Infostart.hu
eur:
385.7
usd:
332.21
bux:
121848.6
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Húsz év után idén ismét megcsodálható a betlehemi csillag titka

Hamarosan egy ritkán látható jelenség lesz megfigyelhető az égen: az egykori betlehemi csillag jelensége.

A hamarosan feltűnő égi jelenség – vallástörténeti kapcsolódása szerint a betlehemi csillag – a Jupiter és a Szaturnusz együttállását takarja. A két óriásbolygó napokon belül olyan rendkívül közel lesz egymáshoz, mindösszesen 6 ívpercre, hogy egy rosszabb szemű ember egy fénylő pontnak fogja őket látni – fogalmazott az InfoRádióban Boldog Ádám csillagász, megjegyezve, hogy a Krisztus születését megelőző héten, amikor szintén együttállás volt, picit távolabb foglaltak egymástól helyett, így ezúttal még látványosabb lehet a betlehemi csillag jelensége.

A két bolygó együttállására 20 évente kerül sor, de mindig kicsit más a távolság. Mindez abból adódik, hogy a Szaturnusznak nagyjából 30 éves a keringési periódusa a Nap körül, míg a Jupiternek körülbelül 11 év. Amikor utóbbi látszólag leelőzi az égbolton a Szaturnuszt, akkor látható, hogy milyen közel kerülnek egymáshoz. Egyáltalán nem triviális, hogy mindig a mostanihoz hasonló közelségbe kerülnek – jegyezte meg a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa –, ilyenre legutóbb több száz éve kerül csak sor, és legközelebb is csak 2080-ban számítható.

Bár a két óriásbolygó december 21-én lesz egymáshoz képest a legközelebb, már most is érdemes szabad szemmel figyelni a jelenséget, ahogy inkább egymás felé az égbolton. Az egyik napon körülbelül egy fokra lesznek egymástól, amit leginkább úgy lehet szemléltetni, hogy ha kinyújtjuk a kezünket, akkor a kisujj pont befér a két égitest közé – magyarázta Boldog Ádám –, míg ez a távolság december 21-én már csak a kisujj tizedét fogja jelenteni.

Akit pedig mélyebben is érdekel a megfigyelhetőség, valamint a két bolygó együttállásának okai és mitológiája, javasolt a Svábhegyi Csillagvizsgáló előadása, amely december 20-án lesz az online térben, Kis Áron előadásában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
A politika forgatja fel a nemzetközi devizapiacokat – mit csinál a forint?

A politika forgatja fel a nemzetközi devizapiacokat – mit csinál a forint?

A héten a befektetők az Irán körüli feszültségekre és a Japánra figyelnek, ahol az a kérdés, hogy Tokió közbelép-e a jen gyengülésének megállítása érdekében. A ma érkező amerikai ipari termelési adaton kívül várhatóan ezzel két forró témával kapcsolatos hírek mozgathatják a nemzetközi devizapiacokat. A forint az elmúlt 5 napban enyhe erősödést mutat az euróval szemben, míg a dollárnál éppen fordított jelenséget figyelhetünk meg. A devizapiaci fejleményekről a nap folyamán folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×