Infostart.hu
eur:
382.13
usd:
327.98
bux:
109271.38
2025. december 5. péntek Vilma
Kozma utcai izraelita temető. Szenes Hanna költő emlékműve egykori sírja helyén 1965-ben. Fortepan
Nyitókép: Fortepan / Bauer Sándor

80 éve végezték ki Izrael magyar származású nemzeti hősnőjét

Nyolcvan éve, 1944. november 7-én végezték ki a nyilas rémuralom alatt Szenes Hanna költőt, az ellenállási mozgalom mártírját, Izrael nemzeti hősnőjét.

Budapesten született 1921. július 17-én jómódú, asszimilálódott zsidó családban, édesapja, Szenes Béla újságíró, színpadi szerző, műfordító volt. Hanna (akit Anikónak anyakönyveztek) a Baár-Madas református leánygimnáziumban tanult és már abban az időben verseket is írt. A zsidótörvények, az egyre erősödő diszkrimináció és a nácizmus előretörése cionistává tették, 1939 szeptemberében elhagyta Magyarországot. Palesztinába ment, ahol előbb a lányok számára fenntartott nahalali mezőgazdasági iskolába járt, majd Caesareában egy kibucban dolgozott.

A második világháború kitörése után úgy döntött, harcolni fog a fasizmus ellen, visszatér Európába, hogy segítse a zsidó ellenállási mozgalom munkáját és kimentse családját és zsidó honfitársait Magyarországról. 1942-ben csatlakozott a palesztinai Hagana mozgalom Palmach nevű fegyveres csoportjához, majd 1943 júniusában bevonult a brit hadseregbe. Az alapkiképzést követően Egyiptomban kapott ejtőernyős, hírszerzési és rádiós kiképzést, hogy társaival a náci vonalak mögött megszervezzék és segítsék az ellenállási mozgalmat, üldözötteket mentsenek. Két társával együtt 1944 márciusában Jugoszlávia partizánok által ellenőrzött területe felett dobták le őket. Egy ideig ezen a területen maradtak, majd június 9-én elindultak az immár német megszállás alatt álló Magyarország felé. Valószínűleg árulás következtében a határ átlépése után szinte azonnal egy csendőrjárőr elfogta és a pécsi kémelhárításra vitte őket.

Ekkor kezdődött el a fiatal lány öt hónapig tartó kálváriája, amelynek során számtalanszor kivallatták, kegyetlenül megkínozták, ám soha nem tudták rávenni arra, hogy küldetésükről, bajtársairól bármit is eláruljon. Először a Gestapo kezére került, akik Budapestre vitték és itt vallatták, majd szeptemberben a magyar kémelhárítás követelte és át is adták számukra. Céljaik elérése érdekében édesanyját is letartóztatták, de Szenes Hannát a vele való szembesítés sem törte meg. Október 28-án katonai bíróság elé állították, amely hűtlenség és hazaárulás vádjával halálra ítélte. Fellebbezni nem engedték, de kegyelmet kérhetett volna, ezt azonban elutasította, mondván: gyilkosoktól nem kér kegyelmet. Szenes Hannát 1944. november 7-én a Margit körúti fegyház udvarán agyonlőtték, édesanyjától, akivel kérése ellenére már nem találkozhatott, levélben búcsúzott el, utolsó versét az anyja a ruhája egyik zsebében találta meg.

Földi maradványait 1950-ben Izraelbe szállították és a jeruzsálemi Herzl-hegyen, Izrael nemzeti panteonjában helyezték örök nyugalomra. A zsidó államban nemzeti hősként tisztelik, számos utca és tér viseli a nevét, 2001-ben Izrael Állam budapesti nagykövetségén emléktáblát és -termet avattak tiszteletére. Budapest VII. kerületében a Jósika és a Rózsa utca által határolt kis teret róla nevezték el, 2020-ban itt avatták fel miniszobrát, Kolodko Mihály alkotását. A magyarországi zsidó szervezetek és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága kezdeményezésére az UNESCO Közgyűlése a 2021-es év kiemelt fontosságú évfordulói sorába felvette Szenes Hanna születésének centenáriumát is. Budapesten, a Frankel Leó út 78. alatti társasház falán idén 130 négyzetméteres tűzfalfestmény készült róla. 1999-ben Dénes Gábor készített róla dokumentumfilmet, amelyben archív felvételek, fotók, visszaemlékezések és a költő naplórészletei mellett olyan emberek szólalnak meg, akik személyesen ismerték őt.

Naplóját, leveleit és verseit a Szépirodalmi Kiadó jelentette meg 1991-ben. Írásaiból egy nagyon érzékeny, tudatos, fiatal kora ellenére is éretten gondolkodó ember alakja rajzolódik ki. Írt egy erősen önéletrajzi ihletésű egyfelvonásos darabot is A hegedű címmel. Több versét, például a Boldog a gyufa kezdetűt Izraelben népdalként éneklik. 2020-ban teljes irodalmi hagyatéka az Izraeli Nemzeti Könyvtár birtokába került.

(A nyitóképen: Szenes Hanna költő emlékműve egykori sírja helyén 1965-ben, a Kozma utcai izraelita temetőben.)

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Fogy a lendület a tőzsdéken, újabb impulzusokra várnak a befektetők

Fogy a lendület a tőzsdéken, újabb impulzusokra várnak a befektetők

November végén volt egy kisebb megingás a világ tőzsdéin, az AI lufi kipukkanásától is tartottak a befektetők, de persze azt az esést is megvették a befektetők, és mostanra újra a történelmi csúcsok közelében állnak a világ részvénypiacai. Az elmúlt napokban azonban kezdett elfogyni a lendület, újabb impulzusokra várnak a befektetők. Legkésőbb jövő hét szerdán érkezik is ilyen impulzus, akkor tart kamatdöntő ülést az amerikai jegybank, de a mai inflációs adatot is érdemes figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 10:02
×
×
×
×