Infostart.hu
eur:
379.72
usd:
321.96
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Csak az lehet színházigazgató, akit hívnak?

Csak az lehet színházigazgató, akit hívnak?

Módosítaná a kormány az előadóművészeti törvény színházigazgatói kinevezésekről szóló passzusát. Részben olyan javaslatokkal, hogy csak meghívással lehetne indulni a posztért és nem lenne szükséges szakirányú végzettség.

A tárca régóta egyeztet a szakmai szervezetekkel, így a tervezet sok részletét általános konszenzus övezi. A véleményezésre kiküldött javaslatban azonban még a meghívásos pályázat lehetősége is felmerül.

A Heti Válasz írt először arról, hogy a kormány módosítaná az előadóművészeti törvényt. A cikk szerint Jordán Tamás szombathelyi kinevezésének kínos huzavonája miatt került erre sor, az InfoRádió által megkérdezett színházi szakemberek azonban azt mondják: régóta tart az erről szóló egyeztetés, amelybe a szakmai szervezeteket is bevonta a tárca.

A tervezetet az érintett szervezeteknek hétfő kora délután küldte el véleményezésre – péntek délelőtti határidővel. Azaz

három és fél napot adtak a módosításhoz érkező javaslatok, észrevételek kidolgozására.

A kormány a szabályozást kétféleképpen, A és B-változatban készítette el. A tervezet sok passzusát egyetértés övezi, a Magyar Színházi Társaság például támogatná azt a módosítást, amely öt éves előadóművészeti intézménynél eltöltött szakmai tapasztalat helyett három éves vezetői tapasztalathoz kötné az igazgatói kinevezés feltételét. Úgy vélik: a vezetői tapasztalat sokkal többet jelent, mint ha valaki színészként vagy alkotóként tölt el hosszabb időt egy kulturális intézményben, ugyanakkor

a szakirányú végzettséggel nem rendelkező igazgató mellett kötelezőnek tartanák egy szakirányú végzettséggel rendelkező művészeti vezető alkalmazását.

A szakirányú végzettség alól pedig eddig is adhatott felmentést a miniszter – jegyezte meg egy színházigazgató forrásunk.

A Magyar Színházi Társaság a módosításhoz küldött javaslataiban hangsúlyozta: fontos, hogy a beadott pályázat szövege nyilvános legyen.

A tervezet B változata viszont alapvetően módosítaná a jelenlegi eljárást:

lehetővé tenné, hogy a fenntartó döntsön: nyílt vagy meghívásos pályázatot ír ki az intézmény igazgatói posztjára.

Ez a Magyar Művészeti Akadémia javaslata, amelyet – úgy tudjuk - korábban a miniszter szakmai tanácsadó testülete, a Színházművészeti Bizottság nem támogatott, és a Magyar Színházi Társaság sem ért egyet vele. A Magyar Teátrumi Társaságot is megkerestük a kérdésben, egyelőre nem kaptunk választ.

Az InfoRádió megkereste az MMA színházi tagozatának több tagját, ám ők nem tudtak a javaslatról. Az is kiderült, miért. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára elmondta: az előterjesztő rendkívül szűkös határidőt szabott a javaslatok kidolgozására, ezért belső konzultációra csak a tagozathoz kötődő vezetőkkel volt lehetőség.

Kucsera Tamás Gergely ugyanakkor hangsúlyozta: a meghívásos pályázat csak egy lehetőség, a fenntartó döntése, hogy él-e ezzel. Hozzátette: a javaslatban is szerepel - és nagyon fontosnak tartják - , hogy a pályázat – meghívásos esetben is – ugyanolyan feltételek mellett valósuljon meg, mint egy nyílt eljárás, azaz a folyamat szakmai színvonala és nyilvánossága biztosított legyen.

Az InfoRádió megkereste a kultúráért felelős államtitkárságot is, ám egyelőre nem kaptunk választ.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×