Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.01
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

A hajléktalanügy és a nemzeti konzultáció is szóba került a parlamentben

A szociális ágazat béremelése, a Modern Falvak program és az európai parlamenti választás is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.

Azt követően, hogy parlament megemlékezett a közelmúltban elhunyt Molnár László volt kisgazda képviselőről, majd a szociális munka napjáról, Szabó Tímea a Párbeszéd részéről a szociális szférában dolgozók fizetésemeléséért emelt szót, illetve a kormány hajléktalan-politikáját is kritizálta. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára rámutatott, hogy idén már 230 ezer forintra emelkedett a szociális terület átlagfizetése.

A DK-s Vadai Ágnes azt kifogásolta, hogy míg Magyarországon a kormány lefaragja a lakástámogatási rendszereket, addig a Vajdaságban fejenként 3,3 millió forintot biztosítanak a határon túli magyar állampolgároknak. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszában a 2010 előtti szocialista kormányok által eszközölt megszorításokra emlékeztette a Házat, és azt kérte a DK-tól, hogy ne uszítsanak magyarokat magyarok ellen.

Korózs Lajos az MSZP részéről a szociális munka napja alkalmából az ágazat munkájának fontosságára hívta fel képviselőtársai figyelmét és maga is fizetésemelést sürgetett. Rétvári Bence ismét tiszteletét fejezte ki a szociális szféra dolgozói felé és aláhúzta, hogy a tavalyi évhez képest 48 ezer forinttal nőtt az ágazat átlagos keresete.

Hohn Krisztina az LMP képviselőjeként a Modern Falvak program részleteinek bejelentését kérte számon a kormánypártoktól, amire Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára azzal felelt, hogy komplex programról van szó, amelyben a falvak népesség-megtartó erejének növelésére törekszenek.

A jobbikos Stummer János szintén a szociális dolgozók mellett állt ki, béremelést követelve számukra, amelyre Rétvári Bence megismételte, hogy a kormány mennyi többletforrást biztosított a terület számára az elmúlt években.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az újabb nemzeti konzultáció elindítására hívta fel a képviselők figyelmét, amely a népesedési problémákra keresi a megfelelő választ. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának családügyi államtitkára maga is fontosnak tartotta a kérdőív témáját és kérdéseit.

Hende Csaba, a Fidesz részéről az ENSZ által Görögországban a menekültek számára kiadott bankkártyák nyomán úgy látta, hogy a világszervezet és az Európai Bizottság is finanszírozza az illegális migrációt. Dömötör Csaba válaszában kiemelte, hogy a tavaszi lesz a legfontosabb az eddigi európai parlamenti választások közül.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×