Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.38
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Kína felé fordulna Nagy-Britannia? - Helyezkedés Brexit után

Nagy-Britannia széleskörű szabadkereskedelmi megállapodás lehetőségéről kezdett megbeszéléseket Kínával - mondta vasárnap a brit pénzügyminiszter.

Philip Hammond, aki a világ 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdasága, valamint az Európai Unió alkotta G20-csoport pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek hétvégi kínai tanácskozásán vett részt, a rendezvény után vasárnap este a BBC televíziónak elmondta: miután a brit választók többsége az EU-tagságról tartott júniusi népszavazáson a kilépésre voksolt, a brit kormány feladata az, hogy minimálisra csökkentse ennek rövid távú gazdasági hatásait, és az elérhető legnagyobb előnyökre törekedjék hosszú távon.

Hozzátette: a referendum eredménye "világszerte komoly csalódást keltett" a gazdasági szereplők körében, de "mára túltették magukat" a történteken, és elfogadták a népszavazás kimenetelét.

Hammond szerint lehetséges, hogy a jövőben, amikor Nagy-Britannia már nem lesz az Európai Unió tagja és nem kötik az uniós szabályok, könnyebben lehet kétoldalú egyezményeket kötni az EU-n kívüli gazdaságokkal, és egyértelműen a lehetőségek között van a szabadkereskedelmi megállapodás Kínával.

A brit pénzügyminiszter elmondta, hogy a G20-találkozón már felvetette ezt a kérdést a kínai félnek, és a "következő pár évben" el lehet kezdeni az érdemi tárgyalásokat.

A BBC-nek brit kormányforrások elmondták, hogy olyan kétoldalú szabadkereskedelmi egyezményről lehet szó, amilyent Új-Zéland is kötött Kínával 2008-ban, négyévi tárgyalássorozat eredményeként.

London már tavaly, jóval az EU-tagságról tartott népszavazás előtt nagyszabású diplomáciai offenzívába kezdett a brit gazdaság és Kína együttműködésének fejlesztésére, mindenekelőtt a kínai befektetők megnyerésére nagy-britanniai beruházásokhoz.

Hszi Csin-ping kínai államfő október végén II. Erzsébet királynő vendégeként négynapos állami látogatást tett Londonban, és feleségével együtt a brit királyi család első számú londoni rezidenciáján, a Buckingham-palotában lakott. Látogatása idején a két ország 40 milliárd font (15 ezer milliárd forint) értékű kereskedelmi és beruházási szerződéscsomagot írt alá, egyebek mellett nagy-britanniai nukleáris erőművek közös felépítéséről.

A vasárnapi BBC-interjúban Philip Hammond Nagy-Britannia és az EU jövőbeni viszonyáról elmondta: nem hinné, hogy az Európai Unió "meg akarná büntetni" Nagy-Britanniát a népszavazás eredményéért. Kijelentette: meggyőződése, hogy mindenki "nagyon szoros" kapcsolatrendszert szeretne a jövőben is Nagy-Britannia és az EU között, mert ez szolgálja mindkét fél gazdasági érdekeit.

Arra a kérdésre, hogy Nagy-Britannia a kilépés után miként tud majd hozzáférni az EU egységes belső piacához, ha közben korlátozni akarja az uniós állampolgárok bevándorlását, Hammond elismerte: az EU kiinduló tárgyalási pozíciója az, hogy az unión belüli szabad mozgás biztosítása integráns feltétele a hozzáférésnek az egységes EU-piachoz. A brit kormány kiinduló tárgyalási pozíciója viszont az, hogy a népszavazáson egyértelmű politikai döntés született az EU-n belüli szabad mozgás eddigi modelljének elvetéséről - tette hozzá.

Ebben a helyzetben a feladat annak feltárása, hogy "valahol középen" van-e olyan megoldás, amely Nagy-Britanniának továbbra is hozzáférést enged az EU egységes belső piacához, de figyelembe veszi a brit választók által a bevándorlással kapcsolatban kifejtett aggályokat is - mondta a brit pénzügyminiszter.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×