Infostart.hu
eur:
379.58
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Érdeklődők Az első falvak - az újkőkor letűnt világa a Dél-Dunántúlon című kiállításon a megnyitó napján a pécsi Csontváry Múzeumban 2019. május 9-én.
Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Kagylóékszereket hordtak az újkőkori Kárpát-medencében

Milyen volt az élet 7 ezer évvel ezelőtt a Dél-Dunántúlon? – ezt a kérdést válaszolja meg a pécsi Csontváry Múzeum átfogó régészeti kiállítása, amely az elmúlt évtizedekben feltárt újkőkori leletek kiállítása.

„A kiállításunk fő célja, hogy egy olyan folyamat állomásait mutassa be, amelyik mindmáig meghatározza az emberiség teljességének létformáját. Ez nem más, mint az élelemtermelés megjelenése, a mezőgazdaság kialakulása, illetve az első, hosszabb ideig egy helyben lakott települések, falvak megjelenése” – fogalmazott a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének munkatársa. Marton Tibor kiemelte: a 7 évvel ezelőtti épületek oszlopszerkezetes, felmenő falú házak, melyek méretükben nem tértek el a maiaktól.

Az ásatások során karámárok-rendszer maradványok is előkerültek, melyekben

juhokat, kecskéket, majd szarvasmarhát és sertést tartottak, de kutyára utaló jelekre is bukkantak a régészek

– tájékoztatott a szakértő. Növényi maradványok ritkán maradnak fenn ezen az éghajlaton, gabonamagvak és hüvelyesek nyomai azonban fellelhetők. Egyes pattintott kőeszközök élén pedig olyan kopásokat találtak, melyek kifejezetten a gabonafélék aratásakor keletkeztek.

A régészek csontvázakat találtak ebből az időből, vagyis a térségben lakók nem égették el halottaikat. A holttesteket zsugorított pozitúrában temették el: oldalra fordították őket és felhúzták kezüket, lábukat. Egyesek szerint ez a magzatpózt hivatott szimbolizálni – magyarázta Marton Tibor.

Az MTA munkatársa elárulta:

leginkább tengeri kagylókból készített ékszereket

– öveket, nyakláncokat és karpereceket – találnak ebből a korból. Ezek nyersanyaga jellemzően a Földközi-tenger környékéről származik, ami hosszútávú cserekapcsolatokat jelez. A kiállításon még átfúrt szarvasszemfogból készült csüngők is láthatók. Fegyverek azonban nem igazán kerültek elő 7 ezer évvel ezelőttről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×