Infostart.hu
eur:
364.69
usd:
326.15
bux:
145915.6
2026. november 3. kedd Győző
Iratszekrények
Nyitókép: Michael Prince/Getty Images

Ügynökakták: a Mazsihisz készül

A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánosságra hozása miatt. A Zsidó Emlékezet Bizottságának az lesz a feladata, hogy a listákon szereplő, a magyarországi zsidó felekezeti életet érintő, illetve abban tevékeny szerepet játszó személyek ügyeinek történeti feltárását segítse. A bizottság vezetőjét, Novák Attila történészt kérdezte az InfoRádió.

A Mazsihisznál már hosszabb ideje készülnek a testület felállítására, hogy felkészüljenek az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalával várható eseményekre – mondta az InfoRádióban Novák Attila történész, a a Zsidó Emlékezet Bizottságának vezetője, megjegyezve, hogy más felekezeteknél már korábban létrejöttek hasonló szervezetek: a Magyarországi Evangélikus Egyházban például húsz éve működik ilyen csoport.

A történész szerint nem feltétlenül konkrét ügyekre, inkább történetekre lehet számítani. Mint mondta, hosszú évek óta tudományos szempontból kutatja a magyar zsidóság állambiztonsági érintettségét, és már számos név nyilvánosságra került, kutatók foglalkoznak a témával, és könyvek is születtek róla. Ennek ellenére szerinte várhatók meglepetések: az egyházi vezetés alsóbb szintjein tevékenykedő személyekről is kiderülhet, hogy ügynökök voltak.

Novák Attila szerint a közösségnek szembe kell néznie saját történelmével és az esetleges problémáival ahhoz, hogy a jövőben tovább tudjon lépni. A történész úgy véli, az adatbázis (nyitottaktak.hu) megnyitása után biztosan előkerülnek majd a zsidó hitközségeket érintő esetek is, mivel az állambiztonság a zsidó felekezet mellett más egyházak vezetésében is jelentős befolyást szerzett.

A Zsidó Emlékezet Bizottsága tudományos szempontból kívánja vizsgálni a feltárt történeteket, emellett segítséget nyújtana az érintettek hozzátartozóinak, leszármazottainak az esetek feldolgozásában, és a nyilvánosságot is tájékoztatná a kutatás eredményeiről – mondta.

Magyar Péter miniszterelnök a napokban hangsúlyozta, hogy nem szabad egyes személyeket elítélni, hanem azt a kort kell elítélni, és ez is a célja inkább az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának. Novák Attila ezzel kapcsolatban azt mondta, nem számít arra, hogy az ügynöklisták nyilvánosságra hozatala jelentős hatással lesz a mai zsidó közösségre. Felhívta a figyelmet arra, hogy az állambiztonsági dokumentumok egy része, köztük számos hatos karton is megsemmisült a nyolcvanas években, és az érintettek többsége már nem él. Ugyanakkor szerinte biztosan lesznek meglepetések, és sokaknak el kell majd gondolkodniuk a feltárt történeteken.

A történész szintén elsősorban a történeti távlat és a felelősség kérdését tartja fontosnak, nem pedig az egyéni hibáztatást. Mint mondta, a rendszerváltozás óta eltelt 36 évben a magyar politika régi adóssága volt az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A közösségnek ugyanis szembe kell néznie saját történelmével, esetleges hibáival és rossz döntéseivel ahhoz, hogy tovább tudjon lépni.

Novák Attila úgy véli, hogy a feltárásnak tudományos és közéleti szembenézésként kell megvalósulnia. Ha köztiszteletben álló rabbik vagy más egyházi tisztségviselők érintettsége is kiderül, akkor pontosan fel kell tárni és dokumentálni, hol, mikor és milyen körülmények között szervezték be őket, és mi vezethetett ehhez.

A cikk alapjául szolgáló interjút Zsámboki Zsolt készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×