Május 9-én ünnepelte Oroszország a II. világháborúban aratott győzelem napját. Ilyenkor a parádén mutatnak olyat, amiből katonai szemmel következtetést lehet levonni?

Általában igen, hiszen a díszszemle arról szól, hogy bemutatják a legelitebb alakulatokat, hiszen az egymilliós főhadseregből nem mindenki juthat el a Vörös térre, egyrészt harcol, másrészt még nem alkalmas rá, a legkiválóbbak vesznek ezen részt. Egy geget csináltak a nyugatiakkal azzal, hogy közel 800 technikai eszközt kiállítanak a Vörös tér mellett, M1 Abrams harckocsit, Bradley harcjárművet, Leopard 2A6 harckocsit vontattak el, olyat, ami megsemmisült, illetve megsérült a harctéren. Kitettek egy nagy plakátot is, hogy a Moszkvába akkreditált nyugati képviselők sorban állás nélkül megnézhetik, egy kicsit fricskát szerettek volna adni a Nyugatnak, hogy lám, eljutottak Moszkváig a nyugati eszközök, de nem az emberekkel.

A ténylegesen zsákmányolt nyugati eszközből Oroszország tud kinyerni információt, vagy egyébként is mindent tud?

Nyilván nagyon sok terv, dokumentáció eljut a keleti országokba is, de rendkívül fontos az, hogy a valóságban ott legyen egy harcjármű, hiszen ennek több változata van. Meg lehet nézni, hogy milyen kiegészítő páncélzat van rajta, az milyen anyagból van, ezeket ki lehet vinni a lőtérre, ki lehet próbálni a saját fejlesztésű lőszert, keresni, hogy még mit kell fejleszteni. Ha beszállunk a harcjárműbe, az infratávcsőt már leváltotta a hőkamera, a lézertávmérő, azok a panelek, amik ezekben az eszközökben vannak, mind információt adhatnak az oroszoknak.

A legmodernebb nyugati harcjárművek pariban vannak a legmodernebb orosszal? Ugyanaz a technikai szint?

Nem, a nyugati elvileg sokkal modernebb. Van egy harcászati együttható, ami alapján ki szoktuk számolni, hogy hogyan lehet támadni, védeni. Elvileg egy Leopard 2A4-es, főleg az A6-os harckocsi három-három és fél T-72-es, T-80-as harckocsit tud megsemmisíteni. Ez elméleti szám, valójában nem találkoztak, hiszen az ellentámadás során az aknamezőn elakadtak ezek a járművek.

Az orosz haditechnika háborúban gyorsabban fejlődik, mint békeidőben? Akár azért, mert állandóan ki lehet próbálni. Vagy nincs ilyen összefüggés?

Pontosan, hiszen a harctéri tapasztalatoknál azt látjuk, hogy az orosz fél magára talált. Egyrészt a drónok fejlesztésében a Lancet drónokkal sokkal több sikert ért el. Van olyan ukrán alakulat, amire annyi drónt indítottak, hogy át kellett keresztelni az alakulatot gyalogdandárra gépesítettből, másrészt azt is látjuk, hogy azok a nyugati technikák, amik rendkívül precízek, mint például a Krab vagy a CAESAR önjáró lövegek nem teljesen alkalmasak olyan hosszú igénybevételre, mint az egyszerű orosz technika. Az orosz tűzérségi technikával egész nap tüzelést lehet folytatni a tüzérségi eszközökkel. A nyugatiaknál a szoftver miatt, a csőkopás miatt, illetve egyéb problémák miatt hiába pontosabb, hiába jobb az eszköz, nem egész napos használatra van.

A nyugati tervezők szintén fölhasználják ezt a tapasztalatot? Kevésbé pontos, de egész nap működő eszközöket fognak mostantól tervezni?

Természetesen, a hatás-ellenhatás megvan, a nyugati fejlesztések is, a Rheinmetall, vagy az M1 Abrams gyártói felhasználják ezeket a tapasztalatokat, hogy mi az, amit fejleszteni kell a most meglévő technikában.

Milyen tapasztalatokat vonhattak le a hadviselő felek a tüzérség, az élő erő meg a páncélosok alkalmazhatóságának kérdéseiről egy európai háborúban, a mi viszonyaink között, a mi éghajlatunkon, a mi talajunkon és a mi embereinkkel?

Az ukrán szárazföldi vezérkari főnök járt a NATO-országokban és tartott egy tájékoztatót. A tüzérség kapcsán sajnos nem sikerült a NATO-nak egymillió lőszert átadnia Ukrajnának. Az oroszok felpörgették a gyártást, havi 250 ezer lőszer készül, ez hárommillió évente, illetve az Észak-Koreából és az Iránból érkezettekkel legalább 5:1 arányban áll a lőszer a rendelkezésükre. A többi tapasztalat a harctérről jön. Korábban egy tüzérüteg 18 darab eszköze 150-200 méterre volt egymástól és úgy mértek csapásokat az ellenségre. Az ukrán kollégák elmondták, hogy most másfél kilométerre el kell rakni az egyes eszközöket egymástól, hogy a drón ne tudja felfedni az egész harcrendet és ne lehessen megtalálni őket. A tűzcsapásokat is úgy végzik, hogy pontosan célra tudnak menni ezekkel a nyugati eszközökkel, 5-10 méteres találati pontossággal, nagyon nagy távolságra. A Panzerhaubitzével akár 78 kilométerig is el tudnak lőni, ilyet kap a Magyar Honvédség is, viszont a védelmét meg kell oldani, általában fasorokban helyezik el, ezekre álcahálót vagy úgynevezett kerítésdrótot tesznek, főleg a drónok elleni küzdelemben.

