Infostart.hu
eur:
375.21
usd:
318.04
bux:
127248.62
2026. február 26. csütörtök Edina

Ingyenes lehet az első középfokú nyelvvizsga

Az emberi erőforrások minisztere beszélt egy budapesti rendezvényen arról, hogy az állam átvállalná a költségeket, de erről a jövőben lesz döntés, amikor az ifjúsági stratégiáról tárgyal a kormány.

A Magyar Ifjúságkutatás 2016 gyorsjelentésének budapesti bemutatásán beszélt az emberi erőforrások minisztere arról, hogy az adatok szerint egyre nagyobb a fiatalok körében az idegen nyelvet beszélők aránya, ugyanakkor a nyelvvizsgával rendelkezők száma a 2012-es adatokhoz képest nem változott.

Balog Zoltán közölte: az új ifjúsági stratégiában javaslatot tesz majd arra, hogy

az első középfokú nyelvvizsga költségét vállalja magára az állam.

Hangsúlyozta: Magyarország a fiatalokkal együtt, a fiatalok által erősödik.

„Ha azt mondjuk, hogy egy derűlátó, optimista, vagány nemzedék válik felnőtté, akkor fontos, hogy úgy támogassuk, hogy ne zavarjuk meg ezt a fejlődést, ugyanakkor mindenütt ott legyünk, ahol szükség van akár kormányzati intézkedésekre, akár a felnőtt társadalomnak bármilyen erősítésére. Összefoglalóan azt mondanám, hogy a mostani eredmények jó lapot biztosítanak Magyarországnak ahhoz, hogy az előttünk álló kihívásokra – legyenek azok európai vagy nemzeti szintűek – a lehető legjobb válaszokat adjuk. Mert Magyarország a fiatalokkal együtt és a fiatalok által erősödik, csak velük együtt lehetünk sikeresek” - fogalmazott a miniszter.

Balog Zoltán reménytkeltőnek nevezte azt, hogy a kutatás szerint ugyanis a mai fiatalok tehetségesek, és fontos nekik a nemzethez tartozás.

Egyre több fiatal tartja Magyarországot a legjobb helynek, ahol élni szeretne.

A válaszok szerint a fiatalok hisznek abban, hogy a gyermek születése boldogságot hoz az életükbe, kevésbé jelent nekik gondot a munkavállalás.

A tárcavezető elmondta még, hogy húsz éve nem volt ilyen magas a gyermekvállalási kedv, pedig a szülőképes korban lévő nők száma folyamatosan csökken.

Novák Katalin, család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a mai fiatalokat ugyanazok a problémák és kérdések foglalkoztatják, mint a 20-30 évvel ezelőttieket. Szerint a magas házasodási és családalapítási kedv pedig azt bizonyítja, hogy a fiatalok jövőbe vetett bizalma növekedett.

„Amikor egy gyermek születésére mondunk igent, amikor a családalapításról döntünk, tulajdonképpen azt jelenti, hogy

merünk bízni a jövőben, ezért merünk a gyermekvállalás mellett dönteni.

Ezt is megmutatja számunkra a kutatás. És persze fontosak azok az információk, azok az adatok is, hogy miért nem vállalnak a fiatalok annyi gyermeket, mint amennyit terveznének, melyek a gyermekvállalás akadályai. Ezek is meghatározzák a jövőbeli döntéseiket is” - mondta az államtitkár.

A Magyar Ifjúságkutatást 2000 óta négyévente készítik el a szakemberek, mindig azonos módszertannal, tavaly nyolcezer magyarországi és - első alkalommal - négyezer határon túli 15-29 éves fiatalt kérdeztek meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát – Kormányinfó percről percre

A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát – Kormányinfó percről percre

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón, hozzátéve: Szabolcs-Szatmár-Beregben teljes drónrepülési tilalom van. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta. Nagy Márton kijelentéséről, amely szerint csak 5 nagybank kellene, hogy maradjon, Gulyás Gergely azt mondta: ez nem a kormányzati álláspont, „nem kívánunk a piacba beavatkozni. A kormány nem akarja meghatározni a Magyarországon tevékeny bankok számát.”

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×