Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Elhallgatnak-e a fegyverek Szíriában?

Napnyugtától lépne életbe a legújabb szíriai tűzszünet, amelyben a két nagyhatalomhoz, az Egyesült Államokhoz és Oroszországhoz közel álló erők vennének részt. Sok ellenzéki csoport azonban még mindig nem tett ígéretet a fegyvernyugvásra.

Vajon a véres hétvége után elhallgatnak-e a fegyverek Szíriában? Az amerikai és orosz külügyminiszer megállapodása nyomán estétől hirdették meg az országban a fegyvernyugvást.

Az oroszok a kormányerőkre és a szövetséges milíciákra, míg az amerikaiak a mérsékeltnek mondott ellenzéki erőkre hatva próbálják betartatni a tűzszünetet.

A szíriai média szerint Bassar al-Aszad elnök „üdvözölte” az alkut. A Szabad Szíriai Hadsereg pedig, amely csak egyike a vele szemben álló erőknek, azt írta az amerikai kormánynak, hogy „pozitívan működik majd együtt”, de aggódik, hogy a kormány javára válik a tűzszünet.

Az alku előírja, hogy a „mérsékelt” ellenzéki erők adják fel alkalmi szövetségeiket a dzsihadistának mondott szervezetekkel, ami a gyakorlatban nehezen lesz kivitelezhető.

Az Ahrar al-Sham nevű csoport például elutasította a tűzszünetet.

„Hat éve harcol és szenved lázadó népünk, nem fogadhatunk el félmegoldásokat” – mondta egy videoüzenetben a csoport egyik vezetője, bár kommentátorok szerint nem zárta ki, hogy mégis elfogadja a feltételeket.

A hivatalos tűzszünetig fennmaradó időt közben a szíriai kormány igyekezett kihasználni: pusztító légicsapásokat hajtottak végre a lázadók uralta területek ellen, amelyeknek legkevesebb 100 halálos áldozata volt. Szíriai aktivisták szerint Idlib és Aleppo tartományokban az orosz légierő is bevetéseket hajtott végre – írta a BBC.

A tűzszüneti alku értelmében 10 napon át hallgatnak majd a fegyverek és a szíriai kormányerők nem indítanak támadásokat a mérsékeltnek nevezett ellenzékiek kezében lévő területek ellen.

A szíriai légierő számára nem rendelnek el teljes repüléstilalmat, viszont beengedik a segélyt a jelenleg ostromzár alatt tartott településekre.

Ezt követően az oroszok és amerikaiak közös irányítóközpontot hoznak létre a dzsihadista csoportok – az egykori Al-Nuszra Front és az Iszlám Állam - elleni légicsapások összehangolására.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×