A drónok fedik föl, hogy hol van az üteg? Nem műholdak meg egyéb felderítés fedi föl?

Az is benne van, a nagyobb csoportosításokat a térképeken mindenki látja. Másrészt van a SIGINT, az úgynevezett elektronikai felderítés, ami a rádiójelek kisugárzása alapján be tudja azonosítani, hogy ott dandár, hadtest vagy éppen zászlóalj, harcálláspont van. De a drónoknak is több változatuk van, a felderítő drón vagy súgó drón, úgy hívják a katonák, az felderíti a rendszert. Ezután indítják a csapásmérő drónt, ez a súgó drón megadja a koordinátát, és nyilván sokkal kisebb, de 3-12 kiló robbanóanyaggal próbálja megtámadni a harci járműveket és eszközöket.

Mennyire kell pontosnak lenni ahhoz, hogy a 3-12 kilogramm robbanóanyag hatásos is legyen?

Nagyon pontosnak kell lenni, az operátorok nem véletlenül szimulátoron és minden egyében gyakorolnak. Azt figyeltük meg, hogy a különböző csatornákon mind a két fél nagy ovációval jelenti be, ha sikerült egy ellenséges operátort kiiktatni. Ilyen volt, amikor a Herszon környéki harcoknál kiiktattak egy orosz operátort, aki több száz csónakot, tüzérségi eszközt semmisített meg, de ugyanígy tesz a másik oldal is.

Az operátor egy ember, aki egy képernyő előtt ül és látja, hogy a drón mit közvetít neki?

Pontosan. Egyrészt a mesterséges intelligencia kiírja a kezelőnek, hogy ez egy harckocsi. De mivel mind a két fél nagyon sok orosz technikával rendelkezik, nagyon oda kell figyelni, hogy nehogy a saját alakulatra, a saját harckocsira mérjen csapást, ezért kell az emberi beavatkozás is, hogy többször megnézi a térképeket, az arcvonalakat. Nemcsak egy kamerarendszer van előtte, hanem a harcrend is, az arcvonal is, ezek miatt valószínűleg jó helyre fogja a csapást mérni.

Röviddel ezelőtt jött hír arról, hogy hóból kiolvadt ukrán drónokat találtak, amit valószínűleg a rádiózavarás vagy valamilyen eszköz szedett le. Ez alkalmas a drónok ellen?

Pontosan. A háború közepén nagyon sokan azt mondták, hogy a drónok háborúja következik, a robotoké, és ez mindent el fog dönteni. Igen ám, csak az új rakétáknak, amelyeket megkapott Ukrajna, GPS-jel alapján kellene becsapódniuk. Ezeket az oroszok annyira zavarták, hogy alkalmatlanok erre a hadviselésre. A drónokat is lehet zavarni, most már a fejlesztések abba az irányba mennek, hogy minden harcjárműben legyen egy kis doboz, ami olyan elektronikai sugárzó jeleket bocsát ki, ami zavarja a drónt.

Mi most a hadi helyzet az ukrán fronton?

Az ezer kilométeres arcvonalon továbbra is folytatódik a felőrlő háború. Először a személyi állományról szólnék. Ukrajnának közel 380 ezer harcosa van az arcvonalban, olyan 400-410 ezer pedig az oroszoknak. Mozgósítás szempontjából azt látjuk, hogy elkezdtek az oroszok 150 ezer embert behívni, ezeknek a kiképzése megkezdődött, távol az arcvonaltól. Ami érdekesség, hogy a március 27-i moszkvai merénylet óta közel 1500 önkéntes jelentkezett az orosz területeken, hogy a NATO ellen, Ukrajna ellen, a terroristák ellen harcoljon. A személyi tartaléka az oroszoknak még közel 1,2 millió fő. Ukrán részen 300 ezer főben gondolkodnak, ennyivel kellene megerősíteni az arcvonalat, mind a francia, mind a brit vezérkar ezt szorgalmazná. Ukrajnának havonta 25 ezer emberre lenne szüksége az arcvonalban. Körülbelül 4-5 ezer ember hal meg egy hónap alatt, a többi megsebesül, ezeket cserélni kell. A mostani számok szerint körülbelül a felét tudják mozgósítani. A másik probléma, több szakértő szerint, hogy nem lesz hadserege Ukrajnának, hiszen ők fordított mozgósítást csináltak. Behívták a 27 évesnél idősebb korosztályokat, akik régebben voltak katonák, felkészítették őket, harcvonalba küldték, ezek nagyon nagy veszteséget szenvedtek. Most lejjebb vitték a korhatárt 25 évre, de én nem gondolom, hogy visszatérnének mondjuk Lengyelországból, Franciaországból a férfiak, akik kiszöktek a háború elől, hogy belépjenek a hadseregbe. Nagy valószínűséggel a még fiatalabb korosztályra is sor kerül, és ők még tapasztalatlanabbak, nekik még fájóbb ez a háború.

Mi történik, ha elfogy a hadsereg?

