Infostart.hu
eur:
353.57
usd:
309.94
bux:
139377.15
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Nyitókép: Pixabay

Meghalt Molnár Edit

Elhunyt Molnár Edit Balázs Béla-díjas fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a művészt húsvétvasárnap, életének 93. évében érte a halál – közölte az MMA hétfőn.

Molnár Edit 1933. július 30-án a belgiumi Genkben született. Középiskolásként határozta el, hogy a fotózással, azon belül a színházi fényképezéssel szeretne foglalkozni. Pályáját a Magyar Filmgyártó Vállalatnál kezdte, majd az érettségi után a Magyar Fotó Állami Vállalathoz került gyakornoknak.

Az 1956-os forradalom idején az utcákat járva fotózott; egy szovjet járőr letartóztatta, és csak a szerencséjének köszönhette, hogy csupán a gépében lévő filmet semmisítették meg.

Később, 1957-ben visszatért korábbi munkahelye utódjához, az 1956-ban létrehozott Magyar Távirati Irodához, ahol a fotóosztály riportere, majd főmunkatársa lett, és több mint három évtizeden át, 1993-ig dolgozott a nemzeti hírügynökségnél.

Munkásságának meghatározó részét a magyar szellemi élet kiemelkedő alakjainak megörökítése jelentette. Első önálló kiállítását 1967-ben rendezték meg az MTI Vadas Ernő termében, később a Műcsarnokban, a Vigadó Galériában és más jelentős kiállítóhelyeken is bemutatták alkotásait.

Íróként is maradandót alkotott: több cikke és könyve jelent meg, amelyekben életútját és fotográfusi pályájának tapasztalatait dolgozta fel.

Molnár Editet Balázs Béla-díjjal, a Kulturális Minisztérium nívódíjával és a Magyar Művészetért Díjjal tüntették ki, majd 2017-ben átvehette a Magyarország Kiváló Művésze elismerést.

2002-től a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi tagja volt, 2011-től a köztestületté vált szervezet rendes tagja lett. A Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

Címlapról ajánljuk
Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Még két napig hatalmas hőséggel küzd az ország, harmadfokú a riasztási szint. A közszférában, ahol lehet, home office-t rendeltek el. Sorra dőlnek a melegrekordok, vasárnap Budakalászon 40,7 Celsius-fokot mértek – és még csak most tetőzik a hőhullám.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×