Infostart.hu
eur:
355.35
usd:
312.38
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó
Nyitókép: Magyar Építők

Budapesten 105 éves álom válik valóra

A december fontos hónap lesz a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítésében.

A közlekedés fejlesztése elengedhetetlen ahhoz, hogy az ország gazdasága erősödhessen - hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítéséről tartott sajtótájékoztatón. Elmondta, a kormány a következő évtizedben mintegy hatezermilliárd forintot tervez vasúti beruházásokra fordítani.

Schanda Tamás történelmi léptékűnek nevezte a Déli összekötő vasúti Duna-hídnál folyó munkát, hiszen a létesítmény három vágányúsítása már a magyar államvasút 1916-os stratégiájában is szerepelt, így most "105 éves álom válik valóra".

Az ITM államtitkára kiemelte, a déli összekötő vasúti híd beruházás egyaránt szolgálja a városban közlekedők és az ingázók érdekeit is.

Hozzátette, a következő hónapokban nagy feladat vár az itt dolgozókra, a középső hídszerkezeten is be kell építeni a vágányt, hogy azon decemberben már lehessen közlekedni.

Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója elmondta, a déli körvasút fejlesztése az elmúlt száz év legnagyobb volumenű hálózatfejlesztési beruházása Budapest és az agglomeráció vasúti hálózatán. Ennek az első eleme a déli összekötő vasúti híd rekonstrukciója.

A BFK vezérigazgatója felidézte, hogy a kormány 2010 óta jelentős vasútberuházásokat hajtott végre a fővárosban és az agglomerációban, többek között felújította

  • az esztergomi,
  • a székesfehérvári,
  • a pusztaszabolcsi vasútvonalakat,
  • és lassan zárul a hatvani vonal felújítása is a főváros felöl.

Vitézy Dávid kiemelte, a déli körvasút új hálózati kapcsolatokat nyit meg, és jelentősen bővíti a vasúti kapacitásokat Budapesten keresztül, új megállók segítségével bekapcsolja a fővárost a vasúti vérkeringésbe, a vasúton az agglomerációból ingázóknak számára új átszállási lehetőséget jelent.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója ismertette, hogy

a déli vasúti összekötő híd jelentős szerepet tölt be a vasúti forgalomban, naponta több mint 330 vonat közlekedik rajta, azaz a Magyarországon naponta közlekedő 3300 vonat közül minden tizedik áthalad rajta.

A beruházás alatt is folyamatos volt a vasúti forgalom.

A Magyar Építők oldalán képeket is láthat a hídról.

A Déli összekötő vasúti Duna-híd fejlesztése az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg. A kivitelezést a Duna Aszfalt Út- és Mélyépítő Korlátolt Felelősségű Társaság végzi nettó 35,921 milliárd forint értékben, a korszerűsítés 2022 szeptember végén fejeződik be.

A NIF közleménye szerint október elején emelték be a Déli összekötő vasúti Duna-híd új, középső híd acélszerkezetének zárótagját. A tervek szerint december közepétől már két új felszerkezeten közlekedhetnek a szerelvények a Duna felett.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×