Ez jó kérdés, de azért gondoljunk bele, hogy egy ezer kilométeres arcvonalon a jelentések szerint egy hét alatt általában 200-270 szárazföldi támadást intéz Oroszország századokkal, zászlóaljakkal, ezekkel próbál területeket szerezni. Az ukránok ugyanúgy ellenlökéseket hajtanak végre, amikor az oroszok támadnak, viszont jóval szerényebb képességeik vannak, mert nincs tüzérségi támogatásuk. Ez csak körülbelül 20-30 darab egy héten, jóval aktívabb az orosz haderő. Azt lehet mondani, hogy a stratégiai kezdeményezés az oroszoknál van, harcászati sikereket értek el. Itt ne gondoljunk nagy áttörésekre, napi 300 méter már nagyon jó teljesítmény. Egy-egy nap volt, hogy 1,2 kilométert haladt előre az arcvonal. Ukrajnának a lőszer és a légvédelmi eszközök hiánya jelent problémát, illetve az, hogy kezdi felélni a hadműveleti tartalékjait. Az ukránok kaptak 31 Abrams M1-es harckocsit, ebből már hetet kilőttek az oroszok. Amerikai javaslatra kivonták a többit az arcvonalból, hátrébb vitték, hogy valami legyen hátul tartaléknak. 18 Leopard 2-es típusú harckocsit az ukránok maguk tettek tönkre, a saját technikai kiszolgálásukkal. Az egymilliárd dollárt érő Patriot rakétának a fele ütegét megsemmisítették az oroszok. NASAMS légvédelmi rakétarendszert is lőttek ki, illetve a sok francia eszközt, az AMX 10-est és a CAESAR önjáró lövegeket is. Tehát fogy a hadműveleti tartalék, viszont hosszú idő felszámolni az állásokat, hiszen az ukránoknak, mélyen egymás mögött, a Donbasz vonalban is rengeteg tüzelőállása és fedezéke van, és ezekhez megfelelő mennyiségű, legalább 3:1-es arányban kellene az oroszoknak erőt biztosítani a támadáshoz.

Nyilván mind a két fél tisztában van a másik lehetőségeivel. Milyen stratégiát fognak követni várhatóan az oroszok és mit az ukránok?

Az ukránok nagyon optimisták, ahogy én nézem a jelentéseket, arra készülnek, hogy jövőre egy nagy ellentámadást terveznek.

Milyen katonákkal?

Ez a kérdés, hiszen a személyi állomány fogy, főleg az orosz felőrlő hadviselésben, de valójában, amióta az új hadseregparancsnok, Szirszkij vezérezredes átvette az ukrán haderő felügyeletét – nem szerencsés időben vette át, akkor esett el Avgyijivka, hátrább kellett jönni –, szép lassan területet nyer Oroszország, ez nem jó jel egy vezérezredesnek. Orosz részről három nagy stratégiai irányt lehet megjelölni. Az egyik az orosz területektől Csernyihiv, Szumi, Harkiv irányba lejjebb nyomni az arcvonalat, hogy ne tudják közvetlenül az orosz területeket lőni az ukránok. A másik, északon van rés ezen a védelmi rendszeren, Kupjanszk, Liman irányban, amit korábban elfoglaltak az ukránok az ellentámadásuk során, onnantól már csak 50-60 kilométerre lenne Harkiv. Az, hogy Harkivot nem sikerült bevenni, szívfájdalma az orosz félnek, mert az egyik legfontosabb, ő általuk orosznak nevezett városnak tartják. Donyecknél ugyanez a helyzet. Lavrov külügyminiszter úr közzétette, hogy 80 kilométerrel arrébb kell tenni az arcvonalat, támadni kell, területeket szerezni, hogy ne tudják lőni Donyecket az ukránok a HIMARS sorozatvetőkkel. A harmadik irány Zaporizzsja, illetve a folyó melletti területek birtokbavétele, a hidak rombolása, hogy ne lehessen áthozni a nyugati technikát a keleti országrészbe.

Ezekből a folyamatokból meg a rendelkezésre álló adatokból látszik-e a háborúban egy holtpont, ahol mind a két fél úgy látja, hogy nem érdemes további veszteségek nélkül menni és el lehet kezdeni tárgyalni?

Nagyon hamar bekövetkezhet ez a holtpont. Most Ukrajna közel 61 milliárd dollárnyi fegyverzetet kapott, illetve az amerikai hadsereg eszközeinek a feltöltése van folyamatban. De a lőszerrel óriási gond van. Hiába akarunk nagy csapásokat mérni a HIMARS sorozatvetővel 80 meg 300 kilométeres mélységben, amikor az arcvonalban nem tudjuk támogatni a gyalogosokat, fel fognak őrlődni. Az oroszok elővettek egy régi fegyvert, ez az úgynevezett siklóbomba, 60 kilométerről indítják az ukrán állásokra, 1500 és 3000 kilós bombákról beszélünk, ami a levegőben kinyitja a szárnyait és siklórepüléssel repül a célokhoz. Ezeknek a fele robbanóanyag, amikor becsapódik az állásokba. Tíz méterre eldobja a katonákat a becsapódáskor, és eltöri a gerincüket vagy éppen a csigolyát, rendkívül problémás és nagy mennyiségben gyártják. Az oroszok a fegyvergyárak felpörgetésével három műszakban gyártják a drónokat, harckocsikból ötvenet-százat újítanak fel havonta, körülbelül 30-40 a veszteségük havonta, tudják ellensúlyozni a veszteségeket. Tüzérségi eszközökből 200-300-at újítanak fel, küldik azokat az arcvonalba, azaz megvan a fölényük. Az arcvonalban van gond az ukránoknak, hiába van jó légvédelmi rakétájuk, hiába tudnak messze csapást mérni, például a Krím-félszigeten közel 160 kilométerre az arcvonalból, Dzsankoj nevezetű repülőtérre tíz rakétával csapást mértek, és körülbelül 6-8 technikai eszközt, Szu vadászgépeket, illetve Kamov helikoptereket semmisítettek meg, de száz ilyen rakétájuk van, akkor még van kilenc ilyen csapás.

