Önök egyszerre kínálnak borokat Ostoros és Soltész néven is, miért van szükség a két márkanévre?

Egertől hat kilométerre található Ostoros település, innen a cégünk elnevezése, az Ostoros Családi Pincészet. Ez az egri borvidék legnagyobb vállalkozása, több mint hétmillió palack bort értékesítünk évente. De felmerült az igény - részben részünkről, részben a vevő partnereink részéről,- hogy jelenjünk meg egy másik márkanévvel, amit elsősorban a szállodáknak, éttermeknek szánnánk. Így jött a frappáns ötlet, ez legyen Soltész, ami pedig már a családnév. Ezek a borok jellemzően azok a kisebb tételszámban, nem minden évjáratban elkészülő dűlős vörösboraink, amiről azt gondoltuk, hogy ez biztos jól helytáll majd, nemcsak szakmai megmérettetéseken, hanem szívesen fogyasztják majd éttermekben különböző ételek párosításaként. Igyekeztünk markánsan, vizuálisan is megkülönböztetni, nem csak nevében. Innen jött a Soltész-boroknak az az egyedi címkéje, amin egy kortárs festőművészünk, Bukta Imre nekem kedves festményei láthatóak.

Mind a két borászat rangos elismerést hozott haza Európa egyik legnagyobb borversenyéről. Milyen sikereket sikerült elérniük?

Nagy öröm, hogy az Ostoros Pincészetnek a szinte valamennyi kiskereskedelmi láncban hozzáférhető 2022-es Irsai Olivér fajtabora nemcsak, hogy aranyéremben részesült a vaktesztekkel dolgozó Challenge International du Vin borversenyen, hanem a legjobb is fehérbornak választották, ami tudomásunk szerint a verseny történetében még nem fordult elő. A másik siker pedig a Soltész-sorozat chardonnay bora, mely úgyszintén aranyérmes lett. A legjobb fehérbor díjat persze már nem tudta már elnyerni, merthogy az Irsai megelőzte.

Hogyan kell ezt a versenyt elképzelni?

Ez egy nagy múltra visszatekintő verseny, nagy a merítés, négy-öt-hatezer bortétel is megérkezik. Több zsűri van, mert még a legelszántabbak sem győznék azt, hogy végigkóstolják a vakteszteken a beküldött tételeket. Utána pedig igyekeznek konszenzussal kiválasztani a legjobbnak gondolt borokat, amelyek aranyérmesek lesznek a kategóriákban, ilyen volt az előbb említett fehérbor kategória, és kiválasztani azt a fehérbort, amit arra érdemesnek tartanak, hogy adott évjáratban, illetve adott évben a legjobbnak minősítsék.

Ön mit gondol, illetve a zsűri értékelésében mi hangzott el, hogy mik azok a jegyek, amik kiemelték a mezőnyből ezeket a borokat?

Ezen mi is gondolkodtunk, merthogy a zsűri ezt velünk nem osztotta meg, de miután ez a borunk már ezen a versenyen is nyert a korábbi évjáratával aranyérmet és más nemzetközi borversenyeken is – ez az évjárat konkrétan Berlinben, illetve korábbi évjáratai ugyancsak Berlinben nemzetközi borversenyen jól szerepeltek –, ezért már csak magunk miatt is igyekeztünk ezt megérteni, hogy vajon mi lehetett itt a siker titka. Azt gondoljuk, hogy nagyon karakteres a fajtajelleg, gondosan művelt, jó elhelyezkedésű ültetvényekről származik az alapanyag, korszerű a technológia, még ha ez a szó a borászatok esetében nem mindig csak pozitív asszociációkkal kapcsolódik össze, de ez azért fontos, mert ezeknél a reduktív eljárással készülő boroknál nagyon kíméletesen kell a mustot kinyerni annak érdekében, hogy minél több megmaradjon az íz- és illatanyagból, ami a szőlőnek sajátja és végül, de messze nem utolsó sorban a kiváló borászaink, Radács András és Adamovics Károly, akik nemcsak ebben a fehérboros kategóriában, hanem vörösborban is nagyon nagyokat alkotnak évjáratról évjáratra.

Mi az, amit a jövőre nézve hoz egy adott bornak, illetve egy borászatnak egy-egy ilyen nemzetközi siker?

