Infostart.hu
eur:
381.17
usd:
321.93
bux:
128218.04
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
A drónnal készült felvételen fürdőzők a balatonboglári Platán strandon 2024. július 12-én.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

A kánikulában akár naponta egy centit is apadhat a Balaton és a Velencei-tó

Jelentősen párolognak a hazai tavak a kánikulában, de a Balaton és a Velencei-tó vízszintje is magasabb, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor – mondta az InfoRádióban az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Siklós Gabriella hozzátette: utánpótlás csak a természetes vízgyűjtő területekről érkezhet, egyelőre azonban nem várható jelentősebb vízmennyiség.

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság korábban arról számolt be, hogy 2000 és 2022 között nyolc alkalommal lett negatív a Balaton természetes készletváltozása, ami azt jelenti, hogy a tó felületéről annyi víz párolgott el, hogy azt a csapadék és a hozzáfolyások nem tudták teljesen pótolni. Az előrejelzések szerint 2100-ra olyan jelentősen lecsökkenhet a tó vízkészlete, hogy az érinteni fogja a hasznosíthatóságát is. Igaz, a Balaton idővel klímaváltozás nélkül is „kimúlna”, ugyanis ha az ember nem tenne ellene, feltöltődne hordalékkal és elmocsarasodna, ám ez több ezer évig is eltarthat.

Az elmúlt napokban az extrém hőség miatt jelentős mértékben párolog a tó vize: a Balaton átlagos vízállása a péntekit megelőző három napban 3 centiméternyit, az elmúlt 20 napban 9 centiméternyit csökkent, a pénteki adatok szerint 113 centiméter.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője a legnagyobb hazai tavak jelenlegi vízállásával kapcsolatban azt mondta az InfoRádióban, hogy a Balaton és a Velencei-tó esetében is sokkal kedvezőbb a helyzet, mint egy évvel ezelőtt. A július 19-én mért adatok szerint a Balaton vízállása 113 centiméter, míg tavaly ilyenkor öt centiméterrel alacsonyabb volt. A Velencei-tó vízszintjét vizsgálva még nagyobb a különbség: jelenleg 130 centiméteres, míg 2023 hasonló időszakában 100 centiméter sem volt, vagyis

több mint harminc centimétert emelkedett egy év alatt a vízszint.

Siklós Gabriella hozzátette: ez egy pillanatnyi állapot, ami egyáltalán nem biztos, hogy sokáig így marad. A kánikulában ugyanis nagyon erősen párolognak a tavak, a Balaton és a Velencei-tó vízszintje naponta akár egy centimétert is apadhat. Ez rendkívül nagy mennyiségű víznek felel meg, hiszen az egy centiméteres vízszintcsökkenés nagyjából hatmillió köbméter víz mínuszt jelent a Balatonnak, míg a Velencei-tó esetében körülbelül mínusz 250 ezer köbmétert.

A szóvivő a vízutánpótlást illetően úgy fogalmazott, egyelőre nem várható jelentősebb változás.

Mind a két nagy tó esetében kizárólag természetes vízgyűjtőből érkezik az utánpótlás, ami azonban nem folyamatos.

A Balatonba a legnagyobb mennyiségű utánpótlás a Zala folyón keresztül jut, de a tartós extrém melegben mind az északi, mind a déli parton csak nagyon kevés víz érkezik a kisebb vízfolyásokon át.

A Velencei-tónál mind a két tározó nyitva van, és úgynevezett átfolyó rendszerben működnek, tehát mesterségesen sehol sem tárolnak vizet azon a szakaszon. A gyakorlatban az történik, hogy a felső Zámolyi-víztározón átfolyik a víz, majd egy megkerülő csatornán keresztül érkezik a Velencei-tóba. Egyelőre azonban nincs túl sok esély a komolyabb vízutánpótlásra a két legkedveltebb magyar tónál.

(A nyitóképen: fürdőzők a balatonboglári Platán strandon 2024. július 12-én.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Hatalmas rángatások a piacokon - Mit csinál a magyar tőzsde?

Hatalmas rángatások a piacokon - Mit csinál a magyar tőzsde?

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van.  Gazdasági események szempontjából az Egyesült Államokból érkező januári feldolgozóipari bmi és az ISM-indexre ajánlott figyelni.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×