Az orosz oldalról eljöhet olyan pont például, ha Ukrajna nem tud belőni már orosz területre, hogy addig mennek, ameddig csak tudnak?

Nyilván mind a két félnek meg kell gondolni azt, hogy meddig húzhatja ezt a háborút. Az, hogy most az oroszok több százezer embert beültettek a hadigazdaságba, más területeken jelentkezik. Nyilván az autógyártásban gyártanak majd valamit, ami nagyon fog hasonlítani, mondjuk, a Zsigulira, de nem, mondjuk, az Audira. Náluk is eljön az a területi nyereség, ha mondjuk meglesz a Donyeck megye teljes területe, amiből még csak 78-79 százalék van meg, akkor esetlegesen elgondolkodhatnak. Mindig fölvetik az elemzők, mi lesz Odesszával és a tengerparti szakasszal. Közel 900 kilométernyi tengerparti szakaszuk van az oroszoknak, amit meg kellene védeni, meg a stratégiai fontosságú Kercsi-hidat, ezekkel mindig tudják zavarni őket és egyre több partraszállító hajója hiányzik az orosz fekete-tengeri flottának.

Előbb-utóbb ősz lesz, jönnek az esők, ez bármelyik felet szorítja?

Nyilván mindenki fontosnak tekinti az amerikai elnökválasztást. Putyinék területeket szeretnének nyerni, Zelenszkijék meg időt nyerni, hogy az új amerikai kormányzat, bárki is nyeri a választásokat, továbbra is támogatja-e ezt a harcot, vagy azt mondja, hogy tessék leülni a tárgyalóasztalhoz. A világgazdaságban, ha megnézzük, közel 500 milliárd dollárnyi kár keletkezett ezen a területen. A másik, hogy az ukránok most támadják az olajfinomítókat. Két hete kezdték ezt el, akkor az amerikaiak figyelmeztették őket, hogy választási év van, nem jó Bidenéknek, hogy megy föl az olaj ára. Két hete 82 dollár volt, most 84,77. Kiesést okoztak Oroszországnak, ez azt jelenti, hogy 14 százalékkal visszaesett az oroszoknak a finomítóképessége, ez 300 ezer barrel/nap. Viszont az exportjukat nem érinti, mert 2,5 millió barrel per napra képes a többi orosz finomító.

Az időjárás nem számít ebben az esetben?

Az annyiban jelentkezik majd, hogy akkor a harcászati feladatok, illetve a csapások iránya az utakra korlátozódik.

Mert csak ott tudnak úgy is mozogni?

Igen, mert minden jármű megakad a sárrendszerben. Én azt gondolom, addig bekövetkezik a holtpont, augusztus végéig.

Az a fontosabb, hogy mi lesz az amerikai elnökválasztáson vagy az, hogy az eddig megítélt 61 milliárd dolláros segély megérkezik-e?

Amikor a harckocsik megérkeztek, nekem magyarázták, hogy milyen jó lesz öthetes kiképzéssel felkészíteni őket. Látjuk, hogy 18 Leopardba került. Kaphatnak újabb Patriot légvédelmi rakétákat, tehát nem a teljes rendszert, hanem rakétákat. Az egy egymilliárd dolláros rendszer, egy rakétája, a régebbi típusú, egymillió dollárba kerül, az új típusú 2-4 millióba. A kiképzés 45 hét. Zelenszkijék szerényen 35 Patriot-rendszert kértek, ennyi nincs a NATO-ban, 6-8 van, el lehet gondolkodni a rakéták átadásán. Itt is ugyanaz a probléma, mint az F-16-osnál, sokat ígértek Ukrajnának, 60 darabot, most 6 pilótájuk van képzésen, a műszer rendkívül érzékeny a logisztikára, a technikai kiszolgálásra, teljesen sima repülőtér kell neki, ezekkel nem lehet megváltoztatni egy háború menetét.

Meddig elég hat kiképzett pilóta az orosz–ukrán háborúban? Van-e erre valami adat?

Igen. Vannak összevetések, hogy a SZU-35-tel pariban van-e az F16-os. Nyilván az elfogultabb szakértők azt mondják, akik orosz oldalon állnak, hogy jobb az orosz, de nyilván a legtöbbet gyártott fegyver az az F16-os, ami orosz oldalon problémát okoz, egyből elővették azt a narratívát, hogy az F-16-osra atomfegyvert lehet tenni, ahogyan izraeli vadászgépeken is van, de Ukrajnának nincs ilyen fegyvere. A valószínűségek szerint ugye az Sz-300-as és 400-as légvédelmi rakéták ugyanúgy lelőhetik az F-16-os vadászgépeket, tehát nagyon alapos tervezést igényel, hogy hol alkalmazom, hol vetem be. A légiháborúnak három fázisa van, kedvező légi helyzet, légi fölény és légi uralom. Ezzel maximum egy darabig lehet ellensúlyozni a közel kétszáz orosz vadászgépet.