A leggyorsabb és legrövidebb távú pozitív hatások az a sok-sok gratuláló SMS, amit a barátoktól kaptam, ha már csak idáig eljutottunk, akkor már megérte. De viccet félretéve, azért örülünk ennek nagyon, mert megerősít minket abban, hogy az az út, amin elindultunk öt-hat éve, hogy folyamatos fejlesztések mellett kiváló borászokkal jó alapanyagból jó bort csinálni és mindezt elérhető áron, ezt értékelik nemcsak a fogyasztók, hanem a szakmai zsűri is. Ez különösen fontos azért számunkra, mert ez küldetés is részünkről, hogy megmutatni, attól, hogy valamilyen borból nagyobb mennyiség készül és mindezt olyan árszint mellett, ami a nagyfogyasztói közönség számára elérhetővé teszi a terméket, ebből is nemhogy jót, hanem kiválót is el lehet készíteni, és szeretnénk az összes olyan fajtával, amivel dolgozunk, ezt megmutatni. Ha lehet, minden évben. Nyilván az évjárati sajátosságok ebben némi kihívást jelentenek, de így legalább nem ingerszegény a környezet, úgyhogy kell dolgoznunk vele. A másik és ennél nyilván az üzletibb megfontolás, hogy az Irsai egyébként is népszerű fajta, minden évben két számjegyű növekedést tudunk elérni, és azt gondoljuk, hogy ez részben abból adódik, hogy a hazai borpiacon az Irsait egyre többen ismerik, szeretik és keresik, de az, hogy mi ebben piac fölött tudunk jelentősen növekedni, benne van, hogy jól készítjük el és egyre kevesebb a laikus fogyasztó, tehát egyre többen tudják, hogy mit keresnek, felismerik az Irsai fajtajelleget és ha ezt valamilyen borban megtalálják, akkor hálásak, és utána visszatérő vevőink lesznek majd.

Ez a nemzetközi piaci jelenlétre is hatással lehet?

Igen. Még két-három évvel ezelőtt egy kicsit szkeptikusak voltunk, hogy ami egy alapvető magyarországi vagy Kárpát-medencei fajta, elsősorban itt ismerik, az vajon az exportpiacokon mennyire lesz keresett. És amikor például múlt évben tradicionális keleti piacainkon megjelentünk két termékkel – egri bikavér, debrői hárslevelű –, amiről azt gondoltuk, ha valamit, akkor ezt biztos fogják ismerni és reményeink szerint szeretni, akkor kiküldtük érdekességképpen az Irsait is, és az lett a nagy kedvenc. A mi várakozásainkat, de az importőr várakozásait is túlszárnyalta az a siker, amit a bor ott elért, messze verte az összes többit. Ez érdekes fajta lehet, mert Magyarországon őshonos, jól elkészíthető és a fajtajelleg kis túlzással évjárattól függetlenül jól felismerhetővé teszi a borhoz nem annyira értő fogyasztóknak is, úgyhogy én bízom benne, hogy amit Magyarországon az elmúlt tíz évben ezzel el tudtunk érni, nemcsak magunkra gondolva, hanem a szakma vagy borágazat egészére, az kis fáziskéséssel, de az exportpiacokon ismételten sikerülhet majd.

A szőlő termésmennyisége vagy a palackozási kapacitások mennyire szabnak gátat?

A szőlő sokszor azért szűk keresztmetszet. Nem tudott a magyarországi Irsai Olivér szőlőfelület olyan ütemben bővülni, mint amilyen ütemben nőtt ennek a bornak az értékesítése országos szinten, úgyhogy néhányan kiszorultak a piacról, mert nem tudtak venni olyan mennyiségben szőlőt vagy az árversenyt nem győzték, de nagyon intenzív telepítési hullám is elindult. Mi több tíz hektáron telepítettük a fajtát annak érdekében, hogy egyrészt úgy műveljük, amit mi a legmegfelelőbbnek gondolunk, hogy utána a végtermék, a bor is kiváló minőségű tudjon lenni, másrészt az a kis mértékű kiszolgáltatottság, ami megvan egy ilyen keresleti piacon, valamelyest csökkenni tudjon. Ez egyelőre esetenként szűk keresztmetszet, de azon dolgozunk, hogy ebből ne legyen a jövőben probléma, bízva abban, hogy a növekedés tart.

Mi az, hogy Irsai? Ki volt Irsai és mitől Irsai az Irsai?

