Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Biztonsági őrök állnak a Vuhani Virológiai Intézet épületének bejáratánál az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi, a koronavírus eredetének felkutatásával megbízott szakértőinek látogatása előtt Hupej tartomány székvárosában, Vuhanban 2021. február 3-án.
Nyitókép: MTI/AP/Ng Han-kuan

Kína nem várt a WHO-ra: ismertették a vírus eredetének teóriáit

A WHO többszörösen késleltetett jelentésének megjelenése előtt mutatták be kínai kutatók az ország politikusainak a teóriákat, és elmondták azt is, melyik lehet valószínű.

A diplomáciai össztűzbe került WHO-jelentés kiadását meg sem várva múlt pénteken tartottak ismertetőt a kínai tudósok politikusoknak: Feng Ce-csien, a kínai járványügyi központ vezetőhelyettese is négy teóriát említett, ahogyan az a még ki nem adott WHO-jelentéssel kapcsolatosan is elterjedt. Ezek a következők:

  • fertőzött denevér adta át a vírust embernek
  • közvetítőfajon keresztül jutott a vírus denevérről emberre
  • hűtött vagy fagyasztott élelmiszer felületén érkezett Vuhanba
  • egy vuhani laborból került ki.

A szakértők gyakorlatilag csak a laborból való kikerülés eshetőségét zárták ki, az állatokon vagy élelmiszer felületén való fertőzés eshetőségét tartják kínai oldalról elképzelhetőnek, írja a MedicalXpress.

Ce-csien összefoglalójáról az állami televízió, a CCTV számolt be, az ő közlésük szerint ötven állam, köztük arab és afrikai országok képviselői hallgatták meg a beszámolót.

"Kína határozottan szembehelyezkedik azoknak az országoknak a törekvéseivel, amelyek a vírus eredetének kutatására politikai kérdésként tekintenek és alaptalan feltételezésekkel akarják felelősségre vonni az országot"

- írta a kínai egészségügyminisztérium az összefoglaló kapcsán. A külügyminisztérium egy szóvivője hozzátette: a vírus eredetének megtalálása tudományos feladat, amelyben szükség van a szakemberek együttműködésére. Hozzátette: ismereteik szerint a WHO jelentéséről még mindig egyeztetnek a vuhani misszió résztvevői, nem tudja, mikor lesz nyilvános a jelentés.

Peter Ben Embarek, a misszió egyik tagja ugyanakkor arról számol be, hogy

néhány napon belül végeznek a jelentés ellenőrzésével

és fordításával a WHO berkein belül, akkor pedig már semmi sem fogja akadályoztatni, hogy megjelenjen.

Anthony Fauci amerikai egészségügyi főtanácsadó arról beszélt a napokban a jelentés kapcsán, hogy a legtöbb közegészségügyi szakértő egyetért azzal a lehetőséggel, miszerint a vuhani szuperterjesztő eseményt megelőző néhány hétben már keringett a vírus Kínában, de nem ért el olyan esetszámot, hogy felfedezhessék.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×