Infostart.hu
eur:
378.7
usd:
321.87
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Madrid, 2016. szeptember 14.Zinedine Zidane, a spanyol Real Madrid francia edzője a labdarúgó Bajnokok Ligája első fordulójának F csoportjában játszott Real Madrid -Sporting Lisboa mérkőzésen a madridi Santiago Bernabeu Stadionban 2016. szeptember 14-én. (MTI/EPA/Kiko Huesca)
Nyitókép: MTI/EPA/Kiko Huesca

Nyolc nap alatt eldőlhet Zinédine Zidane sorsa

A Real Madrid három nagyon nehéz mérkőzés előtt áll – miközben Zinédine Zidane-t folyamatosan kritizálja a sajtó, sőt az elnökség tagjainak egy része is. Az október vége óta mindössze egy meccsen győztes gárda november 3. óta csak az Internazionale ellen tudott nyerni. Következő ellenfelei a Sevilla, a Mönchengladbach és az Atlético Madrid lesznek.

Ha három, egyébként közel sem egyenlő hosszúságú szakaszra bontjuk Zidane eddigi vezetőedzői karrierjét, azt látjuk, hogy 2016 és 2018 nyara között volt a legsikeresebb, a 2019-es visszatérését követően, 2020 nyaráig sem voltak rosszak az eredményei, noha gyengébbek, mint az előző periódusban – a mostani idény eddig gyenge.

A madridi sajtó öt pontban foglalta össze a mostani válság okait. Az egyik a bizonytalanság, amelybe belejátszik a sok sérülés és a késői idénykezdet miatti nagyon sűrű menetrend, illetve az emiatt szükségessé vált rotáció is.

Nincs a Real Madridnak kialakult alaptizenegye.

Az eddigi tíz bajnoki mérkőzést csak Tiboaut Courtois játszotta végig (900 perc), a mezőnyjátékosok közül csupán Raphael Varane (810), Karim Benzema (703) és Luka Modric (700) szerepelt legalább hétszáz percen át. A legtöbbet szereplő mezőnyjátékos tehát az utóbbi időben legtöbbet kritizált ász, a francia világbajnok Varane. A legtöbbet játszók tizenegye: Courtois – Lucas Vázquez (436), Varane, Sergio Ramos (676), Mendy (509) – Valverde (539), Modric, Casemiro (584), Kroos (497) – Benzema, Vinícius Júnior (517).

Ha a Bajnokok Ligája-szereplést nézzük, szinte ugyanez a tizenegy jön ki, ott Courtois, Mendy és Varane a szereplési rekorder, a tizenegybe Marco Asencio kerül még be, Vinícius helyére. Feltűnő még, hogy Modric ott azért kevesebb szerepet kapott, mint a bajnokságban (450 percből 281). De jelzi a gyakori változtatásokat, hogy itt sem játszott a három említetten kívül senki sem 360 percnél többet. A hetek óta hiányzó Sergio Ramos és Fede Valverde még mindkét csapatba befér.

Balhátvédben Ferland Mendy – legalábbis a bajnokságban – alig játszott többet Marcelonál (509 és 429), miközben a spanyol elemzők kiemelik, a fénykorán nyilvánvalóan túljutott brazil, akinél csak egyetlen légiós játszott több mérkőzést a Real Madrid hosszú históriájában (Roberto Carlos), egészen elképesztő és különleges mérleggel rendelkezik:

Zidane második korszakának mind a tíz elvesztett mérkőzésén kezdő volt, viszont a csapat 30 veretlen bajnokiján egyszer sem kezdett.

A játékosok – ha hinni lehet a nyilatkozatoknak – Zidane mögött állnak. Különösen a tapasztalt kulcsemberek, akik 2016 óta már 11 trófeát nyertek az edzővel. Ugyanakkor a kritizálók meg azt emlegetik, hogy Zidane még mindig nagyon ragaszkodik a régi gárdájához, Carvajal, Varane, Sergio Ramos, Casemiro, Modric, Kroos, Benzema még mindig biztosan játszana, ha nincsenek a sérülések. Az biztosan látszik, hogy

Cristiano Ronaldo utóda még mindig nincs meg,

az egy évvel a távozása után a helyére közel 100 millió euróért vett Eden Hazard, részben gyakori sérülései miatt, nem tudja pótolni. A belga, aki a 2018-as világbajnokság egyik legjobb játékosaként érkezett a Bernabéuba, 2019 nyara óta mindössze 28 tétmeccsen játszott, és 3 gólt szerzett.

Az átigazolásiu terveket illetően Zidane már eddig is gyakran konfrontálódott a vezérkarral, miután nem tudta a klub megszerezni első számú jelöltjét, Paul Pogbát. Ugyanakkor az edző visszautasította a klub kötelékébe tartozó, kölcsönadott játékosok, mint Marcos Llorente, Sergio Reguilon vagy Asraf Hakimi visszavételét, beépítését.

A bírálók szerint Zidane a tekintélyével, a motivációs készségével kiválóan dirigált egy „kész” csapatot, de nehezen birkózik a mostani feladattal, amikor új csapatot kellene építenie.

A következő napokban két bajnoki rangadó, a Sevilla elleni és a bajnokság első számú esélyeseként emlegetett Atléticóval szembeni következik, közben pedig még le kell játszani a Borussia Mönchengladbach elleni hazai BL-mérkőzést. Annak tétje a „mindent vagy semmit”: csoportgyőztes és csoportutolsó is lehet még a Madrid.

Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. március 1. 21:20
2026. március 1. 20:06
×
×