Erről több legenda is kering, és hogy ezek közül melyik igaz, ezt nem tudjuk. Sokan azt gondolják nálunk is, hogy esetleg a borászatnál dolgozik ilyen nevű szereplő, ezt el szoktuk gyorsan oszlatni, hogy ez nem családnév nálunk. Muskotályos fajta, de talán kevésbé intenzív ez a fajtajelleg, mint, mondjuk, egy muskotály esetében, viszont azt a kellemes, kicsit édeskésebb ízt tudja garantálni, ha jól el van készítve a bor, ami szerintem nagyon népszerűvé teszi azok számára, akik akár, mondjuk, fiatalként belépnek mint új borfogyasztók. Valamiért elutasítják, akár divatból, hogy édesebb bort igyanak, de ez még számukra is kedves és kellemes. Annyi sikerélményt tud kínálni szerintem még ez a fajta, hogy ha valaki néhányszor megkóstolja, akkor utána jó eséllyel a következő kóstolásokkor már felismeri, és ez mindig öröm, úgyhogy a fogyasztói sikerélmény nemcsak az ízélmény, hanem a szakmaiság fejlesztése szempontjából is talán jó. De nem akarjuk túlmisztifikálni azért, tehát nagyon szeretjük, de legalább ennyire szeretjük a chardonnay-t, és azon keresztül jobban meg lehet mutatni azt, hogy milyen az egri borvidék. Inkább a termőhelyi adottságok azok, amelyek jobban bemutathatóak.

Átalakulóban van az egri borvidék kínálata?

Igen, a keresletre igyekszik reagálni az egri borvidék is, merthogy az a tendencia, ami jellemző volt az elmúlt tíz évben, hogy van egy folyamatosan növekvő rozéfogyasztás, amihez praktikusan kékszőlő kell, és akkor stagnált a fehérbor, ez az elmúlt két-három évben változott, a rozé nagyjából szinten maradt, és ezzel szemben van egy komoly átrendeződés a vörösborok irányából a fehérborok felé, és ez az elmúlt egy-másfél évben olyan drasztikus mértékűvé változott, ami bizony kihívást jelent a tradicionálisabban kékszőlőtermesztő egri borvidéknek. Magyarul: kicsit több a kékszőlő és kicsit talán kevesebb a fehérszőlő annál, mint ami piaci igényként, keresleti oldalról a borfogyasztóknál jelentkezik.

Ez azt jelenti, hogy a telepítéseket is újra kell gondolni vagy esetleg váltani kell?

Igen, de talán ennyire drasztikus beavatkozásra itt nem lesz szükség. Ez inkább azt jelentheti, hogy azokat az ültetvényeket, amelyek a koruknál vagy a támberendezés állapotánál fogva kikerülnek majd folyamatosan a termelésből, nem biztos, hogy kékszőlőfajtával kell majd visszapótolni, hanem ezek helyett jöhetnek be új fehérek, illetve a még szabadon álló területeknél is, ahogy én látom – ez nemcsak nálunk, Ostoroson, hanem a többi borászat esetében is így van – inkább a fehér fajták a dominánsak, de ez akár 80 százalék fehér, 20 százalék kékszőlőt jelenthet, míg ez öt évvel ezelőtt inkább fordítva volt.

Ez veszélyezteti némiképpen az egri bikavér jelenlétét, jövőbeli jelenlétét?

Én nem gondolom, és ez nem az én kincstári optimizmusom. Egerről mi azt szoktuk mondani, hogy kivételes adottságú borvidék, mert Európában is ritkák azok a bortermelő régiók, amelyek egyaránt alkalmasak kiváló minőségben vörös- és fehérborok elkészítésére, és Eger a kicsit hűvösebb éghajlata, a vulkanikus talaj, az ismert és jó dűlői okán mindkettőben jó. Nem az fog történni, hogy a hirtelen csökkenő bikavérkereslet miatt ott állunk majd és nem tudjuk, hogy mit tegyünk, hanem nagyon jó fehérborokat tudunk készíteni és el kell fogadnunk azt, hogy most ez a még keresettebb és népszerűbb. Készíttettünk egy piackutatást körülbelül tíz évvel ezelőtt. Megkérdeztük a fogyasztókat, hogy mely jelzők azok, amelyek a borválasztásnál számukra a legfontosabbak. Akkor az első kettő az volt, hogy legyen a bor komplex, testes és a barrique szó volt még a másik, ami attraktív volt, és körülbelül négy évvel ezelőtt, amikor ezt megismételtük, a két legfontosabb jelző az volt, hogy gyümölcsös és könnyű. Így változik a fogyasztói ízlés, és ezt a gyümölcsösséget és könnyűséget elsősorban a reduktív fehérborokon keresztül lehet megadni, de a vörösnél is egy picit változott emiatt sok borászatnál, hogy milyen stílusú bort készítenek.

