Infostart.hu
eur:
379.19
usd:
321.94
bux:
0
2026. február 24. kedd Mátyás

Különleges tananyagot kapnak a gyerekek

Kidolgozása - számos új, most delegált feladattal együtt - a földművelésügyi tárca vezetőjének a feladata.

A kormány 2019-ig több száz millió forintot kíván fordítani az élelmiszerek minőségének emelésére, a vásárlói tudatosság fejlesztésére, valamint a hatékonyabb hatósági fellépésre - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett kormányhatározatból.

A kormányhatározat szerint a földművelésügyi miniszter feladata egyebek mellett

  • a vásárlók élelmiszer-biztonságra vonatkozó tudatosságának és tudásszintjének növelésére szolgáló program kidolgozása. Ebben közérthetővé kell tenni az élelmiszerek jelölését, az élelmiszerek minőségi jellemzőit, az előállításnál alkalmazott technológiákat, valamint a tárcavezetőnek ajánlásokat kell készítenie a hagyományos termékek megismertetésére, 2019. június 30-ig. A program megvalósításhoz a nemzetgazdasági miniszter jövőre 600 millió forintot, 2019-ben pedig 700 millió forintot biztosít.
  • Ezen felül a földművelésügyi miniszternek gyermekeket célzó élelmiszerlánc-biztonságról szóló tananyagot is ki kell dolgoznia és ingyenesen elérhetővé kell tennie, 2018. július 30-ig. A kormány erre a célra idén 150 millió forintot fordít, a finanszírozásért a nemzetgazdasági miniszter a felelős.
  • Szintén a földművelésügyi tárca vezetőjének a feladata, hogy a hiteles vásárlói tájékoztatás, szemléletformálás érdekében alakítsa ki az S-QR kód alapú Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet, a kapcsolódó elektronikus tudástárral együtt, 2018. december 31-ig. A nemzetgazdasági miniszter ehhez 2018-ban 130 millió forintot biztosít.
  • A földművelésügyi miniszternek kell megalkotnia a közétkeztetők és ételeik minősítésére is szolgáló "Minőségérzet növelése a közétkeztetésben" programot, 2017. december 31-ig. A program megvalósítását a nemzetgazdasági miniszter 2018-ban 50 millió forinttal támogatja.

A földművelésügyi miniszter feladata még, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával bővítse ki az "Ételt csak okosan" és a Szupermenta programot, valamint a gyümölcsök, zöldségek minőségével kapcsolatos helyes fogyasztói elvárások kialakítására dolgozza ki a "Tökéletlen is lehet tökéletes" programot, 2018. december 31-ig. Mindezek megvalósításához a nemzetgazdasági miniszter jövőre 200 millió forinttal, 2019-ben pedig 20 millió forinttal járul hozzá.

Ezen felül a földművelésügyi miniszternek 2018. június 30-ig erősítenie kell a Magyar Élelmiszerkönyv ismertségét, amely a közérthető közigazgatás jegyében segíti a vásárlói tudatosság kialakulását. Erre a feladatra a nemzetgazdasági miniszter 2018-ban 100 millió forintot biztosít.

Címlapról ajánljuk
Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

A januári infláció a várakozásoknál is alacsonyabb lett, 2,1 százalékos. Így minden adott ahhoz, hogy a jegybank most csökkentse a kamatot – véli a Portfolio elemzője. Beke Károly beszélt arról is, milyen további kamatcsökkentésekre lehet számítani a gazdasági folyamatok és a közelgő választások fényében.

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×