2025. február 12. 08:29 Komoly vállalást tett Elon Musk Az amerikai költségvetés hiányának megfelezését ígérte egy év alatt a kormányzati hatékonyságért felelős amerikai kormányszervet vezető Elon Musk kedden.
2024. szeptember 9. 17:10 Hatalmas a deficit az augusztusi költségvetésben, és egyelőre nem tudni az okait Augusztusban valamivel több mint 414 milliárd forintos deficittel zárt a költségvetés, ez a valaha volt legnagyobb nyolcadik havi hiány. A Pénzügyminisztérium közleményében azt írta, a kormány figyelemmel kíséri a költségvetési mutatók alakulását és ha szükséges, további intézkedésekkel tartja a kitűzött hiánycélt, ami most 4,5 százalék.
2024. augusztus 22. 16:27 Komoly vállalást jelentett be Bukarest Hét év alatt csökkentené a GDP 3 százalékára a költségvetési hiányt a román kormány.
2024. június 24. 16:12 Az EU nem fogja szó nélkül hagyni a magyar költségvetés hiányát Az Európai Unió pénzügyi bizottsága hét ország, köztük Magyarország esetén állapította meg, hogy túllépte a megengedett költségvetési hiányt. A szakértő szerint viszont inkább a piacok elfordulásától kell tartani, mint központi beavatkozástól.
2024. május 17. 18:35 Friss szakértői becslés: öt százalék lehet a hiány idén Az Egyensúly Intézet elemzése szerint idén leértékelődő pályán maradt a forint-euró árfolyam, a költségvetés hiánya pedig várhatóan 5 százalék felett alakul 2024-ben, vagyis a megemelt 4,5 százalékos hiánycél nem fog teljesülni – ismertette Szabó Barna vezető közgazdász.
2024. április 12. 16:55 Csiki Gergely: az új hiánycélon felül is lehet költségvetési elcsúszás, lehetnek még intézkedések 675 milliárd forintnyi beruházás elhalasztását jelentette be a kormány csütörtökön, ez azonban nem lesz teljesen elegendő az 1000-1100 milliárd forintra tehető idei költségvetési elcsúszás befoltozásához - mondta az InfoRádióban a Portfolio elemzője.
2024. április 2. 18:51 Elszállt a hiány, a vezető elemző szerint túl sok volt a sokk a kormánynak A KSH adatai alapján 6,7 százalék lett a 2023-as eredményszemléletű költségvetési hiány. Erre az évre 4 és fél százalékos deficittel számol a kabinet, az eredeti terv 2,9 százalék volt. Vagyis idén közel 4000 milliárd forint hiányt kell az államnak megfinanszíroznia, csaknem 1500 milliárd forinttal többet, mint ami eredetileg szerepelt a költségvetésben - mondta az InfoRádióban a Portfolio vezető elemzője, Madár István.
2024. április 2. 10:06 KSH: romlott a kormányzati szektor költségvetési hiánya Az előzetes adatok szerint 5018 milliárd forint, a GDP 6,7 százaléka volt a kormányzati szektor 2023. évi hiánya. Az egyenleg az előző évinél 911 milliárd forinttal kedvezőtlenebb, GDP-arányosan közel 0,5 százalékponttal romlott - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. február 20. 17:48 Meg akar küzdeni Románia az EU új hiányelőírásával Hét évre lehet szüksége Romániának ahhoz, hogy 3 százalékra csökkentse a költségvetési hiányt - nyilatkozta kedden Marcel Bolos pénzügyminiszter.
2024. február 5. 17:53 A kormány még jobban elengedi a költségvetési hiányt – az elemző szerint a gazdasági áldozatot csökkenti Az idei deficitcél módosításáról korábban a pénzügyminiszter is beszélt, a 2025-ös hiányszám viszont a költségvetési politika további lazítására utal – mondta az InfoRádióban Csiki Gergely, a Portfolio elemzője.
2024. január 16. 18:44 Nagy Márton: a következő nagy feladat a tartós növekedés és az egyensúly helyreállítása Ha van növekedés, akkor automatikusan csökkennie kell a hiánynak, a vita csak arról zajlik, hogy ez milyen gyorsan térjen vissza a 3 százalékos szintre – mondta Nagy Márton az InfoRádió Aréna című műsorában. A nemzetgazdasági miniszter beszélt a fogyasztás szerepéről, a magas nyomású gazdaságpolitika lényegéről, a reptérvásárlás áráról, túlzottan óvatosnak nevezte a jegybanki kamatpolitikát, és reagált a személyét érő kritikákra is.
2023. december 21. 19:44 A Pénzügyminisztérium megmutatta, miből állt össze a magas költségvetési hiány A költségvetés folyamatait idén talán legjobban befolyásoló áfabevételeknél kedvező változás jele mutatkozik, de a hiány így is jókora.
2023. október 15. 17:06 Konténerlakások az autóparkolóban – súlyos csődben az angol önkormányzatok Angliában Birmingham város önkormányzatának csődje után több más helyi hatóság is a tönk szélére került. Egy londoni önkormányzatnál már azt fontolgatják, hogy az autóparkolókban építenek ideiglenes tanácsi otthonokat, úgynevezett „moduláris” házakból.
2023. október 3. 17:23 Költségvetési Tanács: nem biztos, hogy jól számol a kormány A GDP emelkedése várhatóan nem fogja elérni azt a 1,5 százalékos szintet, amit a kormány költségvetési törvény módosításának elfogadásakor prognosztizált.
2023. október 3. 09:27 A GDP 6,3 százalékára ugrott a hiány - friss adatok Előzetes adatok szerint 2296 milliárd forint, a GDP 6,3 százaléka volt a kormányzati szektor 2023. I. féléves hiánya. A 2023. II. negyedévi hiány 570 milliárd forintot tett ki, a GDP 3,1 százalékát.
2023. szeptember 15. 15:29 Varga Mihály: a brüsszeli reformelképzelés 30 évvel ezelőtti helyzetet hozna vissza Az Európai Unió tagállamai megosztottak Brüsszel gazdasági kormányzási reformjavaslatával kapcsolatban, amely az egyik kiemelt téma a tagállamok pénzügyminisztereinek pénteken kezdődött, spanyolországi informális tanácskozásán - mondta a magyar tárcavezető.
2023. július 5. 14:10 Kiszivárgott egy levél: augusztusra csődbe mehet Budapest A Főpolgármesteri Hivatal egy márciusi levele alapján nyár végére már akár jelentős, 90 milliárd forintos hiány is lehet Budapest költségvetésében.
2023. június 13. 11:54 Óriási lyukkal küzdenek Washingtonban Az Egyesült Államok költségvetési hiánya 240,3 milliárd dollár volt májusban, közel a négyszerese az egy évvel korábbi 66,2 milliárd dollárnak - közölte az amerikai pénzügyminisztérium.
2023. április 5. 09:14 Madár István: idén tartható a hiánycél, a jövő évi már kérdéses A kormány költségvetési céljainak elérést nehezíti, hogy egyre magasabbak a kamatkiadások. A büdzsé várható alakulásáról a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője nyilatkozott az InfoRádiónak.
2023. január 25. 04:00 Brit államadósság: hamarosan nagyon nagy baj lesz ebből Minden jóslatot felülmúlnak a számok, egy év alatt háromszoros lett a mínusz.
15:38 Nagy a baj egy fontos vasútvonalon Nyugat felé, leszállították az utasokat a vonatról egy baleset miatt