Infostart.hu
eur:
388.79
usd:
330.06
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Alaptörvény, jegybanki pénzek - ez történt ma a parlamentben

A Magyar Nemzeti Bank alapítványainak ügye az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között is szóba került.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke az ülés elején az alaptörvény kihirdetésének 5 éves évfordulója alkalmából rámutatott: az elmúlt évek bemutatták, hogy az alaptörvény a viták ellenére alkalmas rá, hogy az ország alapdokumentuma legyen. Mint mondta: az alkotmányozó érzelmi azonosulást lehetővé tevő érthető és befogadható szöveget kívánt adni, amely nem csak az észnek, hanem a szívnek is kíván szólni. Az alaptörvény elfogadásával közjogi értelemben is lezárult Magyarország kommunista és poszt-kommunista története.

Volner János, a Jobbik részéről a Magyar Nemzeti Bank alapítványai által nyújtott támogatásokat kritizálta, amelynek részleteit múlt pénteken tette közzé a jegybank. A képviselő magyarázatot várt a nemzeti banki pénzosztogatás miatt.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára válaszában kiemelte, hogy a jegybank független intézmény, nem kérhet és nem fogadhat el utasítást a kormánytól, gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellenőrzi, működése törvényes és jogszerű.

Schmuck Erzsébet az LMP részéről szintén a jegybank vezetését támadta, mondván, hogy az MNB alapítványait meg kell szüntetni, ha pedig Matolcsy György nem mond le, akkor nemzeti bank ügyei a kormánytöbbség nyakába ömlenek.

Tállai András erre úgy vélte, hogy a Jobbik után az LMP is politikai támadást indított a jegybank ellen, ám egyetlen törvénysértést sem tudtak mondani.

Tóbiás József, az MSZP frakcióvezetője az 5 éve kihirdetett alaptörvényről úgy fogalmazott, hogy nincs mit ünnepelni, mert kiderült, hogy a konszenzus nélküli alkotmányozás nem teremtett, hanem rombolt.

Völner Pál, az igazságügyi tárca államtitkára válaszában rámutatott, ez az alaptörvény tudta megteremteni, hogy 5 éve szilárd alapokon nyugszik a jogrendszer és biztosított a hatalmi ágak szétválasztása.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője előbb aláhúzta, hogy az alaptörvény nemzeti értékeinket és szuverenitásunkat képviseli, majd ismét elmondta, hogy módosítani kell a munka törvénykönyvét a vasárnapi boltzár nyomán a munkavállalók érdekében.

Cseresnyés Péter, a nemzetgazdasági tárca államtitkára hangsúlyozta, hogy a kormány nyitott az egyeztetésre a vasárnapi bérpótlékról az érdekképviseletekkel.

Németh Szilárd a Fidesz részéről újra a Political Capital sok évvel ezelőtti, a Nemzetbiztonsági Hivatalnak írt tanulmányait kritizálta, amire Kontrát Károly belügyi államtitkár hibás döntésnek nevezte, hogy az intézmény tanulmányokat rendelt 2006. és 2010. között a társaságtól.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy sokat javult a helyzet az adventi időszakban az elmúlt két évtizedben, de még mindig tíz-tizenöt százalékkal megnő év végén azok száma, akik szorongásukkal, fájdalmukkal, vagy éppen a magány miatt megkeresik valamelyik tagszolgálatot.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×