Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
325.8
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Leteszik hivatali esküjüket a július 21-i választások nyomán létrejött, új összetételű ukrán parlament tagjai első ülésükön Kijevben 2019. augusztus 29-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Ukrajna még egy szöget beüthet a kárpátaljai magyarság koporsójába

A tervezett új ukrán közigazgatási törvénnyel eltűnhet az egyetlen magyar többségű járás – figyelmeztet a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.

Az Ukrajnában tervezett új közigazgatási törvény – az oktatási és a nyelvtörvény után –

a harmadik, jelentős hátrányokkal járó jogszabálymodosítás lenne a magyar kisebbség számára

– mondta az InfoRádiónak nyilatkozva Brenzovics László. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke úgy fogalmazott, a jelenlegi kijevi tervezet szerint a járásokat a mostaninál nagyobb közigazgatási egységekké vonnák össze, kérdéses, hogy mi lenne a későbbiekben a járások funkciója, és egyáltalán lennének-e választott tisztségviselőik, vagy csak a végrehajtó szervek maradnának. „Természetesen Ukrajnáról van szó, és ezek a dolgok alkotmányellenesek, hiszen az alkotmány ilyen tisztségeket még nem ismer” – jegyezet meg.

Brenzovics László szerint éppen ezért még változhatnak az elképzelések, azonban túl sok reményt nem fűz ahhoz, hogy azok a magyar kisebbség számára kedvező lenne. „Kétségtelen tény az, hogy az egyetlen magyar többségű járás,

a Beregszászi járás jövője veszélyben van.

Jelenelgi tervek szerint ugyanis összevonnák a Munkácsi járással, és akkor ugye a magyarság egy kisebbséget alkotna – mutatott rá. – Mi megpróbálunk küzdeni a megmaradásáért, aminek nem sok esélyét látom, de majd eldől, hogy milyen folyamatok fognak zajlani a jövőben” – tette hozzá.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökének elomdása szerint a közigazgatási törvény módosítását elsősorban költségcsökkentéssel indokolják. „Egyfajta takarékossági okokból hozzák meg ezeket az intézkedéseket. Ami tualjdonképpen azt jelenti, hogy a dolgokat megnagyobbítják, tehát a községek helyett az alapszint az a kistérség lesz, több községet vonnak össze, illetve a járásokat is összevonják, és egy csomó dolgot leépítenek” – fogalmazott.

Brenzovics László szerint a központosítás meghirdetett csökkentésével ellentétes az az elképzelés is, amely alapján bevezetnék a prefektusi rendszert, széles jogköröket, például a helyi döntések elleni vétó jogát biztosítva az új intézménynek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Mit csinál a dollár a választás napján?

Mit csinál a dollár a választás napján?

Minimális mértékben gyengül a forint az euróval szemben, amely 365 forint közelében, a napi sáv felső részén jár, míg a dollárral szemben lényegében stagnál a magyar deviza, 326 körüli árfolyam mellett. A befektetők az amerikai félidős választások kimenetelét és az amerikai–iráni megállapodás esélyeit mérlegelik; a zöldhasú végül a vártnál jóval erősebb JOLTS-jelentés után fordult pluszba, miután a nyitott álláshelyek száma 7,523 millióra ugrott. A figyelem a hét további részében a pénteki amerikai foglalkoztatottsági adatokra irányulhat, amelyek az elemzők szerint a Fed kamatpályája szempontjából is meghatározók lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×