Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Vásárlás Erzsébet-utalvány Plusz kártyával egy belvárosi élelmiszerüzletben 2016. december 9-én.  A kártya kibocsátója a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. Az elektronikus kártyán kezelhető az étkezési, az ajándék, az iskolai, a kultúra valamint a sport utalvány is.
Nyitókép: Mohai Balázs

A fővárosiak kapták a nagyobb pofont – így változtak a keresetek

A magyar lakosság egy jelentős részének csökkent a jövedelme a járvány okozta válsághelyzet miatt. A legrosszabb helyzetben a budapestiek vannak, derült ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Míg a koronavírus-járvány okozta egészségügyi válsághelyzet – legalábbis az első hulláma – néhány hónap után lecsengeni látszik, a gazdasági problémák jóval tovább eltarthatnak, ami jelentős részt a munkahelyek elvesztésében és a csökkenő fizetésekben mutatkozhat meg – írja a Napi.hu.

A gazdasági oldal számára a Pulzus Kutató által készített reprezentatív közvélemény-kutatásból kiderült:

a magyar lakosság 35 százalékának csökkent a jövedelme 2020 januárja és májusa között.

50 százalékuknak nem változott, míg 4 százalék nyilatkozott úgy, hogy emelkedett a keresete. A fennmaradó 11 százaléknak nincs bevétele – teszik hozzá. A megkérdezettek 8 százalékának több mint felére, míg 7 százalékának 30 és 50 százalékra esett a jövedelme. Jelentős (13 százalék) azok száma is, akik 10–30 százalékos veszteséget könyvelhettek el.

Jobb helyzetben a nők és az idősebbek

A Pulzus Kutató felméréséből az is látszik, hogy míg a nők 53 százalékának maradt változatlan a jövedelme, ez az arány a férfiaknál csak 47 százalék. A legnagyobb mértékű, több mint 50 százalékos zuhanás a férfiak 10, a nők 7 százalékát érintette.

A korosztályok szerinti bontásból az a kép rajzolódik ki, hogy minél idősebb valaki, annál stabilabb a munkahelye és a jövedelmi helyzete. A 60 felettiek 62 százalékának nem változott a jövedelmi helyzete, több mint 50 százalékos csökkentést 5, 30–50 százalékost 7, 10–30, illetve kevesebb mint 10 százalékos mínuszt 9–9 százalékuk könyvelt el. A 40–59-es korosztály 53 százalékának nem módosult az anyagi helyzetet, viszont 18 százaléknyian mondták, hogy 10–30 százalékos mínuszt hozott ez az év.

A 39 évesnél fiatalabbak 37 százalékának nem változott jövedelme és csökkenésről is csak 7–10 százalékuk számolt be. Érdekes ugyanakkor, hogy bevételnövekedésről éppen a fiatalok körében számoltak be nagyobb arányban (6 százalék).

A fővárosiak nyögik leginkább

Bár a fővárosban jellemzően magasabbak a bérek, mint vidéken most úgy tűnik, a válság némiképp kiegyenlítette ezeket a különbségeket. Eleve a budapestiek 18 százalékának nincs jövedelme, szemben a megyeszékhelyeken élők 9, a városban élők 7 és a községben lakók 13 százalékával.

A budapestiek 13 százaléka bevételének több mint felét bukta, a többi településtípus esetén ez az arány kevesebb, mint 10 százalék. A 10 százaléknál is kevesebb mínuszt összehozó emberek között a budapestiek aránya csak 4 százalék, máshol viszont ez a 10 százalékhoz közelít.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×