Az egri bor jelenléte, piaci részesedése, akár a hazai piacon, akár a világpiacon hogy alakul?

Az előbb említett piackutatásokban azt is mértük, hogy mely borvidéknek milyen az ismertsége. Eger mindig az első-második helyen Tokajjal holtversenyben végzett, tehát ezzel jól állunk. A bikavér talán a legismertebb – és ez elmondható az exportpiacokra is – a tokaji aszú mellett. Ha hozzánk potenciális új vevő érkezik, mindig megkérdezik, hogy van-e bikavér. A környező országokban az elmúlt évtizedekben a bikavért megismerték és tudták is kóstolni, de ezekben az országokban is változik a borízlés, azt is tudomásul kell venni, hogy bikavérből is egy picit másabbat keresnek. Amíg öt évvel ezelőtt egy-egy exportszállítmányunknál a bikavér aránya a nyolcvan százalékot is elérte, ez most ötven, de akkor tudunk mellette mást is vinni, és visszük a fehéret, a rozét. A lengyel piac speciális, ott alapvetően jól szerepelnek a borok. Az egri borok talán amiatt is, mert nagyon sok lengyel turista érkezik a városba, nálunk a Szépasszonyvölgyben a vendégek közel ötven százaléka lengyel látogatókból áll össze, eljönnek, kóstolnak, megszeretik és utána sokan keresik is az egri borokat. Amire szükség van és szükség lesz a jövőben, az a célzott országmarketing, hogy ez az előszeretet, ami az egri borok iránt megnyilvánul, fennmaradjon és öt-tíz év múlva is úgy tekintsenek ránk, mint egy baráti ország általuk szeretett és ismert boraira.

Egy-egy ilyen kampánnyal lehet formálni a borízlést? Vagy mi mindentől függ, hogy éppen mit szeretnek az emberek?

Ha ezt tudnánk, akkor még boldogabbak lennénk, mert akkor próbálnánk nagyon óvatosan terelgetni abba az irányba, hogy nekünk éppen milyen boraink vannak. Mi azt látjuk, hogy több dolog formálja, egyrészt vannak azok a tendenciák, amelyek talán már Nyugat-Európában most is láthatóak, ebben nem feltétlenül csak ez a gyümölcsösség és könnyedség kedvelése, hanem a vegán termékeknek egyre nagyobb népszerűsége, néhány esetben, bár ez még messze nem tömeges, a biotermékek, amelyek sokkal jobban teljesítenek, mint öt-tíz évvel ezelőtt, és emellett pedig vannak olyan fajták, amelyeket felkapnak a fogyasztók. Minden esetben indokoltan, de néha azért kicsit túl van tolva, és utána két-három év eltelik, megunjuk és keresünk egy másikat. Van ennek egy természetes körforgása, voltak Magyarországon is chardonnay-s idők, savignon blanc-os idők, jött a rozé majd az Irsai, most talán újra a savignon blanc. Ezek kisebb divathullámok, de a fő trenden belül látjuk ezeket, hogy összességében pedig a fehérborok egyre inkább felülteljesítenek.

A biobor mennyire lehetetlen vállalkozás?

A termesztésben van kihívás, különösen nekünk. Közel 1200 hektár az a szőlőfelület, ahonnan bejön az a majd’ százezer mázsányi szőlő, amiből bort készítünk. Ott a bioságot fenntartani egyelőre túlmutat rajtunk. A másik, hogy azért mi még tömeges igényt, legalábbis Magyarországon, nem látunk. Harmadrészt: ez szigorúan a személyes vagy magánvélemény, a bor az alkoholos italok közt, bár ebben lehet, hogy elfogult vagyok, talán még az egészségesebbek közé sorolható, alapvetően az élvezeti értékéért fogyasztjuk. Talán nem ez a bio önmegvalósításnak az elsődleges terepe, de ebben is lehet, hogy lesz még változás.

A tömeges igény kifejezést használta. Magyarországon van-e még az a kevésbé igényes felvevőpiac, amelyik régen jellemző volt?

