Infostart.hu
eur:
378.39
usd:
320.81
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Pixabay

Döntöttek három budapesti színház vezetéséről

Az Örkény Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház és a Budapest Bábszínház sorsáról született szerdán döntés.

A Bán Teodóra vezette Szabad Tér Színházról egyelőre nem született döntés, úgy tudni, újabb pályázatot fognak kiírni a vezetésére - értesült a szinhaz.org.

Az Örkény Színház igazgatói posztját 2020 és 2025 között továbbra is Mácsai Pál tölti majd be, aki a 2004-es alapítás óta vezeti a teátrumot.

Mácsai Pál pályázatában úgy fogalmazott: “A színház mára szinte az egyetlen közösségi esemény, amelyben nézőjével olyasmi esik meg, amit életének más terepein jórészt elvesztett: szuverén belső képzete születik. Ez mágia, szellemi elmozdulás. A színház nem csak igényli ezt az ősi képességet, hanem létre is hozza. Abban is, akiben egyébként alszik. Ez a belső munka egyenesen az ellenkezője annak, amit a világ egyébként ma nagyrészt elvár tőlünk.

A színjáték során a néző fantáziája eredeti jogai szerint működik, szelleme mással nem helyettesíthető inspirációhoz jut. Ez a folyamat magyar nyelven zajlik, a megszűnt (sosem volt) társadalmi szolidaritás korában is közösségi élményként, egy megosztott közegben, jobb- és baloldaliakkal egyszerre, egy térben. Érzelmi síkon, a személyiség alaprétegeiben. A bázisban. (…) Fő feladatunk szerepünk folyamatos megújítása, újraértelmezése. A színházi munka nem nyugalmas életet, konszolidált kedélyt jelent, hanem az önmeghaladásért folytatott folyamatos küzdelmet.”

Posztján marad a Kolibri Színház alapító-igazgatója Novák János Jászai Mari-díjas csellista, zeneszerző és rendező.

"Úgy gondolom, a véletlenek kiemelkedő szerepet játszottak az életemben, ugyanakkor az a sok minden, amibe több-kevesebb sikerrel belekaptam, végül a Kolibri Színházban került a helyére, hiszen itt zeneszerzőként, rendezőként, társulatformáló személyiségként is dolgozhatom. A zene és a színház mellett nagyon fontosnak tartom a képzőművészet iránti vonzódásomat és a gyerekek iránti felelősségérzetet" – fogalmazott korábban a direktor. Novák János szerint a fiatalon, közösségben átélt színházi pillanatok szakrális ereje, intenzitása kiragad minket a hétköznapok valóságából, a magányból, elszigeteltségből, formálja személyiségét, megszilárdítotja erkölcsi világképet. Ennek szellemében végzi művészi munkáját több mint 25 éve a Kolibri.

25 év után távozik a hetvenéves Budapest Bábszínház éléről Meczner János, akit a jelenlegi igazgatóhelyettes, Ellinger Edina bábművész-rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen osztályvezető tanára követ a poszton.

“Mi egy kicsit máshonnan közelítjük a színházat. Én például már a gimnáziumban is színjátszó szakkörbe jártam, és tudtam, hogy színházzal szeretnék foglalkozni, színész szeretnék lenni. Felvételiztem a színművészetire, de nem sikerült bejutnom. Különböző színházak stúdióiba is jelentkeztem, de azok is kudarccal végződtek. Mégis úgy éreztem, hogy alkalmas vagyok erre a feladatra, de akkor még nem tudtam, miért vagyok mégis sikertelen a felvételiken. Ma már tudom. A görcsös megfelelni vágyás volt az akadálya, a felvételiztetők meg a természetességet várták tőlem. Akkoriban a Kolibri Színház is stúdiót indított, ahol színészetet, bábszínészetet tanítottak. Az igazgatónak, Novák Jánosnak kellett verset mondanom, majd kaptam tőle egy kesztyűs bábot, és azzal is előadtam Tóth Árpád Láng című versét. Abban a pillanatban átvittem az energiát a bábba, elmúlt a görcsösségem. Laza és természetes voltam. Megtört a varázs, felvettek. Akkor, ott a Kolibri Színházban találkoztam először bábszínészekkel. Két évet töltöttem a Kolibriben, amikor elindult a bábszínész szak a Színművészeti Főiskolán. Így lettem diplomás bábszínész, szenvedélyem lett ez a műfaj” – mesélte egy beszélgetés során Ellinger Edina.

Azt vallja, a bábszínházban nem kell másként játszani, viszont másként kell rendezni: “Mi a gyerekeket ugyanolyan komolyan vesszük, mint a felnőtteket. A gyermekek egyébként sokkal kritikusabbak, rögtön hangot adnak, ha unatkoznak, sírnak, tapsolnak, bekiabálnak. Imádjuk, amikor az iskolás csoportok kórusban szurkolnak.”

Címlapról ajánljuk
Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×