A francia elnök vetette fel, a nyugati katonáknak is részt kellene venniük az ukrajnai háborúban. Katonailag végrehajtható, hogy, mondjuk, francia katona ukrán parancsnokság alatt dolgozzon?

Elméletileg igen, ha kétoldalú megállapodásról van szó, de a NATO katonai bizottságának vezetője jelezte Franciaországnak, lehet ötletelni arról, hogy kik menjenek be a Dnyeperig, Kijevig, meg a fehérorosz területek irányába, vagy esetleg Odesszát biztosítani, de nem húzhatja be valaki az egész NATO-t egy fegyveres konfliktusba. Macron elnök úr szeretne európai vezetőként feltűnni. Ez nagyon jól látszik. A hadserege 203 ezer fő, 100 ezer irreguláris katonája van, viszont az a 12 dandár, ami rendelkezésre áll, az Francia Guyanától Dzsibutiig a világban nagyon sok helyen van. Van ugyan kétezer különleges katonája, 3000 tengerészgyalogosa, de a francia szakértők és tábornokok elmondták, hogy ez a haderő, ha, mondjuk, alkalmazásra kerülne Odesszánál, egy 60 kilométeres szakaszt tudna védeni körülbelül két hónapig. A másik a francia technikának a kérdése. Franciaország mindig is Afrika területén nyomult könnyűfegyverekkel, bozótvágó kés ellen alkalmas eszközöket fejlesztett, mint az AMX 10-es harckocsi, ebből 40-et adott át Ukrajnának, az ukrán katonák kerülik, mert az oroszok tüzérséggel megsemmisítik. Teljesen más területre, teljesen más éghajlati viszonyokra készült, más ellenségre. Az atomfegyverek kérdését is fölvetette Macron úr. 290 darab fegyverük van, 6000 és 9000 kilométeres hatótávolsággal. De az orosz oldalon 5945 darab van, el kell gondolkodni. Másrészt az atomfegyver, mindig elmondjuk, a leginkább alkalmazhatatlan, legdrágább fegyver, és nem egy személy dönt a bevetéséről. Van mindenhol egy nemzetbiztonsági tanács. Ha a nemzetbiztonsági tanácsban valaki elmondja, hogy azért lövünk ki atomfegyvert Oroszországra, mert Ukrajnával háborúzik, akkor azt fogják mondani, hogy köszönjük, majd legközelebb meghallgatjuk. Ugyanúgy Európának van egy stratégiai csapdája. Az, hogy az európai hatalmak közül Nagy-Britannia rendelkezik atomfegyverrel, illetve Franciaország. Közel 500 darabbal. Viszont az elhárító rendszerek, a Patriot, a THAAD, az Aegis elhárító rendszer, főleg amerikai fejlesztések, és Amerika nélkül, ami szintén 5500 atomfegyverrel rendelkezik, Európa igencsak nem is félkarú, negyedkarú óriás ebben a játékban. Óvatosabban kellene a diplomáciai területen mozognia Franciaországnak is, hiszen a britek is jelezték, hogy ők is bemennének Kijevig.

Amikor Oroszország az atomkérdést az asztalra teszi, akkor mit szokott megnézni? Hogy a franciáknak mennyi van, hogy a briteknek mennyi van, hogy Európában mennyi van, vagy hogy a világon mennyi van?

A világon nagyon egyszerű: 12 705 darab atomfegyver van. Eltérő a geopolitikai, geostratégiai helyzetből a fejlesztés, az amerikaiaknak kevesebb harcászati atomfegyverük van, az 5900-ból közel 2000 darab az orosz részen lévő taktikai atomfegyver, hiszen ők főleg szárazföldi hatalom. Amikor megy ez a sakkozás, hogy például Lengyelország szeretne telepíteni atomfegyvert, ezeknek nem sok értelme van, hiszen Európában öt helyen van atomfegyver telepítve amerikai részről, ez Törökország, Franciaország, Németország, Hollandia, Belgium. Viszont a tervezésnél, az atomcsapást tervező csoportnál – ilyen a NATO-ban és orosz oldalon is van – megnézik a stratégiai célpontokat, mi az, amit egy háborúban ki kell iktatni. Nyilván elsődlegesen a katonai célpontok és azok a potenciális helyek, ahonnan indíthatnak ránk rakétát. Tehát én értem a lengyel középhatalmi törekvéseket, csak a történelemből tanulni kellene, hogy nem kell magunkat célponttá tenni. Az egy veszélyes játék. Ugyanezt eljátszotta Oroszország is, egy kicsit arrébb rakott 10-20 atomfegyvert Fehéroroszország területére, ennek sincs értelme, mert a Krím-félszigettől Londonig el tudják lőni.

Amikor a katonai tervezők erről gondolkoznak, akkor ők megnyerhetőnek gondolnak egy atomháborút? Szándékosan nem a politikusokat kérdezem, hanem a katonákat.

