Az 1997-es reformot megelőzően a nyugdíjbiztosítási önkormányzat egy olyan modellt javasolt, amely elveiben a német és osztrák rendszerekhez hasonlóan működne. A javaslat szerint a kötelező állami nyugdíjrendszer a következő két részrendszerből állt volna:

• Adóbevételekből fedezett, állampolgári jogon járó alanyi nyugdíj.
• Járulékarányos, pontrendszerre épülő rendszer. A nyugdíj összegét az egyéni járuléknyilvántartás alapján határozták volna meg, kizárva a nyugdíjképlet utólagos manipulálását.

Ez a koncepció garantálta volna a mindenkori járulékfizetéssel arányos nyugdíjakat és rugalmas nyugdíjkorhatárt párosított volna, méltányos növelést vagy csökkentést számítva a korai vagy késleltetett nyugdíjazásért. Végül azonban az állam a Világbank javaslatainak megfelelő, magánnyugdíjpénztári rendszer részleges tőkefedezetesítését választotta, amelyet 2010-ben államosítottak - írja a lapban Farkas András, Nyugdíjguru.

Az elemzés rámutat, hogy a rendszerváltás óta a nyugdíjak korrekciójára szükség volt, mivel az aránytalanságok nemcsak fennmaradtak, de tovább erősödtek

A nyugdíjak közötti különbségek „egyre vállalhatatlanabbak”. A medián nyugdíj (idén 216 ezer forint) és a változatlan minimálnyugdíj (28 500 Ft) mellett akár

százszoros eltérések is előfordulhatnak a megállapított nyugdíjak összegében.

Hasonló életpályák, szolgálati idő és keresetek mellett is drámai mértékben eltérő összegű nyugdíjakat állapíthatnak meg attól függően, hogy az emberek melyik évben igényelték a nyugdíjukat. Ennek fő oka a valorizációs mértékek hirtelen megugrása a nemzetgazdasági átlagbér gyors növekedése miatt.

A rendszer továbbra is áttekinthetetlen, mivel a nettó nyugdíjat 37 évre visszamenőleg (1988-tól) a bruttó keresetekből számolják. Emiatt az igénylő nem tudja követni és ellenőrizni a számításokat.

A relatív elszegényedés kockázata

Jelenleg a nyugdíjemelés az előre jelzett éves infláció mértékétől függ, ami stabilitást ad az abszolút vásárlóérték szempontjából, ugyanakkor

a nyugdíjak relatív vásárlóértéke zuhanórepülésben van.

Ha az infláció alacsony, de a nemzetgazdasági átlagbér növekedése magas, a nyugdíjak hihetetlenül gyorsan lemaradnak az aktív korúak keresetétől.

Javasolt megoldás: A szomszédos államok gyakorlata szerint a nyugdíjakat az infláció teljes mértékével (ez tartja szinten az értéket), majd ezt követően a reálbér-növekedés meghatározott százalékával (25-50 százalék) kellene emelni. Ez a megoldás érdemben csökkenthetné a nyugdíjasok relatív elszegényedését.