Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Hungarian money in the black wallet on a wooden background
Nyitókép: johan10/Getty Images

Ötödével drágulhat idén az ingatlanok fenntartása

Minden eleme drágul, a személyi kiadás, a karbantartás és az energiahordozók is.

Az eddig megjelent híradásokból lehet tudni, hogy az ország tavalyi évi költségvetés hiánya, több mint 4000 milliárd forint volt, ebből mintegy 1300-1400 milliárd forintot tett ki a rezsicsökkentésre fordított összeg – mondta Szabó László a Lakásszövetkezetek Országos Szövetségének (LOSZ) elnöke, az economx.hu portálnak.

Ezen a területen jelenleg még érvényben van a rezsicsökkentés kormányzati rendszere, aminek elsődleges kedvezményezettjei a panel és blokk technológiával épült lakásban élő emberek, akik száma országos szinten, mintegy 2,5-3 millió lehet.

A kormányzat a távfűtéssel rendelkező lakóingatlanok esetében az előre eltervezetten felül, 2023. október-2024. márciusáig plusz 160 milliárd forint pótlólagos támogatást adott a távfűtő cégeknek ahhoz, hogy a szolgáltatásuk fenntartható maradjon. Mindez a folyamat azt vetíti előre, a lakásszövetkezetek és társasházak esetében is jelentős mértékű, az infláció nagyságrendjéhez igazodó költségemelkedések várhatóak.

Az ingatlan üzemeltetés alapvető költségei részben a személyi kiadásoknál jelentkeznek, akár saját alkalmazott, akár külsős „kiszervezett” vállalkozó látja el a műszaki és adminisztrációs tevékenységet. A lakóingatlanok üzemeltetésének másik jelentős költségtényezője, az energiahordozók, gáz, áram, víz- és csatornadíjak alakulása.

A jelenlegi becslések szerint az ingatlanfenntartások tekintetében összesen 17-20 százalék körüli emelkedés várható 2024-ben.

A LOSZ elnöke szerint külön érdemes foglalkozni a fenntartási költségek közt jelentős súllyal szereplő karbantartási költségekkel is, hiszen az alapanyagok, építőipari termékek terén 25-30 százalék körüli áremelkedés történt 2023-ban, továbbá a kötelező minimálbéremelést, az ehhez tartozó járulékokat, adókat is figyelembe kell venni.

Szabó László szerint jelenleg senki nem tudja megjósolni, hogy az elhúzódó katonai, háborús helyzetben milyen intézkedések várhatóak kormányzati szinten, ám a publikációkból egyértelműen követhető, hogy a kormányzat a rekordmértékűhöz közelítő pénzügyi hiánycsökkentést tűzte ki célul 2024-re.

Az Országgyűlés a 2025. évi költségvetés tervezetét rendhagyó módon, csak idén novemberben fogja tárgyalni, eltérően az elmúlt évek gyakorlatától. Így tendenciáját tekintve a jelenlegi helyzetben az prognosztizálható, hogy a lakásfenntartási költségek 2024-ben emelkedni fognak. Vélhetően követve az infláció mértékét, ami az igénybe vett szolgáltatásokkal együtt láthatóan nehezen csökkenthető mértékű tendenciát fog eredményezni.

A másik oldalon ugyanakkor jelentős erőfeszítések is történnek a minimálbér és a nyugdíjemelések terén, ami a növekvő költségek részbeni ellentételezését is szolgálják.

Az emelkedő fenntartási költségek tendenciája talán olyan lakásszövetkezetek és társasházak esetében fékezhető érezhetően, ahol van jelentősnek mondható vállalkozási, vagy bérleti díjakból származó bevétel. Ezek hatása fékezheti, vagy akár ki is egyensúlyozhatja a növekvő költségeket.

A lakossági ingatlanokat, lakóingatlanokat is közvetlen és érezhető módon érinti a magas inflációból eredő áremelkedések hatása, így vélhetően a lakásszövetkezeti és társasházi ingatlanok tulajdonosai felkészülhetnek a közös költségek emelkedésére - mondta a LOSZ elnöke a portálnak.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×