A történet tulajdonképpen tavaly nyártól is indítható, amikor Lionel Messi bejelentette, hogy a vezetőséggel való ellenérzései miatt távozni kíván a Barcelonától. Az argentin szupersztárnak elsősorban az akkori elnökkel, Josep María Bartomeuval támadt ellentéte, s nehezen viselte azt is, hogy a klub nem tartott a továbbiakban jó barátja, Luís Suárez szolgálataira. (Az uruguayi ezt később azzal revanzsálta, hogy oroszlánrészt vállalt új klubja, az Atlético Madrid bajnoki címéből, 21 gólig jutva sokkal eredményesebbnek bizonyult, mint Messin kívül bárki a Barcelonából.)

Messi végül nem tudta meghúzni a döntő lépést a játszmában, visszatáncolt, abban a reményben, hogy Bartomeu gyorsan megbukik, s az új elnök (feltételezhetően a nagy esélyes, Joan Laporta) érkezése után új élet kezdődik a csapatnál. Reményei egészen az elnökválasztásig valóra váltak. Ám utána hiába várta, hogy Laporta konszolidálja a helyzetet.

A régi-új elnök folyamatosan visszamutogatott az elődjére, s bár hónapokon keresztül hitegette választóit azzal, hogy sínen van Lionel Messi újbóli szerződtetésének ügye. Ám nagyon nem volt, a klubtörténet első számú játékosa végül a Paris Saint-Germainhez igazolt. A Barcelona annak ellenére sem tudta megtartani, hogy Messi az ötvenszázalékos fizetéscsökkentésbe is beleegyezett volna.

Laporta azóta egyfolytában arról beszél, hogy a játékoskeret fizetésének összege lényegesen meghaladta a még elviselhető szintet is, s addig nem tud új játékost leigazolni a csapat, ameddig néhányan nem egyeznek bele a fizetéscsökkentésbe. A régiek, Gerard Piqué, Sergi Busquets, végül Jordi Alba is, rábólintottak. Ennek következményeként legalább a nyáron ingyen megszerzett játékosokat, Memphis Depayt, Éric Garcíát, majd augusztus utolsó napjaiban a sérült Sergio Agüerót is sikerült regisztrálni a ligánál.

Valójában pénzért egy játékost tudott a nyáron szerződtetni a Barcelona, a brazil Émerson Royalt, aki jó vételnek bizonyult – legalábbis, ha azt vesszük, hogy máris továbbadta a klub némi haszonnal a Tottenham Hotspurnek. A hátvéd azt mondta ezek szerint kényszerű és gyors távozásáról: „Nagyon szép szavakkal dobtak ki.”

Közben folytatódott a játékosok átengedése, Ilaix Moriba 16 millió euróért elment az RB Leipzigbe, ugyancsak a Barcelona B-ből Rey Manaj kölcsönbe a Speziába került. Francisco Trincãót a Wolverhampton, Miralem Pjanićot a török Beşiktaş vette kölcsön. Az átigazolási időszak utolsó óráiban robbant a bomba: Antoine Griezmannt kölcsönadta a klub az egyik legnagyobb riválisnak, az Atléticónak.

A francia világbajnokkal kapcsolatban írta – helyesen – az Insider, hogy a mostani kölcsönadás jól mutatja, milyen „jó” üzleteket köt a Barcelona. A kontraktusban szerepel egy pont, amely szerint jövőre az Atléti 40 millió euróért megveszi majd Griezmannt. S így a 2019-es vételhez képest 95 millió eurót bukik az üzleten.

Hab a rossz üzlet tortáján a madridi AS-ban megjelent gondolatsor, amely szerint elég logikátlan gondolat a Barcelona részéről rendszeresen a legnagyobb riválist erősíteni. Egyébként meg

az a három csatár, akit a katalán klub tavaly nyár óta elengedett, a 2020–2021-es idényben 64 bajnoki gólt szerzett.

Griezmann elengedése után a Barcelona kölcsön vette a holland Luuk de Jongot a Sevillától. A holland csatár két idény alatt 3222 percet játszott a La Ligában, ez idő alatt mindössze tíz gólt szerzett. Viszont illeszkedik az érkezése Ronald Koeman koncepciójába, a Barcelona újabbkori hollandosításába.