Infostart.hu
eur:
386.58
usd:
332.21
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
Ten Thousand Euro In Stack Against Euro Banknotes Background
Nyitókép: Elena Popova/Getty Images

Szakértő az EU-csúcs előtt: nem Ukrajna megsegítése a vita tárgya, hanem a forrása és a mértéke

Uniós csúcstalálkozót tartanak csütörtökön Brüsszelben. Az Ukrajnának nyújtandó 50 milliárd eurós támogatás lesz a fő vitatéma.

Az Európai Bizottság 2023 nyarán terjesztett be egy javaslatot egy úgynevezett "Ukrajna-eszköz" létrehozására, mert az unió addigi támogatásai kifutottak. Az Európai Parlament októberben jóváhagyta az indítványt, ami decemberben a Tanács elé került.

Íjgyártó István, Magyarország volt kijevi nagykövete, a Magyar Külügyi Intézet főtanácsadója és vezető kutatója az InfoRádióban azt mondta, ez egy három pillérből álló eszköz.

"Az első része az ukrán államnak nyújtandó, vissza nem térítendő támogatás, a második egy beruházási keret, a harmadik pedig egy technikai segítségnyújtás, önkormányzatok, intézmények támogatása, hogy a megfelelő reformokat az ukránok a felkészülés során ezen a szinten is meg tudják tenni" – mondta a szakértő arra is utalva, hogy Ukrajna végső soron az Európai Unióba igyekszik hosszabb távon.

Az eredeti elképzelés szerint Ukrajna pénzügyi támogatásából

  • 17 milliárd eurót az EU közös költségvetése biztosítana,
  • a fennmaradó 33 milliárd eurót hitel formájában, hitelfelvétel segítségével biztosítaná a közösség.

"Ez egy négy évre szóló 50 milliárdos keret lenne, tulajdonképpen a mostani EU-s költségvetési ciklus kifutásáig szolgálna arra a célra, hogy az EU által biztosított forrásoknak legyen egy ilyen központosított változata" – ecsetelte Íjgyártó István.

A vita nem azon megy, hogy Ukrajnának szüksége van-e erre a pénzre, és nem is azon, hogy az uniónak érdekében áll-e támogatni a megtámadott országot – hangsúlyozta a volt nagykövet. "Ami a problémája a történetnek a kezdetektől, hogy hogy jött ez ki, miként számolták ki az intézmények, hogy pont ennyi pénzre van szükség, és az így oszoljék meg. A 17 milliárdhoz, amit a költségvetésből kell biztosítani, módosítani kell a büdzsét, illetve a 33 milliárdért újból hitelekbe veri magát az Európai Unió, ilyen a Covid idején egyszer már történt" – idézte fel a két, külön-külön is jelentős tétellel kapcsolatban.

Szerinte a pénz felhasználása és annak ellenőrzése is erősen kétséges Ukrajnában, annyira bizonytalan a helyzet. Ezért képviseli a magyar kormány azt az álláspontot, hogy az unió ne verje magát adósságba, hanem keressenek egy költségvetésen kívüli megoldást, és évente legyen ellenőrizve, hogy Ukrajna hogyan használja fel a pénzt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarország elleni vizsgálatokat a választásig, mert a testület nem akarja úgy feltüntetni magát, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint már eddig is volt arra példa, hogy a Bizottság késleltetett eljárásokat hasonló helyzetben.

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×