Igen, de csökkenőben vagy visszaszorulóban. A magyar bor minőségben az elmúlt tíz évben jelentős mértékben javult, köszönhető ez annak, hogy a piac tisztult, olyan vissza nem térítendő források folyamatosan elérhetők a borászatok számára, amelyekből azokat a fejlesztéseket meg tudták ugrani, ami kellett ahhoz, hogy magasabb minőséget tudjanak produkálni. Volt egy olyan felmérés is az elmúlt évben, amikor magyarországi kiskereskedelmi láncok forgalmazásában lévő borokat kóstoltak végig, és meglepően jó eredménnyel zárult. A problémás bortételek aránya egy-két százalékos volt, ami nagyon jó, mert ez egy olyan termék, amit nagyon sok borászat állít elő, nem azonosak a tárolási körülmények, ezeknek a láncoknak a raktáraiban, polcaiban fény éri, hő érheti, tehát szerintem látványos a javulás, de kell is javulnunk, mert a konkurens alkoholos termékek esetében sincs semmi olyan minőségi megingás, ami lehetővé tenné, hogy a bor tekintetében mi elnézőbbek legyünk magunkkal vagy a konkurenciával.

Mi a helyzet a spanyol, az olasz konkurenciával? Hogyan tudnak jól megférni egymás mellett a magyar borokkal?

Ez most már marginális, a beérkező spanyol és olasz bor szerintem már a hibahatár alatt van, ez érdemi problémát nem jelent. Ha gazdasági szempontból nézzük, akkor az olasz és spanyol esetleges jó időjárásnak betudható túltermelés a magyar szőlőárakon keresztül nehezítheti meg az itteni szőlőtermelők életét, de a borászatok alapvetően csak magyar alapanyaggal dolgoznak, mert sok korszerű ültetvény van, viszonylag nagy hozammal. Ez az egyik része. A másik része pedig, hogy azon kevés élelmiszer-ipari termékek közé tartozik a bor, ahol a magyarok nagyon odafigyelnek rá, hogy hazait fogyasszanak. A többi termékcsoport esetében komoly kampányt kell folytatni, addig itt 95 százalék vagy afölötti a magyar borfogyasztók aránya, aki, ha teheti, magyar bort választ. Márpedig ahol bort lehet venni, ott azért jó eséllyel magyar bort is fognak tudni.

És ez minek köszönhető?

Van egy olyan kedvező attitűd a magyar borral szemben, amivel élni kell, de természetesen nem visszaélni, és amikor az okokról beszélünk, akkor azokra tudunk gondolni, hogy a bor és a borfogyasztás olyan régóta és olyan mélyen a magyar kultúrának része, hogy tt teljes természetességgel fogyasztják ezt, és elérhető közelségben van nagyon sok borász és borászat. Aki szereti a bort, az bort kóstol, megismeri a borászt, tehát annyi plusz élményt tud itt Magyarországon a magyar borral kapcsolatban szerezni, szemben, mondjuk, ha egy spanyol, argentin bort vásárolna, hogy a személyes érintettség okán is azt mondja, hogy akkor én maradnék ennél. Ez nem azt jelenti, hogy ne kóstoljon meg mást meg ne tudja, hogy másutt mit isznak, csak inkább az legyen a kuriózum, és a mindennapok, de ha lehet, az ünnepnapok is szóljanak a magyar borról. A bor alapvetően egy gasztronómiai élmény. Ha látjuk a címkét és az tetszik, akkor egy érzékszervünk még bekapcsolódik, de ha eltöltünk két-három napot egy borvidéken, meglátogatunk több borászatot, akkor a borászatot mindenképp, de akár a borászt is megismerjük, mert amit hallunk, hogy hogy készült, hogy az a dűlő miről nevezetes, az szerintem részben érdekes, részben sokkal könnyebb megjegyezni és azonosulni az adott borral és amikor ott állunk a polc előtt a hatalmas kínálatot látva, akkor kell nekünk valami segítség vagy támpont, hogy mit válasszunk. Ez lehet az ár, mi erről szoktuk megpróbálni lebeszélni a fogyasztókat, hogy ha már kellően tudatos, akkor kóstoljon. Ha élménye van, személyes érintettsége, akkor igya azt, kóstoljon, és ha sokat kóstol, akkor ki fogja tudni választani a neki legjobban tetszőt. És persze abban is bízunk, hogy ez az esetek nagy részében magyar bor lesz.