A Mount Saint Helens (Szent Ilona-hegy) az amerikai nyugati partvidék egyik legnagyszerűbb, szemet gyönyörködtető tűzhányója volt, szabályos alakkal, környékén vadregényes tavakkal, sebes folyókkal, sűrű farengeteggel, egy igazi turistaparadicsom. Nem gondolta volna senki, hogy a látogatókra bármilyen veszély leselkedne, hiszen a nagyszülők sem meséltek vulkáni veszélyről és minden annyira békésnek tűnt. A vulkanológusok azonban másként tekintettek a hegyre. Az Amerikai Földtani Szolgálat két szakembere, Rocky Crandell és Don Mullineaux a korábbi kitörések kőzeteinek vizsgálata alapján rekonstruálta a tűzhányó kitöréstörténetét és ebből arra következtettek, hogy a Mt. St. Helens rövidesen kitörhet. Az 1978-ban megjelentetett tanulmányukban arról írtak, hogy a vulkán jó eséllyel még a századforduló előtt feléledhet. Merész felvetés volt ez, hiszen egy teljesen nyugodtnak látszó hegyről mondták ezt, ezért értékelésüket nem kísérte túl nagy érdeklődés.

Aztán 1980. március végén egyre több földrengés pattant ki a vulkán alól…

Néhány nap után már kisebb kitörések történtek, de ez még mindig nem okozott aggodalmat. A vulkanológusok azonban napi 24 órában figyelték a hegy minden rezdülését. Legnagyobb megrendülésükre a hegy északi oldala elkezdett nőni, május elejére már több mint 100 méterrel domborodott ki és napi 1,5-2 méter sebességgel dagadt kifele.

Fennállt a veszély egy jelentős hegycsuszamlásra,

azonban egy ilyen eseményre még nem volt tapasztalat, ilyet még nem láttak. Csak néhány vulkanológus szakember emlékezett arra, hogy 1956-ban a kamcsatkai Bezimjannij vulkán úgy tört ki, hogy fél oldala összeomlott. Ők egyre hangsúlyosabban vetették fel, hogy a helyzet itt is nagyon hasonló ehhez. Azonban május első napjaiban elcsendesült a vulkán. Alig pattantak ki földrengések, a kis vulkánkitörések is abbamaradtak. Ugyanakkor jött a tavasz, remek napsütéses időszak köszöntött be, és a lakosság felől egyre nagyobb volt a nyomás, hogy bemehessenek a hatóságok által kijelölt veszélyzónába, megnyíljon a kirándulóhely, a tulajdonosok több hét után ellátogathassanak házaikba. A május 18-i hétvége is remeknek ígérkezett. A hatóságok végül engedtek a nyomásnak és feloldották a szigorú korlátozást: lehetővé tették, hogy a hét végén, vasárnap reggeltől látogatható legyen a hegy környéke.

A vulkanológusok folyamatosan, éjjel-nappal figyelték a hegyet egy a veszélyzónán kívül felállított helyszínről. Szombat este egy fiatal szakember, David A. Johnston vállalta a szolgálatot. Az éjjel nyugodtan telt, ahogy a vasárnap hajnal is.

Korán reggel néhányan már elindultak a partvidékről a hegy felé, fél 9 után két perccel aztán egy nagy földrengés pattant ki és megcsúszott a hegy északi oldala. „Vancouver, Vancouver, ez az!..” – ez volt Johnston utolsó rádióüzenete.

A felszín alatti magma irtózatos erővel tört ki oldalirányban, a kőzettörmelékből és gázokból álló áradat több száz kilométer/óra sebességgel zúdult ki és mindent elsodort.

A kitörésnek 57-en estek áldozatul. Csak a véletlennek köszönhető az áldozatok viszonylag alacsony száma. Ha néhány óra múlva történik az esemény, akkor több százan lettek volna a hegy közelében, ha néhány héttel később történik, lehet, hogy akár ezrek haltak volna meg, ha a vulkanológusok nem erősködnek, hogy katasztrofális kitörés történhet, akkor bizonyára még jelentősebb is lehetett volna az áldozatok száma.

A vulkánkitörés meghökkentette az Egyesült Államokat. Ilyet még nem tapasztaltak. Nemcsak azt, hogy vulkánkitörés legyen kontinensükön, hanem azt sem, hogy egy vulkán így törjön ki. Jimmy Carter amerikai elnök rögtön a helyszínre sietett, ahol egy holdbéli tájjal találkozott. A gyors intézkedések közé tartozott, hogy a vulkánkitörés előrejelzés kormányzati éves költségvetését több mint tizenkétszeresére emelte. Néhány évvel később egy kolumbiai vulkáni tragédia után pedig egy bárhol bevethető vulkanológiai csoportot hoztak létre, ami hozzásegített ahhoz, hogy 1991-ben a Fülöp-szigeteki Pinatubo kitörést hatékonyan előre jelezzék, ennek alapján kitelepítsék a lakosságot és ezzel tízezrek életét óvják meg.

Előre lehet jelezni a vulkánkitöréseket?

A vulkanológusok sem rendelkeznek a jövőbelátás képességével, nem tudják megmondani, hogy pontosan mikor történik egy vulkánkitörés. Azonban rendelkeznek azzal a tudással, hogy figyelmeztessenek vulkánkitörés lehetőségére, nem várt veszélyre. Ez pedig életeket menthet. A 21. században új kihívások is vannak, ilyen a hosszan szunnyadó vulkánok esetleges felébredése, ilyen a nagy népsűrűségű területen történő vulkánkitörés veszélye, vagy egy olyan vulkánkitörés, ami globális éghajlatváltozást okoz. Ez utóbbi pedig jelentős mértékben befolyásolná a társadalmak életét, ahogy ez történt jó kétszáz évvel ezelőtt, 1815-ben az indonéziai Tambora kitörése után. Ennek következményei a Kárpát-medencében is súlyosak voltak. Fel vagyunk készülve az ilyen kis valószínűségű, de nagy impaktú eseményekre? Vagy ugyanolyan kiszolgáltatottan érné a társadalmat, mint amilyen a Mt St. Helens kitörése volt? A tudomány, a tudós nem jósol, nem tudja pontosan megmondani a jövőben mikor következik be egy pusztító természeti esemény. Azonban egy valamit a tudományos megfigyelések, adatok alapján meg lehet mondani, hogy esély akár egy ilyen ritka eseményre is van, sőt azt is meg lehet mondani, hogy igen, a kutatások alapján állíthatjuk, hogy ilyen esemény be fog következni a jövőben.

Ez történhet akár a következő évtizedben is, de lehet, hogy csak több mint száz év múlva, de lesz.

Hasonlóan lehetett azt is tudni, hogy egyszer lesz egy világjárvány, sőt arra is voltak tudományos közlemények, hogy a társadalomra jelentős veszélyt jelent a koronavírus. Lesz, valamikor bekövetkezik, előre jelezhető még akkor is, ha ennek pontos idejét nem lehet megmondani. Ez a tudomány dolga, ezután már a társadalomnak kell levonni a következtetést: felkészülni egy ilyen eseményre, hatástanulmányokat, forgatókönyveket készíteni a rendelkezésre álló ismeretek alapján, hogy csökkentse a károkat.

A Mt. St. Helens 1980-as kitörése, annak története máig tanulságokkal szolgál. A tudományos eredmények jelentős mértékben segítik a társadalmakat, nemcsak az anyagi javak termelésében, hanem többek között a különböző veszélyhelyzetek kezelésében, előre jelzésében is. Mert nem minden előrejelezhetetlen, nem vagyunk tehetetlenek, érdemes hát felkészülni előre!