Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
315.9
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Egészségügyi dolgozók kapnak képzést az ebola elleni vakcina beadásáról egy, az Egészségügyi Világszervezet támogatásával végzett program keretében, az ebolavírus elleni küzdelem részeként Kampalában, Ugandában.
Nyitókép: Nicholas Kajoba/Anadolu via Getty Images

Ez nem tréfa – itt a Bundibugyo, az Ebola új, még veszélyesebb változata, vakcina sincs még ellene

A több mint tíz évvel ezelőtt megjelent Zaire-törzs ellen kifejlesztett vakcina nem véd a mostani variáns ellen, csak tüneti kezelésekre van lehetőség – mondta az InfoRádióban Rusvai Miklós az elsősorban a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Ugandában terjedő járványról. A virológus beszélt arról is, kell-e tartani attól, hogy kijut az afrikai kontinesről a vírus.

Újra megjelent az ebolajárvány Afrikában, ami miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vasárnap nemzetközi szintű közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett ki a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Ugandában. Az intézkedés célja, hogy a szomszédos országokban magasabb riadókészültséget vezessenek be és egyben támogatásra mozgósítsák a nemzetközi közösséget.

Rusvai Miklós virológus az InfoRádióban elmondta: a most megjelenő vírus más típusú ahhoz képest, ami 2012 és 2014 között Nyugat-Afrikában terjedt. Akkor az úgynevezett zairei vagy orthoebola okozott a térségben sok helyen és széles körben fertőzéseket, míg a mostani a magyar fülnek elsőre mókásan hangzó Bundibugyo vírustörzs, amely egy teljesen másik változat. A két variáns között abban nincs különbség, hogy mind a kettő rendkívül magas halálozási aránnyal jár, vagyis nagyon súlyos megbetegedéseket okoznak. Ilyen tünet lehet a magas láz, hányás, hasmenés, vérzések a testen vagy akár a testnyílásokból is vér folyhat. Az egyetemi tanár hozzátette:

az azonosított fertőzések 70-90 százalékban halállal végződnek.

A vírusszakértő tájékoztatása szerint az Ebola-vírus legvalószínűbb hordozói a denevérek, amelyekről átterjedhet erdei állatfajokra is a fertőzés. Utóbbi állatok húsa, a bushmeat Afrikában az étrend részét képezi, vagyis a táplálkozás során nagyon könnyen megfertőződhet a helyi lakosság is. Bár nagyon nehezen, de emberről emberre is terjedhet az Ebola-vírus.

„Afrikában ráadásul teljesen más halottbúcsúztatási szokások vannak, mint az újkori Európában. Több afrikai országban, törzsben bevett szokás a halott megcsókolása, megölelése vagy megsimítása, és sajnos ilyenkor továbbterjedhet a vírus. Rokonok, barátok, ismerősök is megfertőződhetnek, és így terjed lokálisan a járvány, miután előjött az esőerdőből” – magyarázta Rusvai Miklós.

A Bundibugyo-vírus ellen jelenleg nincs engedélyezett vakcina vagy célzott kezelés,

szemben a gyakoribb, több mint tíz évvel ezelőtt megjelent Zaire-törzzsel, amely ellen már rendelkezésre áll oltóanyag. A virológus elmondta: a korábban kifejlesztett vakcina nem véd a mostani vírusváltozat ellen. Hozzátette: a gyógykezelés elsősorban tüneti kezelés, tehát a hányás, hasmenés során elveszített folyadék pótlása. Különböző gyógyszerekkel is próbálkoznak a szakemberek, mint például annak idején a Covid ellen is bevetett remdesivir. Az egyetemi tanár elmondása szerint ezek a gyógyszerek polimeráz/nukleinsav-gátlók, szélesebb körben azonban a monoklonális antitest terápiát alkalmazzák az érintett országokban. Ugyanakkor

speciális, különleges kezelésekről van szó, amelyeket sokan nem engedhetnek meg maguknak Afrikában, mert egyszerűen nem férnek hozzájuk, már a kórházba jutás is nehézkes bizonyos vidékeken.

A több mint tíz évvel ezelőtti nyugat-afrikai Ebola-járvány több mint 11 ezer halálos áldozatot követelt, és jelenleg is nagyon aggasztó a helyzet a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Ugandában, ahol nemzetközi szintű közegészségügyi vészhelyzetet rendeltek el. Ezzel együtt Rusvai Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy egy lokális problémáról van szó, nagy valószínűséggel négy-öt országban terjedhet a járvány, attól nem kell félni, hogy abból a térségből kijut.

A legtöbben ilyen hír hallatán attól tartanak, világjárvány alakulhat ki, de a virológus szerint ebben az esetben nem indokolt ez a félelem. Helyben, abban az afrikai régióban viszont sajnos komoly közegészségügyi jelentőségű járvány ütötte fel a fejét, amelynek nagy kockázatai vannak.

Az elmúlt évtizedekben csak néhány esetben fordult elő, hogy Afrikán kívül is megjelent az Ebola-vírus. Akkor fertőzött európai vagy amerikai emberek révén jutott ki a vírus az afrikai kontinensről. Ők már ismerten fertőzöttek voltak, tehát hazaszállították őket gyógykezelésre. Rusvai Miklós megjegyezte: eddig még természetes Ebola-fertőzés nem hagyta el Afrikát úgy, hogy ne tudták volna már a kikerülése pillanatában, hogy az illető fertőzött.

A cikk alapjául szolgáló interjút Kocsonya Zoltán készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×