Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.74
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
A Vályogvető Közfoglalkoztatási Program keretében felépült új házak Gilvánfán 2013. december 12-én. A szociális célú, 42 négyzetméteres családi házak helyben készített vályogtéglákból, a helyi lakosság számára épültek.
Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Kimerült a közfoglalkoztatás éves kerete júliusra

Egy hónap alatt 2800 fővel bővült a közfoglalkoztatásban résztvevők száma, így júliusra már elérte a 93 ezer főt. A közfoglalkoztatási programokra szánt éves keret azonban már ekkora elfogyott, ezért 5 milliárddal toldotta meg a kormány.

A júliusra lényegében elfogyott a közmunkára a kormány tervei szerint előirányzott 140 milliárd forint - derült ki a Belügyminisztérium frissen közzétett jelentéséből, amit a hvg.hu idézett. A keret kimerülését követően jelent meg a Magyar Közlönyben egy 5 milliárdos pótlólagos forrás e célra. Idén egyébként a nyári szezonális foglalkoztatási idény beindulása ellenére ismét emelkedni kezdett a programokba bevontak száma.

A közfoglalkoztatási programok júliusi adatait elemző belügyi jelentésből az is kiderült, hogy

egy hónap alatt 2800 fővel bővült a közfoglalkoztatásban résztvevők száma, így júliusra már elérte a 93 ezer főt.

Márciushoz képest már összességében nagyjából nyolcezerrel emelkedett a közfoglalkoztatotti létszám.

Júniusban és júliusban 1167 szerződést kötöttek meg a hosszú idejű foglalkoztatási programokban, ezzel új programok is indultak, amelyekben 8000 fő foglalkoztatására van lehetőség. Az országos programok is bővültek, 73 új indult, ezzel 2300 fő foglalkoztatására nyílik lehetőség. Az új programokba bekapcsolódtak a nemzeti parkok, a MÁV, a vízügyi igazgatóságok és a Magyar Nemzeti Múzeum is nagyobb létszám foglalkoztatását vállalta.

Arról egyelőre nincs frissebb adat, hogy augusztusban hogyan alakult a jelentkezők, illetve a programokba bekerülők száma.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×