Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322.03
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Financial bubble illustration with Hungarian national flag
Nyitókép: SEAN GLADWELL/Getty Images

A kormány még jobban elengedi a költségvetési hiányt – az elemző szerint a gazdasági áldozatot csökkenti

Az idei deficitcél módosításáról korábban a pénzügyminiszter is beszélt, a 2025-ös hiányszám viszont a költségvetési politika további lazítására utal – mondta az InfoRádióban Csiki Gergely, a Portfolio elemzője.

Idén 4,5 százalékos, jövőre pedig 3,7 százalékos lehet a magyar költségvetés hiánya. Erről beszélt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Indexnek adott interjújában.

Mint ismert, a 2024-es költségvetés jelenleg 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal van érvényben, a napokban azonban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter – Varga Mihály pénzügyminiszter korábbi felvetéseinél határozottabban – kijelentette, hogy 4,5 százalék lesz az idei módosított hiánycél, és szintén újdonság, hogy

még jövőre sem csökken 3 százalék alá a költségvetés hiánya, hiszen 3,7 százalékos hiánycélt

említett Nagy Márton. A 3 százalékos határ alá csak ezt követően csökken majd a hiány.

Csiki Gergely szerint van egyfajta kockázata ennek a lépésnek a befektetők, a piacok és a hitelminősítők reakciója szempontjából, illetve abban, hogy belefér-e így majd a csökkenő államadósság kritériumába az, hogy emelkedik a költségvetés hiánya idén. Mindazonáltal az elemző szerint a lépés logikus, hiszen miután tavaly 6 százalék körüli (vagy akár afölötti) volt az eredményszemléletű hiány, lehet, hogy idén csak egy mérsékeltebb csökkenést vállalna be a kormány, ami kevesebb gazdasági áldozattal jár.

"Ha a tavalyi 6 százalékos hiányról idén 3 százalék alá akarta volna a kormány csökkenteni a költségvetés hiányát, az jelentős megszorítási igénnyel jelentkezett volna, amit a gazdaság valószínűleg nem viselt volna el,

és a 4 százalék körüli GDP-növekedési célok valójában inkább álmok lettek volna" – fejtette ki a Portfolio elemzője.

A befektetők visszajelzéseinél tehát lehetne veszélye annak, hogy a kormány így elengedi a költségvetési hiányt, de a változást olyan fokozatosan, óvatosan kommunikálta a kormány, hogy ezzel nem okozott nagy ijedelmeket – mondta Csiki Gergely, megjegyezve, hogy nincs is olyan piaci hangulat, amiért ez nagy ijedtséget okozna a befektetők körében.

A következő kritikus pont – egyfajta teszt vagy szakítópróba – az ügyben az lesz, hogy a hitelminősítők a következő értékelésekbe már beépítik-e azt, hogy a költségvetési hiánypálya magasabb szinten fog alakulni,

mint eredetileg a kormány azt vállalta – emelte ki az elemző.

"Nyilván van egyfajta hitelességcsökkenése a költségvetési politikának, de a másik oldalról ez érthető, mert ha sokkal nagyobb költségvetési lefaragást, kiigazítást hajtana végre idén a kormány, 3 százalékpontnyit a GDP arányában, ami mintegy 2400-2500 milliárd forintos egyenleget jelentene, az jelentős hátrányt okozott volna az egész gazdaságnak. Egy 1,5-2 százalékpontos GDP-arányos egyenlegjavítás még így is szükséges idén, de ez valószínűleg már nem jár akkora véráldozatokkal a gazdaság számára" – fogalmazott Csiki Gergely.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Lejárt az utolsó nukleáris alku Oroszországgal, folytatódnak a béketárgyalások – Háborús híreink csütörtökön

Lejárt az utolsó nukleáris alku Oroszországgal, folytatódnak a béketárgyalások – Háborús híreink csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×