Nem, ugyanúgy alkalmazhatatlan fegyvernek tartják. A végső megoldás úgymond arra a pillanatra, ha, mondjuk, Oroszország végveszélybe kerülne, tehát, mondjuk, az ukrán fél, illetve bármilyen külső ellenség Moszkváig eljutna, akkor lehetne bevetni, de senki nem úgy tervez, hogy most szétlőjük Európát, éppen egy Európa-bajnoksággal meg egy olimpiával, meg polgári célpontokkal. Ezek sokszor diplomáciai fenyegetőzések arra, hogy például a britek engedélyezték az ukránoknak, hogy orosz területet lőjenek az ő általuk biztosított rakétával. Ilyenkor az úgymond megmondó emberek, orosz oldalról Zaharova, a külügyi szóvivő vagy Medvegyev elmondják, hogy akkor mi is majd lövünk.

De elég stabilak a világ hadseregei ahhoz, hogy egy politikai őrület ne tudjon elindítani egy automatizmust az atomfegyverek bevetésénél? Az oroszok is, meg mi is elég stabilak vagyunk?

Én azt gondolom, hogy ott a legfelkészültebb emberek ülnek, akik elég higgadtan elemzik a helyzetet. Ők abban szocializálódtak, hogy el kell indítani, mondjuk, 150 darab Szarmat, 28 Sátán 2 fedőnevű rakétát tízezer kilométerre, tíz robbanófejjel. Nem arcvonalban, harckocsikban gondolkodnak, ők abban tudnak gondolkodni, hogy a világot megsemmisítené ez a mennyiségű atomfegyver, amit mondjuk csak az oroszok kilőnének, de a viszontcsapásban pedig Oroszország pusztulna el. Ezt mindenki tudja: aki elsőnek lő, másodiknak hal meg.

Az ukrán hadseregben a parancsnokváltásnak milyen következményei vannak? Hogy kell mérni? Meg kell nézni a morált vagy az előrehaladást vagy a visszavonulás sebességét?

A parancsnokváltás már nagyon közel van a politikai szinthez. Zaluzsnijnak azért kellett távoznia, mert körülbelül 70-30 arányban sokkal népszerűbb volt a mostani elnöknél. A kinevezett Szirszkij vezérezredes Moszkvában tanult, ott végzett vezérkari tanfolyamot, a fogadott fia Ausztráliában van, és a média nagyon felkapta orosz részről, hogy bement a követségre Ausztráliában, hogy ő Moszkvában szeretne élni. A felszerelése egy Z betűs póló volt és egy kozák sapka, a fogadott apjának üzent, hogy ő nem jó oldalon áll.

De azt nem mondta, hogy szeretne a frontra menni.

Azt nem mondta, jól szeretne élni Moszkvában. A problémája Szirszkijnek az, hogy pont akkor váltottak, amikor az orosz harcászati kezdeményezések sikereket értek el, elesett Avgyijivka, ezt már az ő nevéhez kötik. A második védővonalban, Avgyijivka után ez a morálra nagyon rossz hatással van, hiszen nagyon hősiesen küzdenek az ukránok, honvédő háborút folytatnak, de tüzérség nélkül nagyon nehéz ellenállni az orosz rohamoknak.

Azt hogy lehet mérni, hogy egy háborúban álló hadseregben milyen a morál? Civilek szoktak azzal példálózni, hogy biztos ott áll mögöttük a politikai tiszt, aki a visszaforduló katonát lelövi. A civilek jelentős része nem volt katona.

Az ukránoknál van hasonlatos dolog, mert ha megnézzük a hadrendet, általában elöl a területvédelmi dandárok vannak, mögöttük a gépesített vagy harckocsiegységek, leghátul meg az Azov, tehát ez a szemlélet orosz és ukrán oldalon is ott van. Viszont azt szoktuk mondani, ha egy parancsnok felmegy a parancsnoki hídra és beleszagol a levegőbe, akkor érezhető, hogy milyen a katonák hangulata. Szirszkij vezérezredes sokat van az arcvonal közelében, elmegy a dandárok vezetési pontjaira, ami akár 6-8 vagy 20-30 kilométerre van az arcvonalról, nagyon pontosan képben van arról, hogy melyik csapata hol van, mit csinál. Nyilván ez lelkesíti a csapatokat, csak az nem lelkesíti, hogy tavaly október óta nem kaptak lőszert és nem kaptak nagyobb technikai eszközöket Nyugatról.

Az ukrán parancsnoknak mekkora mozgástere van, amikor stratégiai kérdésekről kell döntenie, hogy mit tartalékol, hova vonul vissza vagy hova nem?

Eddig is eléggé behatárolt volt. Én azt gondolom, Zelenszkij úr sokszor beleszólt olyan dolgokba Bahmutnál, Csasziv Jarnál és egyéb bekerítő műveleteknél, amibe nem kellett volna, hagyni kellett volna ezt a katonákra, inkább területet feladni, majd később visszavenni. Politikai és katonai ellentét volt. Most ráadásul az új segélyszállítmányhoz az amerikaiak tervezőcsoportot küldenek Kijevbe azzal a céllal, hogy a stratégiai célokat jobban meghatározzák. Az ellentámadás azért sem sikerült tavaly, mert Zelenszkijék három irányba, Bahmut, Robotine és Zaporizzsja irányába támadtak, szétforgácsolták az erőket, elégették az eszközöket Bahmutnál, hiába szóltak nekik Amerikából, s nyugati szakértők is ezt írták le. Most sokkal inkább a Krímre szeretnének az amerikaiak összpontosítani, oda mérni a csapásokat. A Kercsi-híd mindig egy fontos célpont, de nagy célpont, nagyon sok eszközzel kell megtámadni, drónokkal, repülőkkel, illetve nagy hatótávolságú rakétákkal. Szeretnék az amerikaiak, hogy ne csússzon ki a stratégiai irányítás a katonai vezetés kezéből, ezért megy amerikai csoport is.

