Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
325.56
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
A Sajó folyó elszíneződött vize az egykori vasércbánya közelében a felvidéki Szalóc (Slavec) közelében 2022. március 14-én. Az eddigi mérések nem igazolták, hogy a Sajó vize szennyezett lenne Magyarországon, de a vizsgálatok továbbra is tartanak - közölte ezen a napon az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) annak kapcsán, hogy sajtóhírek szerint valamilyen szennyezőanyag került a vízbe a folyó szlovákiai szakaszán. A Miskolcnál és Sajópüspökinél végzett mérések nem igazoltak szennyeződést a vízben; a folyó vizének Ph- és oldott oxigén vizsgálata szerint mindkét mérés eredménye határértéken belül van. A vizet fémekre is vizsgálják, ezek eredményére még várnak. A Miskolci Vízügyi Igazgatóság szakemberei a Sajó szlovákiai szakaszán is dolgoznak, és a folyón felfelé haladva is méréseket végeznek.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Véget ért a Sajó szennyezését megállító munkálatok első fázisa

Az alsósajói bányában befejezték a felszíni vizek elterelésének munkálatait. Ennek következtében a Sajóba kerülő szennyeződés mértékét mintegy 80 százalékkal sikerült csökkenteni – jelentette a Szlovák Állami Vasércbánya Társaság igazgatója.

A Sajót szennyező alsósajói bányában a szlovák központi bányamentő-állomás csak négy hónappal a káros anyagok folyóba ömlésének kezdete után, május végén kezdte meg a vízelterelő munkálatokat, amelyek befejeztével a problémát okozó vizet acélcsövek segítségével sikerült a felszínre vezetni. A munkálatokat végző bányamentő-állomás igazgatója szerint ez a műszaki megoldás mintegy 15-20 évig tarthat ki.

Az Állami Vasércbánya Társaság igazgatója, Peter Žitňan úgy tájékoztatott, hogy jelentősen ugyan, de

mégsem sikerült teljes mértékben megszüntetni a szennyezést.

Közölte, hogy a szennyezés megállítására irányuló munkálatoknak köszönhetően 80 százalékkal esett vissza a vöröses színűvé vált folyóba kerülő szennyezőanyagok koncentrációja, de tovább dolgoznak a helyzet rendezésén. „Tisztában vagyunk vele, hogy a probléma a Sajón nem tűnt el, és hogy a fennmaradó 20 százaléknyi oldott anyag továbbra is környezetvédelmi problémát jelent” – fogalmazott az igazgató. Hozzátette, hogy a munkálatok következő fázisának projektjét már előkészítették, ebben a szakaszban a fennmaradó szennyező anyagokat is szeretnék eltávolítani a folyóból. A probléma elhárításán a Szlovák Tudományos Akadémia Geotechnikai Intézetével közösen dolgoznak a szakemberek.

A Sajó szlovákiai szakaszán először február közepén észlelték a folyó vizének vöröses elszíneződését, amelyet, mint kiderült, az alsósajói vasércbányából kifolyó víz okozott, s a 2008-ig működő Siderit egykori bányatelepéről került a folyóba. Az eddigi vizsgálatok szerint a folyó vizében a vas mennyisége 12-szer magasabb a határértéknél, továbbá emelkedett mangán-, szulfát- és arzéntartalmat is kimutattak.

A folyó élővilága szinte teljesen elpusztult, a folyami rákok kihaltak, és halakat sem találni már a vörös színű folyóvízben.

A Siderit bányaüzem 1975 és 2008 között működött, ezután csődbe került. Az Állami Vasércbánya Társaság szerint a csődbe jutott társaság a kitermelés leállítását követően nem tett eleget a bánya likvidálására vonatkozó kötelezettségeinek, így az elengedhetetlenül szükséges intézkedéseket maga az Állami Vasércbánya Társaság hajtotta végre, még 2012-ben.

A folyót ért ökológiai katasztrófára a Szövetség politikusai már hónapokkal korábban figyelmeztettek, az illetékesek viszont sokáig azt sem tudták eldönteni, hogy kinek a hatáskörébe tartozik a Sajó ügye. Orosz Örs, a párt elnökségi tagja volt az első, aki már március legelején felhívta a problémára a figyelmet. A politikus szerda esti Facebook-bejegyzésében arról adott hírt, hogy két aktivistával együtt beidézte őt a rendőrség. Az aktivisták május 28-án, figyelemfelhívó jelleggel néhány órára eltorlaszolták az alsósajói bánya kifolyóját. Az ügyben közhasznú bányamű megrongálásának gyanújával eljárás indult, melyben tanúként hallgatták ki őket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×