Infostart.hu
eur:
375.01
usd:
317.7
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Facebook/waterpolo.hu

Madaras Norbert: ez történelmi pillanat, most sokat tehetünk a vízilabda jövőjéért

A vizes sportok európai szövetségének (LEN) athéni tisztújító kongresszusán öt olyan sportvezető került be az elnökségbe, akik a vízilabda világában tevékenykednek. A magyar szövetség elnöke azt mondta az InfoRádióban, hogy a következő négy év meghatározó lesz a sportág szempontjából, mint ahogy arról is beszélt, hogy a közeljövőben szabályváltoztatásokat is bevezethetnek.

Madaras Norbertet, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökét újabb négy évre beválasztották a vizes sportokat tömörítő európai szervezet (LEN) elnökségébe. A magyar sportvezető az előző ciklus utolsó évében került be a LEN Bureau-ba, ezúttal viszont már egy teljes ciklusra kapta meg a küldöttek bizalmát.

Az athéni tisztújító kongresszus egy másik magyar érdekeltségű sportdiplomáciai sikert is hozott, mivel az újonnan alapított, háromtagú felügyelő bizottságban helyet kapott a Magyar Úszó Szövetség nemzetközi igazgatója, Szántó Dávid is.

Madaras Norbert az InfoRádióban elmondta: pontosan tudta, hogy ezúttal sokkal nagyobb jelentősége lesz a mandátum megszerzésének a LEN elnökségébe, mint legutóbb, hiszen mostantól négy évig tudja majd képviselni a magyar érdekeket a szervezetben. A magyar vízilabda az elmúlt évtizedekben nem adott elnökségi tagot a LEN-be, 2016-ban a háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamás is „csak” az európai szövetség vízilabda bizottságába tudott bekerülni. Madaras Norbert jelezte: nemcsak a magyar pólót, hanem az egész magyar úszósportot szeretné segíteni – a következő négy esztendőben is.

Mint fogalmazott, mostani újraválasztásával „pestiesen mondva: továbbra is a tűz közelében” lehet, ami reményei szerint azt jelenti, hogy minden jelentős információról, döntésről időben értesül, és ugyancsak nagyon fontos, hogy „a vízen kívül is maradt képviseletünk” a LEN-ben. Ezt azért tartja lényegesnek, mert a vizes sportokon belül több olyan szakág is van, amelynél a zsűri pontozásán, illetve a játékvezetők döntésén múlik egy-egy eredmény, sorsdöntő szituáció, így nem mindegy, hogy van-e magyar érdekérvényesítés vagy lobbi. „Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezt mi mindig kihasználnánk, de a sportban igenis sok múlik azon, hogy jelen vagyunk-e a diplomáciában” – magyarázta a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke.

Alapvető cél a vízilabda további népszerűsítése, illetve a sportág eladhatóságának a javítása is. A kétszeres olimpiai bajnok kiemelte, hogy a LEN most megválasztott,

tizenhat tagú elnökségéből öten a „vízilabda világából jöttek”, amire korábban soha nem volt példa,

és ezt a nagy lehetőséget jól kell kihasználni a póló jövőbeli sikere, eredményessége érdekében. Szerinte a korábbi évtizedekhez képest teljesen más helyzet állt elő most a szervezetben, ami nagy reményekkel kecsegtet. „Ha van olyan pillanat, amikor igazán sokat lehet tenni a vízilabdáért a LEN-en belül, az biztos, hogy most jött el, a következő négy évben minden adott lesz erre” – jegyezte meg Madaras Norbert.

Hogyan lehetne érdekesebbé tenni a vízilabdát?

A laikusok részéről a legtöbbször azért éri sok kritika a vízilabdát, mert nem mindig értik, mit és miért fúj le a játékvezető, továbbá az sem világos, mi zajlik a víz alatt, ahol rengeteg durva szabálytalanság is történik. A sportvezető elismerte, hogy a mérkőzések hevében számos szituáció, bírói ítélet nem egyértelmű, így nem is csoda, hogy a kívülállók sokszor nincsenek képben a történésekkel kapcsolatban. Úgy véli, kétes játékvezetői döntések mindig lesznek, ezeket szinte lehetetlen kiiktatni a játékból, ugyanakkor mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy minél kevesebb ilyen helyzet álljon elő.

Madaras Norbert szerint nem lehet vitatni, hogy az elmúlt években

„valamelyest belterjessé vált” a vízilabda, amely „bizonyos helyeken veszített a népszerűségéből vagy elkezdett csúszni lefelé”.

Ami viszont pozitív a sportág jövője szempontjából, hogy nem egy-két nemzet dominál, hanem hat-nyolc közel azonos játékerőt képviselő válogatott van a világon a kétszeres olimpiai bajnok szerint.

A sportvezető úgy gondolja, kisebb szabálymódosítások is szükségesek lehetnek a közeljövőben, de szerinte ezektől az újításoktól nem fog alapjaiban megváltozni a vízilabda. Nem zárta ki ugyanakkor azt sem, hogy hosszabb távon alapelemeken is változtatni kell majd, mert lehet, hogy adott esetben az ilyen jellegű reformoknak köszönhetően válhat még népszerűbbé és eladhatóbbá a játék.

„Felmerült már, hogy legyen kisebb a pálya, legyen kevesebb mezőnyjátékos, mint ahogy az is, hogy ne legyen középkezdés vagy hogy mindig, minden oldalon lehessen cserélni” – sorolta. Madaras Norbert elmondása szerint ezek az újítások nem merültek feledésbe, továbbra is napirenden vannak, és úgy véli, a következő években különböző körülmények között folytatódik ezeknek a szabályváltozásoknak a tesztelése.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×