A Krím 2014 óta orosz. Mi a stratégiai cél azzal, hogy a Krím van a középpontban?

Amerikát és a NATO-t rendkívül zavarja, hogy a Krím annektálása után betelepítették haditengerészeti, szárazföldi, légi, légvédelmi eszközökkel és atomfegyverekkel. Innen 2-3 ezer kilométerre lehet lőni az Iszkander rakétákat, a Kinzsal rakétákat, illetve az itt elhelyezett Sz-400-as légvédelmi rendszer az oroszoknak lefedi az egész Fekete-tengert. Ugyaninnen tudnak indítani olyan rakétákat, mint a Kinzsal, a Földközi-tenger teljes térségére, amit az amerikaiak sokszor NATO-beltengernek szeretnének látni, ugyanez a helyzet a Balti-tengeren. Stratégiai fontosságú Oroszországnak, a flottájának, az erőinek, és azt se felejtsük el, az itt lévő orosz többségnek mindenképpen szükséges a megléte.

Azért nyugati célpont a Krím, hogy állandó fenyegetettségben tudják tartani vagy azért, amit Zelenszkij elnök mond, hogy vissza kell foglalni? A kettő nem ugyanaz.

Az a feltétel eléggé nehézkes, hiszen elég kis területen lehet benyomulni a Krím-félszigetre. Itt is előkészítették a védelmi rendszereket. Itt van a legtöbb, legalább öt védelmi vonal a Krím területén, iszonyú nehéz lenne elfoglalni, viszont csapásokat lehet mérni és problémát okozni az orosz haderő vezetésének, mert az itt települő parancsnokság irányítja a déli műveleteket, a légvédelmet, a repülőket, illetve a haditengerészetet.

A parancsnokságok az ellenséges hadseregek számára elérhető távolságban vannak? Említette, hogy Szirszkij parancsnok járja az arcvonalat, az elég veszedelmes vállalkozásnak tűnik. Az oroszok ugyanezt csinálják?

Nyilván, hiszen Geraszimov is, illetve Sojgu is volt a csapatoknál, ha nem is olyan közel az arcvonalhoz, mint egy dandár harcálláspont. Szerencse kérdése, hogy megtalálják-e, de én azt gondolom, hogy a csapatoknak rendkívül fontos, hogy átad kitüntetést, meglátogatja az alakulatot, kicsit lelket önt a katonákba, elmond valamit, illetve ilyenkor a logisztika is egy kicsit jobb, ha megérkezik egy parancsnok.

Az orosz hadvezetésnek katonai szempontból szabad keze van? Korábban lehetett arról szólni, hogy ott is volt parancsnokváltás.

Igen, nagyon sűrűn cserélték a háború első időszakában a hadszíntérparancsnokokat, kipróbáltak olyanokat, akik Szíriában bizonyítottak már éppen, de most úgy látjuk, hogy a parancsnokváltások nincsenek napirenden. Azt gondolom, Putyin elnök úr is belenyugodott abba, hogy nem lesz gyors győzelem, nem fognak Kijevig menni. Elfogadja azt a katonai logikát, amit a többi parancsnok, Sojgu és Geraszimov kidolgozott, hogy felőrölve területeket nyernek és biztosítják ott a Donbaszt és az orosz kisebbség létét.

Nyár végére eljöhet egy tűzszünet, hogy látszik az adatokból meg a folyamatokból?

Én azt gondolom, hogy az új mozgósítással az oroszok három hadműveleti irányba körülbelül 10-20 kilométert előre tudnak menni, de ezek nem lesznek nagy összefüggő területek, lesznek sikerek, lesz, ahol az ukránok beékelődnek, az ukránok is indítanak néhány ellentámadást, tehát valahol itt jöhet el a holtpont augusztus végére.

Az izraeli hadsereg kedd reggelre a rafahi határátkelő déli oldalát is elfoglalta. Most mi következik?

A háború első időszakában meghirdették a célokat, hogy a Hamászt, a Hamász struktúráját megsemmisíteni, illetve lehetetlenné tenni azt, hogy újra támadásokat lehessen indítani rakétákkal és egyéb eszközökkel Izrael ellen. Ezután Benjamin Netanjahu meghirdetett egy olyan folyamatot is, hogy deradikalizáció, azaz olyan oktatási, olyan vallási vezetőknek a képzését vagy átképzését megvalósítani ezen a területen, akik nem arra izgatják a palesztinokat, hogy zsidókat öljenek, hanem egy hosszú távú folyamatként valahogy megnyugodjon a két nép. Az elmúlt hétnek a történése, hogy megnyitják majd az északon levő, erezi határátkelőhelyet. Korábban 18 ezer palesztin dolgozott izraeli területen, most 12 ezernek fogják engedélyezni, hogy belépjen, mert szükség van a gazdaság szempontjából erre. Ezt 18 ezerre szeretnék növelni. A déli részen megindított műveletnél azt láthatjuk, hogy legalább két-három alagútrendszere még van a Hamásznak. Itt rejthették el a túszokat vagy a családoknál, de óriási a probléma, mert 1,6 millió ember feltorlódott. Most próbálják őket északra engedni, de ez is idő, hiszen óránként a mostani jelentések szerint 200 embert tudnak átvizsgálni és átengedni, hogy nem terrorista, hanem menjen és próbáljon a felső részen valamit csinálni.

