Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
316.13
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: Pixabay

Balatonfüredi cukrász nyerte az Év Fagylaltja versenyt

Az idén is színvonalas volt az Év Fagylaltja verseny országos döntője. A győztes Dobó Norbert Szőke zserbója lett.

A résztvevők elég magasra tették a mércét – mondta az InfoRádiónak a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke. Erdélyi Balázs elmondta, hogy a zsűri négy helyszínen, két napon keresztül majdnem ötven fagylaltot kóstolt meg. Ebből a legjobbak kerültek be az országos döntőbe.

Már a régiós elődöntök színvonala is olyan magas volt – folytatta a cukrász szövetség elnöke –, hogy akár az egész mezőny a döntőbe kerülhetett volna. A nagyon színvonalas mezőnyből is

kiemelkedett a balatonfüredi fagyizó különlegessége, a Szőke zserbó.

Ennek a fagylaltnak a díszítése, az állaga és az ízvilága is a legmagasabb pontszámot kapta az összes zsűritagnál. Erdélyi Balázs szerint az idei győztes fagyi egy picit hasonlított a Passió karamell nevű fagylaltra, amivel szintén nyert már Dobó Norbert. Nyilván egy bevált sémához nyúlt, de itt a sárgabarackkal és a karamellel játszott, nagyon ügyesen összeállította fagylaltot.

"Én örülök, hogy ez a fagylalt nyert, mert nálam is talán a legmagasabb pontszámot kapta" – mondta a Erdélyi Balázs.

Az Év Fagylaltja a Szőke zserbó

Az idei győztes fagylalt alkotója, Dobó Norbert azt mesélte az InfoRádiónak, hogy az alapkoncepció tulajdonképpen a sima zserbó sütemény volt, csak egy picit a saját képükre igyekeztek formálni. Az alapja barack, dió és pekándió keveréke, amelyhez készítettek egy morzsát és egy barackos, szőke csokoládés variegátót. Az egészhez pedig karamellizált, sózott pekándiót adtak. A győztes visszautasította, hogy jobbak lennének a többi indulónál. Szerinte a siker titka csak annyi, hogy eltalálták a zsűri ízlését.

Erdélyi Balázs ugyanakkor arról is beszélt, hogy az ő szakmájukat sem kíméli az áremelkedés.

"Szinte naponta változnak az alapanyagárak, tavalyhoz képest például nagyon sok minden már duplájába kerül, az energiaárak pedig megháromszorozódtak. Nem lehet azonban mindent áthárítani a vendégekre, mert akkor nem lesznek vendégek. Bár talán a fagylaltnál már érezhető egy picit nagyobb áremelés" – mondta a cukrász ipartestület szakmai elnöke.

Erdélyi Balázs szerint most

országosan 350-450 forint között van egy gombóc ára.

Nagyon sokan tartják a 350 forintos árat, hogy a vendégek inkább többet fogyasszanak, valójában valahol 400-450 forint körül van az a reális ár, ami mellett még egy vállalkozás fenn tud maradni. Persze vannak olyan helyek is, ahol már 500 vagy 600 forint egy gombóc fagyi, de ott valószínűleg két gombóc helyett csak egyet fognak vásárolni, három gombócot pedig senki sem vesz. Tehát komoly forgalom-visszaeséssel kell számolni.

A vállalkozások helyzetét az is nehezíti, hogy a covidos évek alatt nagyon sokan elhagyták a szakmát, és ők már nem is fognak visszatérni. Mint ahogy nagyon sok szektorban,

a vendéglátásban is komoly munkaerőhiánnyal küzdenek.

Ehhez társul az alapanyagok árának duplára növekedése és az energiaárak megháromszorozódása, amit már nagyon nehéz kigazdálkodni – hangoztatta Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert ezúttal is elmaradt a világcsúcstól, de fölényesen nyert, először lett Európa-bajnok ebben a számban a vizes Eb-n. Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes lett a „királyszámban”, 100 méteres gyorsúszásban, ő a valaha volt első magyar, aki 47 másodperc alatt (46.86) úszta le a 100 gyorsot. Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes lett 800 méter gyorson, Jackl Vivien 4. lett a 400 méteres vegyesúszás döntőjében, országos csúccsal 6. a magyar női 4x100-as gyorsváltó.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×