Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
324.35
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
woman with shopping between store shelf portrait copy space
Nyitókép: Vera_Petrunina/Getty Images

FEOSZ: sürgős megújulás vár a fogyasztóvédelemre

Sok jogszabály-módosításra lesz szükség a jövőben a fogyasztóvédelem területén, ezért is vette át az irányítást az Igazságügyi Minisztérium.

Egymásnak teljesen ellentmondó és az uniós joggal is ellentétes jogszabályok születtek, amelyeket muszáj rendbe tenni – mondta a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének (FEOSZ) szóvivője érdeklődésünkre. Kispál Edit szerint az Igazságügyi Minisztérium jogászai pontosan látják a problémákat, és már jelezték is, hogy korrigálni kell ezeket.

A június végi egyeztetésről szólva örömtelinek nevezte, hogy a területért felelős minisztérium hajlandó volt civil szervezetekkel szóba állni. Ugyanis az elmúlt években erre egyáltalán nem volt példa. Kispál Edit nagyon konstruktívnak nevezte a megbeszélést, ahol a minisztérium képviselői nyitottak voltak a FEOSZ által felvetett problémákra.

Ezek közül a szóvivő kiemelte, hogy

a fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek jelenleg a teljes ellehetetlenülés fázisában vannak.

Ez nemcsak anyagi értelemben igaz, hanem abból a szempontból is, hogy a társadalmi szervezetek az utóbbi időben már nem vehetnek részt a békéltető testületekben. Nincsenek már ott a fogyasztói oldal azon képviselői, akik évtizedeken keresztül szakértőként segíthették a vásárlókat – panaszolta Kispál Edit.

Ám még ennél is sokkal fontosabb problémának nevezte azt, hogy az alternatív vitarendezési fórumok jelenleg egyáltalán nem felelnek meg az uniós elvárásoknak, irányelvek. Ez is összefüggésben van azzal, hogy meg kell erősíteni a fogyasztóvédelmi társadalmi szervezeteket.

"Az emberek nem érzik, hogy Magyarországon erős fogyasztóvédelem lenne.

Bárkinek bármilyen problémája van, össze-vissza telefonálgat, mire egyáltalán kiderül számára, hogy kihez fordulhat a panaszával" – mondta. A szóvivő emlékeztetett rá, hogy régebben emblematikusan ott volt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, vagy korábban a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség. Most viszont hiába vannak már évek óta a kormányhivatalokban fogyasztóvédelmi osztályok, erről nem tudnak az emberek. Szerinte

markánsan meg kell jeleníteni azt a fogyasztóvédelmi hatóságot,

ahova fordulhatnak a panaszosok. Ezt leginkább egy egycsatornás fogyasztóvédelmi platform kialakításával lehetne a legkönnyebben megoldani, de lehetnek más jellegű megoldások is.

"Azt kell előtérbe helyezni, hogy ha a fogyasztót éri valamilyen érdeksérelem, akkor ő azonnal tudja, hova fordulhat a panaszával" – hangoztatta Kispál Edit, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×