Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
324.34
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Fidesz: "Az SZDSZ foglyai vagyunk"

A Fidesz arra kéri az MSZP országos választmányát, hogy emeljen szót a több-biztosítós rendszer bevezetését jelentő "Gyurcsány-SZDSZ paktum" ellen - mondta Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa.

A politikus szerint nyilvánvaló, hogy az SZDSZ, amely alig lépte át a parlamenti küszöböt, zsarolja a miniszterelnököt, a kormányt, a parlamentet és az egész magyar társadalmat.

"Valamennyien foglyai vagyunk az SZDSZ-nek, Gyurcsány Ferenc pedig, hogy hatalmát mentse, eladja az egészségügyet a szabad demokratáknak, nyomorba és katasztrófába döntve ezzel az egész magyar társadalmat" - fogalmazott.

Pesti Imre szerint a szocialista képviselők folyosói beszélgetésekben mindig kijelentik, hogy nem támogatják a versengő több-biztosítós rendszer bevezetését.

Egyfajta vizsga is lesz, hogy valóban tudnak-e parlamenti esküjüknek megfelelően cselekedni, és nem szavaznak meg olyat, ami meggyőződésük ellen való - tette hozzá.

A fideszes politikus hangsúlyozta: bíznak abban, hogy a szocialisták nem árulják el, nem adják el a biztosítási piacot, hanem hazafiként viselkednek.

Pesti Imre emlékeztetett arra, hogy az MSZP több platformja és tagozata ellenzi a biztosítási rendszer átalakítását, és az a Szociáldemokrata Charta sem ért egyet a több-biztosítós modell bevezetésével, amelyet vezető MSZP-s politikusok, így Vitányi Iván, Kovács László, Lendvai Ildikó, Kiss Péter és Hiller István írtak alá annak idején.

Pesti Imre szerint 2005-ben még maga Gyurcsány Ferenc sem támogatta az átalakítást.

A liberális egészségügyi miniszter által hivatkozott holland rendszerről Pesti Imre szerint a világ legismertebb szakemberei azt mondják, nincsenek olyan tapasztalatok, amelyek alapján máshol is érdemes lenne azt bevezetni.

Pesti Imre arra is felhívta a figyelmet, hogy Hollandiában a több-biztosítós modell bevezetésének első évében 605 millió eurós veszteség keletkezett, ami azért bír különös jelentőséggel, mert az egyik magyar magánbiztosító a kormányzattal folytatott megbeszélése után úgy nyilatkozott: ígéretet kapott arra, hogy a biztosítók veszteségeit átvállalja a kormány.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében
Félidős választások, végeredmény

Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×