Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma

Ezt tervezi Storcz Botond Tokióra

Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott vezetőedzője szerint a következő években elsősorban arra kell fektetni a hangsúlyt, hogy a tokiói olimpián a férfi szakágak is eredményesebben szerepeljenek.

"Az a legfontosabb, hogy a férfi szakágban is meglegyen az érem" - jelentette ki az M4 Sport Sportreggeli című műsorában, hozzátéve, hogy mindezt nem azért mondja, mintha a nőkkel nem kellene foglalkozni. - "A nőknél, úgy gondolom, az elkövetkezendő négy évben biztosított még az az eredményesség, ami Rióban is volt" - utalt arra, hogy az idei nyári játékokon a női kajakosok három aranyérmet nyertek.

A vezetőedző megemlítette, hogy lesz változás a válogatási rendszerben.

"A férfiaknál is az egyes teljesítménynek sokkal jobban meg kell jelennie a válogatás folyamatában, ugyanúgy, mint a lányoknál, a négyes számra vonatkozóan is" - folytatta, emlékeztetve rá, hogy férfi kajakban eddig "teljesen tiszta négyes válogató" volt. Storcz jelezte: a válogatási szisztémába bele fogja tenni, hogy egyesben is legyen kötelezően megmérettetés, és az is számítson be a négyesek összeállításába.

Az olimpiai program módosításáról úgy vélekedett, "összességében egy picit pozitív a változtatás", mert az új női kenus számokban van már világbajnoki érme Magyarországnak, ugyanakkor azt nem tartja szerencsésnek, hogy a férfi K-2 200 méter kikerült a programból, mert abban tavaly világbajnok, idén pedig olimpiai negyedik volt a Tótka Sándor, Molnár Péter páros.

"Az a szépséghibája a változtatásnak, és én személy szerint sajnálom, hogy az 500 méter (a férfiaknál) egyáltalán nem került a programba" - mondta, hozzátéve, hogy az a táv adott esetben a 200-asoknak, de az 1000-eseknek is megfelelő lehetett volna a versenyzésre. - "Szerintem ezzel sokszínűbb lett volna a program".

Storcz Botond ugyanakkor emlékeztetett rá, "nagyon fontos elvárás volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól, hogy a nemek közötti versenyszámarány egyenlő legyen", és ez most "abszolút megvalósul".

A hétvégén dőlt el, hogy négy év múlva, a tokiói olimpián már két női kenus számban is bajnokot hirdetnek. A női- és a férfi versenyzők mostantól egyaránt hat-hat számban állhatnak rajthoz az olimpián. A férfi kenusok a következő olimpián már nem versenyezhetnek 200 méteren, mostantól csak a két 1000 méteres számot, az egyest és a párost rendezik meg nekik. A férfi kajakosoknál marad mindhárom 1000 méteres szám, viszont 200 méteren már csak K-1-ben hirdetnek majd bajnokot. A női kajakosok programja nem változik, egyesben, párosban és négyesben 500, illetve egyesben 200 méteren rendeznek versenyt, míg újként a női kenusok egyesben 200, párosban pedig 500 méteren küzdenek meg egymással.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Szép csendben hétvégi pihenőre ment a részvénypiac

Szép csendben hétvégi pihenőre ment a részvénypiac

November végén volt egy kisebb megingás a világ tőzsdéin, az AI lufi kipukkanásától is tartottak a befektetők, de persze azt az esést is megvették a befektetők, és mostanra újra a történelmi csúcsok közelében állnak a világ részvénypiacai. Pénteken kitart a jó hangulat Európában, illetve Amerikában egyaránt. Közben a nap legjobban várt adatközlése is megérkezett, van minek örülni, ugyanis majdnem fél év után először javult decemberben a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×