321.9
bux:
0
2026. február 24. kedd Mátyás
Pulykák a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) GMO Roadshow-jának első állomásán, a gödöllői Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központban 2012. november 15-én. A VM Stratégiai Főosztálya a gazdálkodók és az érdeklődők tájékoztatására november és december folyamán GMO Roadshow-t szervez az ország nyolc helyszínén.
Nyitókép: MTI/Földi Imre

Újra megjelent a madárinfluenza Komárom-Esztergom megyében

A vírus jelenlétét igazolta szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Komárom-Esztergom megyei nagy létszámú pulykát tartó gazdaságokban; a hatóság a szükséges intézkedéseket megtette, az állományok leölését már a gyanú alapján megkezdték a szakemberek.

A közlemény szerint az Ács település melletti, egymás szomszédságában lévő pulykatartó gazdaságok egyikében a múlt hét végén az állatoknál nagymértékű takarmány- és vízfogyasztás-csökkenést tapasztaltak, az elhullások pedig megemelkedtek. Hétfőre tovább nőtt az elhullás, és megjelentek a betegség gyanúját keltő klinikai tünetek is. A takarmány- és vízfogyasztás egy másik, szomszédos telepen is visszaesett.

A szakemberek az érintett állományokból mintát vettek, amelyekből a Nébih laboratóriumi vizsgálatai szerdán megerősítették a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét.

Az állategészségügyi hatóság a járvány terjedésének megakadályozása érdekében már a gyanú alapján megkezdte az érintett állományok, mintegy 90 ezer pulyka leölését. A szakemberek a gazdaságok körüli 3 kilométer sugarú védőkörzetben és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó telepet felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. A területen szállítási korlátozások is érvénybe lépnek.

A vándorló vadmadarak vonulási útvonalai Magyarországot is érintik, ami kiemelt kockázatot jelent, ezért Bognár Lajos országos főállatorvos még 2020. november végén országszerte elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását.

A veszély jelenlétét és nagyságát érzékelteti, hogy egy, a tatai Öreg-tónál december végén talált kócsagtetemben is igazolta a Nébih laboratóriuma a vírus jelenlétét, aminek magas patogenitását kedden szintén megerősítették - közölte a hatóság.

A közlemény szerint a baromfiállományok védelme érdekében elengedhetetlen a zártan tartás, valamint a járványvédelmi előírások szigorú betartása. Az állatokat egyebek mellett a vadon élő madaraktól védett, teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt és az almot szintén zárt, fedett helyen kell tartani és a tárolás során biztosítani kell, hogy ahhoz idegen fajú állat ne férjen hozzá.

A H5N8 vírustörzs először 2014 elején Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is.

Magyarországon utoljára 2020 első félévében kellett megküzdeni a betegséggel - jelezte a Nébih. A hatóság kiemelte, hogy a most is kimutatott H5N8 altípus kapcsán eddig még nem fordult elő emberi megbetegedés Európában, a baromfitermékek továbbra is biztonsággal fogyaszthatók.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

A januári infláció a várakozásoknál is alacsonyabb lett, 2,1 százalékos. Így minden adott ahhoz, hogy a jegybank most csökkentse a kamatot – véli a Portfolio elemzője. Beke Károly beszélt arról is, milyen további kamatcsökkentésekre lehet számítani a gazdasági folyamatok és a közelgő választások fényében.

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×