Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.92
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Tudósítóink

Az ukránok már tanulják a szlovák tarackágyúk használatát
2022. május 16. 21:20
Az ukránok már tanulják a szlovák tarackágyúk használatát
Szlovákia egyelőre még nem állapodott meg a tarackágyúi eladásáról Ukrajnának, de az egyezség már nem várat sokat magára. „Erről tanúskodik az is, hogy az ukránok már tanulják a Szlovákiában legyártott ágyúk használatát” – erősítette meg Jaroslav Naď szlovák védelmi miniszter. Az ellenzék vezére, Robert Fico ennek ellenkezőjét cselekedné. Egy hétvégi politikai vitaműsorban elmondta, szerinte nem kellene segíteni az ukránoknak.
Az olajembargóról is beszélt a pozsonyi parlamentben az ukrán elnök
2022. május 11. 16:11
Az olajembargóról is beszélt a pozsonyi parlamentben az ukrán elnök
Különbözőképpen értékelték a szlovák politikusok Volodimir Zelenszkij beszédét, melyet a pozsonyi parlament képviselőihez intézett. Az ukrán elnök köszönetet mondott Szlovákiának az eddigi segítségnyújtásért, és további fegyvereket kért, valamint az Oroszország elleni szankciók jóváhagyását. Eduard Heger szlovák kormányfő Zelenszkij beszédére reagálva elmondta, Szlovákia továbbra is megtesz minden tőle telhetőt azért, hogy Ukrajna győztesként kerüljön ki a háborúból. Robert Fico, az ellenzék vezére ezzel szemben úgy fogalmazott, „a szlovákok nem Zelenszkij szolgái”.
First lady: Szlovákia az Egyesült Államokéval azonos értékeket vall
2022. május 9. 16:20
First lady: Szlovákia az Egyesült Államokéval azonos értékeket vall
Hétfőn zárult az amerikai first lady Szlovákiában tett háromnapos hivatalos látogatása. Jill Biden szombat délután érkezett Pozsonyba, vasárnap pedig Kassára, valamint az ukrán határra, Felsőnémetibe látogatott, ahol ukrán nőkkel és gyerekekkel, illetve a segélyszervezetek munkatársaival és a menekülteket támogató szlovák családokkal találkozott. Az Egyesült Államok elnökének felesége azt üzente, az USA támogatja Szlovákiát és lakosait, hiszen a fenyegetés még mindig ott van a határokon túl.
Megmenekült a bilincstől Robert Fico, két képviselőt kizártak a szavazás miatt az egyik frakcióból
2022. május 5. 13:24
Megmenekült a bilincstől Robert Fico, két képviselőt kizártak a szavazás miatt az egyik frakcióból
Két képviselői szavazat hiányzott ahhoz, hogy Robert Ficót, Szlovákia korábbi háromszoros miniszterelnökét, jelenlegi ellenzéki képviselőt kiadja a szlovák parlament a rendőrségnek, s ezáltal előzetes letartóztatásba kerüljön. A Smer párt elnökét egyebek mellett bűnszervezet létrehozásával gyanúsítják. A parlament szerda este azonban úgy döntött, nem szűkíti a mentelmi jogát, így továbbra is szabadlábon védekezhet.
×