Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.48
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Scherer Péter színész Fazakas Péter rendezõ A játszma címû filmjének forgatásán az újlipótvárosi Tátra utcában 2020. október 20-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Scherer Péter pár napja adta utolsó interjúját – a nyugalomról beszélt

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter; a Jászai Mari-díjas színművész utolsó interjúját a BEST Magazinnak adta, melyben említésre került a felesége is.

„Figyel rám, persze. De igyekszem én is kontrollálni magam. Például az előadások után már csak gyümölcsöt eszem, azzal kibírom reggelig. Olykor a feleségemmel beülünk egy kávézóba, és divatos kifejezéssel élve bruncholunk egyet, és persze főzni is szoktunk. Nem csak ő, én is. Tegnap épp egy garnélarákos tésztát készítettem” – fogalmazott pár nappal ezelőtt Scherer Péter a lapnak.

A színész a gyermekeiről is mesélt. „Az otthoni »cateringet« a fiunk is élvezi. A három gyerekünk közül már csak ő lakik otthon. Marci egyetemista, az ELTE matematika szakára jár. A két nagylányunk már elköltözött, mindkettő önálló életet él önálló lakásban, önálló pasival.”

Az interjúban szóba került az is, hogy jelenleg nem próbál új darabot, és összességében kevesebbet is játszik. „Ez most egy nyugisabb időszak. Nagyjából tíz-tizenkettőt játszom egy hónapban, ehhez jön hozzá az önálló estem meg az egyéb felkérések. Ez bőven elég. Ezelőtt huszonöt évig harmincakat játszottam, de már más korban vagyok... És hogy mit kezdek a szabadidőmmel? Szeretek például a Balcsin lenni! (…) Biciklizünk, motorozunk, sétálgatunk, kávézunk, fürdünk, lelassulunk, és ez baromi jólesik!”

Scherer Péter még 2024 őszén a Nők Lapjának adott interjújában mesélt egy korábbi betegségéről. „Tavasszal nem voltam igazán jól. Hogy is szokták ezt mondani? Volt egy epizódom. De hála Istennek, kijöttem belőle, és nagyon várom az őszi évadot, feladatokat. Ez – meg egyébként már a Covid is – sok mindent átírt bennem" – fogalmazott akkor.

A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak is, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is. A teljes interjú itt olvasható, hallgatható vissza.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×