Infostart.hu
eur:
376.99
usd:
319.41
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
Boroshordók a Thummerer Pincészetben Noszvajon 2012. szeptember 7-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Komka Péter

Halálos veszélyre figyelmeztet a katasztrófavédelem

A szüret kezdetével a mustgázveszélyre, a szén-dioxid-érzékelők felszerelésének szükségességére figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Mukics Dániel az OKF szóvivője emlékeztet arra, hogy évről évre halálos áldozatokat követel a borospincékben keletkező mustgáz.

Tavaly három ember halálát okozta a must erjedése során keletkező gáz:

a Somogy megyei Kányán egy, a Szabolcs megyei Kékcsén pedig két emberéletet követelt. Több esetben pedig csak a szerencsén múlott, hogy időben rátaláltak a veszélybe kerülőkre - ismertette.

A balesetek elkerülhetők szellőztetéssel, valamint szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével - emelte ki.

A szén-dioxid önmagában nem mérgező, de mivel nehezebb a levegőnél, egy szellőzés nélküli pincéből kiszorítja az oxigént. Aki ilyen pincébe megy le, rövid idő alatt oxigénhiányos állapotba kerül, amelynek tünetei a szédülés és a fáradtságérzés. Ezeket az eszméletvesztés, végül a fulladás követi - ismertette.

Alkalmazható a közismert módszer is, amikor égő gyertyával ellenőrzik, van-e elég levegő a pincében. Fontos, hogy a gyertyát ne kézben, hanem például egy lapáton, magunk előtt tartsuk, úgy menjünk le a pincébe. Ha a gyertya elalszik, életveszélyes a pincébe menni.

Mivel a szén-dioxiddal telített pincébe csak sűrített levegős légzőkészülékben szabad bemenni, aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét - közölte Mukics Dániel.

Címlapról ajánljuk
A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Pont mire megtörtént az áttörés, fel kellett függeszteni a programot: így lett a kkv-vezetők kedvence az új tőkefinanszírozás

Pont mire megtörtént az áttörés, fel kellett függeszteni a programot: így lett a kkv-vezetők kedvence az új tőkefinanszírozás

A Demján Sándor Tőkeprogramba érkező új igényléseket január közepén fel kellett függeszteni, mivel rohamosan fogy a rendelkezésre álló keretösszeg, a vállalatok érdeklődése viszont nem lankad. A program népszerűsége sokakat meglephetett, hiszen a magyar kkv-finanszírozási struktúra jellemzően igen hitel-túlsúlyos, a tőkebevonástól több vállalatvezető ódzkodott. A kedvező feltételek, illetve a kereskedelmi- és iparkamarai háttér ugyanakkor sokakat meggyőzhetett a tőkefinanszírozás létjogosultságáról. A cégek jellemzően kapacitásbővítésre és adatvezérelt, digitális technológiai fejlesztésekre fordítják a tőkebefektetést, amellyel felgyorsíthatják növekedésüket és javíthatják a termelékenységüket. Az eddigi eredmények alapján megfontolandó a program folytatása, hiszen nélküle akár beruházások maradhatnak el, pedig – miután általánosan kezd megváltozni a tőkebevonással kapcsolatos vélekedés – rengeteg megvalósításra váró terv van még a kkv-k fiókjában. A Portfolio Bánfi Zoltánt, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatóját kérdezte a program eredményeiről, a tőkefinanszírozás előnyeiről, és a forrásoknövelés elmaradásának kockázatairól.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×