Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.62
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Tanács, a parlament elnöke
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

15 órával az okozott baleset után fújt szondát a szlovák szélsőjobbos pártelnök

Kidöntött egy jelzőlámpát, majd elhajtott a helyszínről Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, a pozsonyi parlament alelnöke. A közlekedési balesetet követően csak 15 órával később vett részt alkoholszondás ellenőrzésen. Az eredmény már negatív volt, és a kihallgatására is csak ekkor került sor. Az ellenzék a politikus távozását követeli, pártja elnöksége viszont felszólította, hogy induljon a márciusi államfőválasztáson.

Andrej Danko még múlt csütörtök este döntött ki autójával egy jelzőlámpát Pozsonyhidegkúton. A baleset éjjel 23.30-kor történt egy kereszteződésben, ám

amikor a rendőrjárőr kiérkezett, már sem a balesetet okozó sofőrt, sem a gépkocsiját nem találta a helyszínen.

Másnapra kiderült, a közúti baleset okozója a legkisebb szlovák koalíciós kormánypárt, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, a pozsonyi parlament alelnöke, Andrej Danko volt.

A rendőrség pedig úgy tájékoztatott, hogy a csütörtökön történt balesetet követően a pártelnök csak pénteken, 15 órával az eset után vett részt alkoholszondás ellenőrzésen, melynek eredménye negatív lett. Ekkor került sor Andrej Danko kihallgatására is. Az ügyben károkozás és közérdeket szolgáló berendezés megrongálása és működésének veszélyeztetése miatt indult eljárás.

„Az illetékes ügyészség állásfoglalása szerint az ügy kivizsgálása az előkészítő szakaszban van, amely nem nyilvános, és mindennemű információ nyilvánosságra hozása akadályozhatná vagy meghiúsíthatná a bizonyítási eljárást” – tette hozzá a rendőrség.

A politikus beismerte, hogy nekihajtott egy oszlopnak, a baleset miatt elnézést kért, a károkat pedig kész megtéríteni. A kérdés már csak az, hogy miért hajtott el a helyszínről. Az újságírók kérdésére

azt állította, hogy a baleset helyszínéről azért hajtott el, mert megsérült, és a sérüléseit kellett otthon ellátnia.

Arra a kérdésre, hogy miért nem hívott a helyszínre mentőt, ha megsérült, illetve miért nem hívta ki a rendőröket, ha nem volt részeg, nem volt hajlandó válaszolni.

Az ellenzék megdöbbentőnek tartja, hogy Andrej Dankót csak 15 órával a baleset után szondáztatták meg. Hangsúlyozták, ekkor már abban az esetben sem mutatott volna ki semmit a szonda, ha részeg lett volna. Michal Šimečka, a legerősebb ellenzéki párt, a Progresszív Szlovákia elnöke szerint két megoldás van: a parlament alelnöke vagy lemond vagy leváltják.

„Minden más sofőrt megszondáztattak volna közvetlenül a baleset után. Éppen ezért a belügyi tárcának magyarázatot kéne adnia arra, hogy Danko esetében ez miért nem így történt” – jegyezte meg Šimečka.

Pártja, a Szlovák Nemzeti Párt elnöksége viszont teljes támogatásáról biztosította Andrej Dankót, sőt felszólította, hogy induljon a március végi államfőválasztáson. A petíciós bizottság már 18 ezer támogató aláírást gyűjtött össze a számára az induláshoz. Az alkotmány szerint 15 parlamenti képviselő állíthat köztársasági elnökjelöltet, a többi jelölt 15 ezer támogató aláírás összegyűjtésével indulhat. A jelöltállítás január végén zárul.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×