Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
326.53
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

A bíróság elutasította Tarsoly Csaba MNB elleni keresetét

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi bíróság hétfőn kihirdetett ítéletében elutasította Tarsoly Csaba felperes, volt Quaestor-vezér keresetét, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatának bírósági felülvizsgálatára indított.

A jegybank 20 millió forintra bírságolta Tarsoly Csabát, egyebek mellett azért, mert az általa irányított társaság, a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi Zrt. az MNB szerint jogsértően kezelte az ügyfelek pénzét és valótlan adatszolgáltatást nyújtott a felügyelet felé.

Rák-Fekete Edina, a tanács elnöke az ítélet indokolásában elmondta: a vizsgált időszakban a felperes a Quaestor Zrt. háromtagú vezetőségének tagja, a társaság ügyvezetője volt. Felidézte, hogy Tarsoly Csaba beadványában a munkamegosztás tényére hivatkozott. A bíróság szerint a törvény szerint a vezető állású tisztségviselőknek általános a felelősségük, hogy a cég a jogszabályok betartásával működjön, munkamegosztástól függetlenül. A belső szabályzat megléte nem jelent jogszerű működést - tette hozzá. Elmondta, hogy a felperes arra is hivatkozott, hogy nem tudott a szabálytalanságokról, amiket a jegybank feltárt, azonban a bizonyítékok ezt cáfolják. A tanúvallomások is bizonyítják, hogy Tarsoly tudott a szabálytalanságokról, az ügyfélpénzek nem megfelelő kezeléséről.

Rák-Fekete Edina rámutatott: az eljárás során a felperesnek igazolnia kellett volna, hogy mindent megtett a cég jogszerű működése érdekében. Ennek alátámasztására nem nyújtott be bizonyítékot, és a perben sem igazolta, ahogy azt sem, hogy az adott helyzetben elvárhatóan viselkedett, vagy fellépett volna a szabálytalanságok ellen.

A bíróság elutasította Tarsoly Csabának a per felfüggesztése iránti kérelmét a folyamatban lévő büntetőeljárás miatt, mivel a közigazgatási és a büntetőjogi felelősség egymástól eltér - mondta a tanács elnöke.

A határozat ellen 60 napon belül lehet fellebbezni a Kúriához.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×