Infostart.hu
eur:
379.53
usd:
322.14
bux:
0
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Pixabay

Ismeretlen drónok bukkantak felé a Bundeswehr gyakorlóterei fölött – Oroszország kémkedhet

Már kormánypolitikusok bírálják a német védelmi minisztériumot, sürgős felderítő tevékenységet követelve, mert hosszabb idő óta ismeretlen drónok tűnnek fel a Bundeswehr gyakorlóterei felett.

A kormánykoalíció több politikusa számolt be egy lapinterjúban arról, hogy a hadsereg repülőterei felett drónokat észleltek. Ráadásul – mint közölték – nem új keletű dologról van szó, az ismeretlen drónok észlelése ugyanis már 2022 óta folyik, de még semmit nem tettek ennek felderítése érdekében.

A szabad demokraták védelmi felelőse, Marcus Faber úgy vélekedett, hogy ezen a téren "óriási a lemaradás". A politikus szerint

"egyértelműen szervezett" jelenségekről van szó, és azok arra utalnak, hogy Oroszország áll a drónok megjelenése mögött.

Mindezt közvetve megerősíti, hogy a pilóta nélküli felderítő gépeket rendszeresen észlelték olyan szász-anhalti és brandenburgi katonai gyakorlóterek felett, ahol Leopard1 harckocsikon ukrán katonák kiképzése folyik. Előfordul az is, hogy olykor egyszerre több drón behatol a légtérbe. Az orosz "származást" azonban eddig nem sikerült bizonyítani, mert még nem sikerült elfogni egyetlen drónt sem.

A liberális párt politikusa gyors cselekvésre szólított fel. Faber szerint a Bundeswehrnek korszerű zavaró eszközökre van szükség, amelyek megzavarhatják a drón jelzéseit, és leszállásra kényszeríthetik.

Nemcsak Szász-Anhaltban vagy Brandenburgban, de 2022-ben a bajorországi Windflecken gyakorlótere felett is észleltek gyanús drónrepüléseket. A Bundeswehr főfelügyelője 2022 októberében óva intett a laktanya felett végzett drónrepülésektől. Ennek eredményeként 2023 novemberében megalakult a felügyeletet végző különleges munkacsoport, az úgynevezett "Drone Task Force".

A szabad demokrata védelmi politikus véleményét osztotta a a szociáldemokrata párt védelmi szakértője is. Andreas Schwarz szerint megengedhetetlen, hogy a főfelügyelő felszólítása ellenére egy éven keresztül semmi nem történik. "Németország nem engedheti meg, hogy Oroszország drónokkal kémkedjen katonai gyakorlóterei felett" – hangsúlyozta.

A Zöldek Pártjának védelempolitikai felelőse ugyancsak kifogásolta, hogy a német hadseregnek erre vonatkozóan nincs "drónstratégiája", noha erre nagy szükség lenne.

A Bild című lap szintén arra utalt, hogy a gyakorlóterek feletti kémtevékenység gyanúsítottja Oroszország, noha ezt nem sikerült bizonyítani. Az újság emlékeztetett arra, hogy Boris Pistorius védelmi miniszter az elmúlt hetekben több ízben is hangsúlyozta, hogy Németországnak készen kell állnia egy esetleges védelmi háborúra, ennek érdekében pedig új mentalitásra van szükség. Ez az "új mentalitás" azonban a lap szerint nem működik.

Gyanús drónok hetente repülnek el a Bundeswehr katonai gyakorlóterei és laktanyái felett

– írta a Bild, utalva arra is, hogy a hadsereg már régóta tudott a problémáról. Az újság ugyancsak felhívta a figyelmet arra, hogy különösen érintettek azok a helyek, ahol ukrán katonákat képeznek ki. A Bild szerint a védelmi minisztérium azt gyanítja, hogy Oroszország áll a sajátos képlékenység mögött. Ezt azonban nem sikerült bizonyítani.

A védelmi miniszter államtitkára az említett munkacsoporttal kapcsolatban azt hangoztatta, hogy előbb a belügyminisztériummal kell tisztázni, hogy milyen eszközökkel és mit tehetnek a drónvédelemben.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától
Négy éve tart az ukrajnai háború

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.

„PR-fogyasztás” – Szakértő a plug-in hibridek csalódást keltő gyári adatairól

Egy németországi vizsgálat szerint a plug-in hibrid autók üzemanyag-fogyasztása jelentősen magasabb annál, mint amennyi a gyári értékek alapján várható lenne. Krepsz Zoltán, Az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettese az InfoRádióban elmondta: a különböző autómárkák „szívesen kommunikálnak” nullával kezdődő értékeket száz kilométeren, és arról is beszélt, hogyan zajlanak ezek a mérések. Kiemelte, hogy az eltéréseket egy újfajta mérési módszer bevezetése okozza.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×