Ahonnan korábban el kellett menekülnie, mert ott volt a hadművelet.

Lassan haladnak ezzel a művelettel, de erre szoktuk mondani, hogy olyan, mint levest enni villával, ez a legnehezebb művelet, hiszen civilek között kell megtalálni a terroristát, illetve a túszt is, akikből legalább 130 még nagy valószínűséggel a Hamász vagy az Iszlám Dzsihád kezén van. Harmincnégyről már tudják, hogy meghalt.

Mi lesz az után, ha a végére érnek? Állandó izraeli katonai jelenlét? Az már egyszer volt.

Igen, volt már, de ott is fel kellett adni, hiszen nagyon hosszú ideig az izraeli haderő nem állomásozhat ott. Egyrészt fenyegetés van északról Libanon irányából a Hezbollahtól és a húti lázadók Jemenből is lövik a hajókat, illetve drónokat indítanak Izrael irányába. Az a 360 ezer mozgósított ember mellett az állandó létszám 169 500 az izraeli haderőben. Ekkora terület megszállásához és ahhoz, hogy biztonság legyen, legalább 50 ezer embert ott kell állomásoztatni, ott kell működtetni a hírszerzést, a felderítést, a műholdakat ide irányítani, a pilóta nélküli eszközöket és valami normális életet teremteni. Egyes szakértők 40 milliárd dollárra teszik azt, amiből ez helyreállítható. A legnagyobb probléma a törmelék: 40 millió tonna törmelék van a Gázai övezetben.

Hova lehet rakni? A tengerbe beletolni?

Valószínűleg lehetne növelni a Gázai övezet területét, de pont ez volt a műveletek lassúságának az oka is, hogy előtte az izraeli haderő tízezer repülő-, rakéta- és tüzérségi csapást mért a Gázai övezetre, majd mondták, hogy lassan haladnak, mert sok a rom. Az dilemma mindig, hogy csapjak, ne csapjak vagy éppen gyorsabban nyomuljak be. Volt rá példa, amikor rögtön a városközpontokba mentek, 2008 körül, amikor szintén benyomultak erre a területre. Nem tudom, melyik a hatásosabb, az biztos, hogy ezt a műveletet be kellett fejezni, ha tetszik Amerikának, ha nem. Amerika most azt az álláspontot képviseli, hogy Gázánál egy mólót épít, ahol közel 500 kamionnyi árut lehet naponta kirakni. Békeidőben 1200 kamion ment be a Gázai övezetbe naponta. Ez a háború alatt 100-200-ra korlátozódott. El lehet képzelni, hogy az északi területen az ENSZ szakosított szervei szerint az éhínséghez közeli helyzet volt, most talán ez stabilizálódni fog, az izraelieknek pedig ki kell jönni ebből a történetből azzal, hogy azt mondják, a teljes területet elfoglaltuk és próbálunk stabilizálni.

Az Izrael elleni légitámadásoknak milyen tanulsága van a túlterhelhetőségen kívül?

Egyrészt az, hogy az a légvédelmi rendszer, ami, mondjuk, a palesztinok és a Hezbollah ellen elegendő volt, az már elégtelen ahhoz, ha más külső szereplő van, mint a hútik, akik távolról indítanak rakétákat, illetve drónokat Jemenből. Iránból a 300 rakétának és drónnak az esete nagyon jól mutatja, hogy kellett hozzá a Patriot-rendszer, nemcsak a saját, az amerikai is, illetve besegített ebbe Szaúd-Arábia, illetve kellett egy THAAD-rendszer, ami 3000 kilométerre felfedi ezeket, tehát egy előretolt védelemre van szüksége, ha nem tudja diplomáciailag stabilizálni ebben a térségben a feladatait. Szintén fontos, hogy kipróbáltak új fegyvereket, például a lézerágyút, amivel kisebb rakétákat sikerült megsemmisíteni, majd a háború után megtudjuk a hatását, illetve a hatásfokát ezeknek.

A partoknál állomásozó nyugati erők meddig maradnak? Tudható-e, hogy mi a feladatuk egyáltalán a maguk megmutatásán kívül?

Egyrészt részt vett az iráni rakéták elhárításában a jordán légierő mellett az amerikai és a brit repülőerő is, tehát a kisebb drónokat, egyebeket velük tudták hatástalanítani. Egyrészt demonstráció az arab országok felé, hogy itt vagyunk, támogatjuk Izraelt, és addig maradunk, amíg nem stabilizálódik itt a helyzet. Itt főleg arra kell gondolni, hogy a tartalékosok hazaengedése után az izraeli haderőnek azért elég feszített az ütem, egyrészt a Gázai övezetben, másrészt még ott van a Hezbollah északon, és a jemeniekre, illetve a Hezbollahra mért a precíziós csapásokra tökéletesen alkalmasak az amerikaiak, illetve a britek.

Tehát ők látják, hogy hol vannak a célpontok és azt közvetítik az izraeli erőknek, akik végrehajtják?

Nekik is van tíz stratégiai műholdjuk, amiből hét felderítést végez, de nyilván megosztják a hírszerzési információkat és ezek szerint csapnak.