2021. július 1. 17:25 Kihirdették a tartósan vízhiányos időszakot Az Agrárminisztérium, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését.
2021. március 1. 22:15 Több országból korlátozás nélkül be lehet lépni Magyarországra A listán most 13 ország szerepel.
2021. február 2. 22:00 Füst a Belügyminisztérium épületében Tűzoltókat kellett hívni, akik azonnal megállapították, mivel volt probléma.
2021. január 12. 05:40 Megvan, hogy melyik hatóság üldözi majd a hálapénzt Egyelőre a tájékoztatás van a középpontban, márciustól lehet büntetni.
2020. november 27. 08:05 A vízmegtartás csak az egyik terület, amelyiken nagy lépéseket tehetünk a közeljövőben Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Belügyminisztérium (BM) több innovációs célját, programját is bemutatták a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) "Az innováció és a tudomány kapcsolata" című online konferenciáján.
2020. október 16. 12:54 32,9 milliárd forintot megint kivesznek a Gazdaságvédelmi Alapból Egymilliárd forint fölött részesül a pénzekből a belügy - infokommunikációs kiadásokra -, jut országtisztításra, a vízügynek és az erdőkkel kapcsolatos új feladatokra is.
2020. szeptember 10. 18:51 Kimerült a közfoglalkoztatás éves kerete júliusra Egy hónap alatt 2800 fővel bővült a közfoglalkoztatásban résztvevők száma, így júliusra már elérte a 93 ezer főt. A közfoglalkoztatási programokra szánt éves keret azonban már ekkora elfogyott, ezért 5 milliárddal toldotta meg a kormány.
2020. augusztus 18. 20:43 A MOK beleállt: hatósági fellépést kérnek a vírusszkeptikus konferencia ellen A Magyar Orvosi Kamara elnöksége levélben kéri az egészségügyi és belügyminisztert is a jogi eszközök felmérésére a péntekre tervezett nemzetközi konferencia miatt. Ez szerintük komolyan hátráltathatja a járványvédelmet.
2020. augusztus 3. 19:48 Fontos kérdést tisztázott a Belügyminisztérium Több nagy egyetem nem rendez gólyatábort, mások óvatosak.
2020. július 8. 05:20 Új funkciót is kaphat a személyi igazolvány Egy, a Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint pénzforgalmi szolgáltatáshoz szükséges ügyfél-hitelesítésre is alkalmasak lesznek az új személyi igazolványok.
2020. június 8. 17:33 Együtt kérnek pénzt a kormánytól a szakszervezetek és az önkormányzatok A Belügyminisztérium már tud a követelésről, azonban időt kér.
2020. március 6. 18:33 Felszabadítják a kapacitásokat a László Kórházban A Belügyminisztérium legfrissebb közleménye:
2020. február 27. 14:25 Operatív törzs: megindultak a maszkok a gyógyszertárakba Láng-Bognár Kinga a koronavírussal kapcsolatos legfrissebb információkat osztotta meg a nyilvánossággal csütörtök délután.
2020. február 18. 19:22 Koronavírus: közleményt adott ki este a belügyi tárca Az operatív törzs tájékoztatást kért az óceánjáró hajón lévő magyarok állapotáról.
2020. január 31. 21:11 A koronavírus-járvány elleni védekezés Magyarországon - megszólalt a BM Az Operatív Törzs akcióterve a koronavírus-járvány elleni védekezésért - részleteket közölt péntek este a Belügyminisztérium.
2020. január 31. 13:25 Máris összeül az operatív törzs A Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs megkezdte az akcióterv véglegesítését - közölte a Belügyminisztérium.
2020. január 13. 12:21 Újításokat vezet be a kormány a személyi igazolványoknál Megújul az elektronikus személyi azonosító, amelyből már több mint 4,6 millió van forgalomban.
2019. december 27. 14:21 Félmilliós jutalmat ad a kormány Bruttó félmillió forintos juttatást kapnak a fegyveres testületek hivatásos állomány tagjai - jelentette be a belügyminiszter Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. december 19. 12:23 Januártól megszűnik az egyéni vállalkozói igazolvány Jövő júliustól az egyéni vállalkozói tevékenységekkel kapcsolatos nyilvántartás vezetése, a változások kezelése a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz kerül, így személyes ügyintésre is a legközelebbi adóhivatalba kell menni, és nem a kormányablakba.
2019. december 9. 15:15 Jól fizet a bűn: 15 milliárd térült meg a 375 milliárd forintból Érdekes kép rajzolódik ki a 2018-as bűnügyi statisztikából: szerepet kap benne a feszítővas, a készpénz, a marihuána és a tűzifa is.