Infostart.hu
eur:
375.46
usd:
317.87
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina
Friedrich Merz, a német Kereszténydemokrata Unio, a CDU elnöke (b) és Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök, a szövetséges Keresztényszocialista Unió, a CSU elnöke a CDU/CSU frakció alakuló ülésére érkezik a törvényhozás berlini épületében 2025. február 25-én. A két nappal korábbi előrehozott német parlamenti választásokon a két párt a szavazatok 28,8 százalékának megszerzésével győzött.
Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Kilencen kilenc ellen – nagykoalíciós tárgyalások Németországban, nagy csapatokkal

Félig sportnyelven szólva a legerősebb felállásban ültek tárgyalóasztalhoz a "csapatok" – a parlamenti választások győztese, a konzervatív CDU/CSU, valamint a koalíciós partnernek választott szociáldemokrata SPD egyaránt kilencfős delegációja megkezdte a tervezett kormányalakítással kapcsolatos egyeztetéseket.

Önmagában már az is szenzáció, hogy a vasárnapi előre hozott választósokat követő ötödik napon a delegációk nekikezdtek a tárgyalásoknak, az még inkább, hogy a beszámolók szerint a konzultáló felek egyaránt a "nagyágyúkat" vetették be. A teljesség igénye nélkül elég csak arra utalni, hogy a keresztény pártok delegációját a kancellárjelölt CDU-elnök, Friedrich Merz vezeti, közvetlenül jobbján pedig a kisebbik uniós párt, a bajor CSU elnöke, Markus Söder foglal helyet, de tagja a konzervatívok küldöttségének a CDU főtitkára, Merz jobbkeze, Carsten Linnemann, valamint Thorsten Frei, az uniópártok Bundestag-beli frakcióvezetője, továbbá Michael Kretschmer szászországi konzervatív tartományi miniszterelnök.

Bár a választási eredmények nem a szociáldemokraták erejét, épp ellenkezőleg, a gyengeségét bizonyították, Friedrich Merz a potenciális nagykoalíció mellett tette le a garast, abban a reményben is, hogy Németország legkésőbb húsvétig cselekvőképes kormánnyal rendelkezik majd, Az SPD pedig a választási kudarc ellenére kapva kapott a lehetőségen,. Az igazsághoz hozzátartozott ugyanakkor, hogy a radikális jobboldali AfD párt teljes kiközösítése nyomán más kormányalakítási lehetőség nem is kínálkozott.

A szociáldemokratákat ugyanakkor aligha gyengítette, hogy a korábbi kancellár, a választási vereség felelősének tartott Olaf Scholz nélkül ültek tárgyalóasztalhoz. A hírek szerint első számú képviselőjük a hét közepén a párt új frakcióvezetőjének választott jelenlegi társelnök, Lars Klingbeil, akit az esetleges alkancellári tisztség várományosaként is említenek. Ebbe viszont – legalábbis a német portálok szerint – egyelőre nem nyugodott bele a másik társelnök, Saskia Esken, akit különösen a szociáldemokraták parlamenti frakciójának nő tagjai favorizálnak.

Kettejükhöz képest szinte szürke eminenciásnak számít Boris Pistorius eddigi védelmi miniszter, aki a tárca 2023 eleji átvétele óta – pártállástól függetlenül – Németország legnépszerűbb politikusának számított. Elemzők szerint ha Merznek húsvétig ténylegesen sikerül kormányt alakítani, Pistorius "legalább" tárcavezető marad.

Az ugyancsak kilencfős SPD-delegáció tagja még az eddigi munkaügyi miniszter, Hubertus Heli, valamint a Bundestag eddigi elnöke, Bärbel Bas, akit parlamenti tisztségében a választási eredmény nyomán konzervatív politikus vált majd fel.

Elemzők szerint a delegációk összetétele egyáltalán nem garancia a sikerre. Érdekes módon ezt legelőször a szociáldemokrata Lars Klingbeil fogalmazta meg, hangoztatva, hogy a koalíció létrejötte egyáltalán nem jelent automatizmust, ugyanakkor aligha fér kétség ahhoz, hogy az SPD számára a jelenlegi parlamenti erőviszonyok közepette a koalíciós partnerségnél nincs jobb alternatíva.

Nem könnyíti a koalíciós tárgyalásokat az elemzők szerint az sem, hogy a vitapontok között szerepel a migrációs válság kezelése, amellyel kapcsolatban eltérnek az álláspontok, mint ahogy Ukrajna támogatását illetően is. De különböznek a nézetek gazdasági kérdésekben is, különös tekintettel a 2011-ben bevezetett, a költségvetési kiadásokat korlátozó úgynevezett adósságfék hatályon kívül helyezésében is. Ráadásul a lista ezzel távolról sem teljes. A konzultációk szakértői csoportokban folytatódnak majd.

Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Trükközni kezdtek az luxusingatlanok árával a kormány bejelentése után Nagy-Britanniában

Trükközni kezdtek az luxusingatlanok árával a kormány bejelentése után Nagy-Britanniában

A 2024-es őszi brit költségvetésben bejelentett, a nagy értékű ingatlanokat sújtó új adó már most érezteti hatását az angliai piacon: a Hamptons ingatlanközvetítő hálózat elemzése szerint az új teher máris megváltoztatja a piaci szereplők magatartását - írja a Financial Times. Az eladók és a vevők egyaránt igyekeznek elkerülni, hogy az érintett ingatlanok becsült értéke átlépje a kritikus adózási küszöböt, amikor a nagy értékű ingatlanokra kivetett adópótlék 2028 áprilisában hatályba lép.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×