Egy apró, mindössze tenyérméretű tengeri állat segíthet felmérni az óceánok műanyagszennyezettségének mértékét - állítják a Tel-avivi Egyetem kutatói, akik szerint a teremtmény képes kiszűrni az apró részecskéket a vízből és elraktározni azokat a lágy szöveteiben.

Az izraeli szakemberek szerint az aszcídiák (Ascidiacea) ugyanolyan remekül boldogulnak az ipari területeket övező szennyezett vizekben, mint az érintetlen óceánban, lehetőséget adva a kutatók számára, hogy feltérképezzék és elemezzék a vízben lévő hulladékot és annak hatásait a különböző régiókban.

"Az aszcídiák egész életüket egy helyben töltik és szűrik a vizet, akár egy szivattyú"

- mondta Gal Vered, az egyetem munkatársa. Hozzátette: "éppen emiatt értékes információkat nyújthatnak az otthonukként szolgáló zátonyok és egész ökoszisztémák állapotáról".

Vered a dél-izraeli kikötőváros, Eilat mólóit és szikláit vizsgálva bukkant rá egy aszcídiatelepre. A laboratóriumba visszatérve óvatosan megnyomta az egyik állat gyomrát és megvizsgálta a kilövellő vizet, amelyben szabad szemmel nem látható mikroműanyagokat mutatott ki.

A kutatók ilyen részecskéket találtak minden általuk megvizsgált területen az izraeli partok mentén.

A Marine Pollution Bulletin című folyóiratban publikált tanulmány szerint az aszcídiák evolúciós szempontból rokonságban állnak az emberrel, ami azt jelenti, hogy ezeknek az élőlényeknek és a bennük lévő műanyagrészecskéknek a tanulmányozása sokkal hasznosabb lehet, mint például a halak vagy kagylók vizsgálata.

"Annak ellenére, hogy a legkevésbé sem hasonlítunk rájuk, hasonló rendszerünk van" - mondta Noa Shenkar, az egyetem munkatársa.

Jelenleg olyan hatalmas mennyiségű műanyagszemét kerül évente a világ óceánjaiba, hogy néhány becslés szerint 30 éven belül több hulladék lehet a nyílt vizekben, mint hal.

A műanyag soha nem tűnik el teljesen. Idővel mikroműanyagokká bomlik le, amelyek bekerülnek a vadállatok szervezetébe, eltömítve a gyomrukat, és akár a táplálékláncba is bekerülhetnek. A műanyagszemét, különösen a mikroműanyagok hosszú távú hatásairól azonban még keveset tudnak a kutatók.